Hírek

Bryant és Gasol visszatér – nyerhet a Lakers!

Győzelemmel folytathatja a rájátszás felé a menetelését a Los Angeles Lakers, de ezen kívül is jó pár tippel szolgálunk a játéknak aktuális meccseire!

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Los Angeles Lakers – Washington Wizards

A Lakers számára minden meccs kétszeresen számít így az alapszakasz végén, és ha minden jól megy akkor sérültjei is visszatérhetnek. Ezzel szemben a Wizards számára nincs komolyabb tétje a hátralévő meccseknek…

A Los Angeles idén csak az alapszakasz második felében jött bele a játékba, mondhatni ennyi idő kellett, hogy Di Antoni mester taktikája beérjen, és ez majdnem az idei playoff-jába került a Lakers-nek. A lila-sárgák azonban végre feljöttek a Nyugati Főcsoport 8. helyére, mely már rájátszást ér, egyelőre 38-33 mérleget tudnak felmutatni, pedig november-december környékén jártak ők már a 12. hely körül is. Nagyjából kialakult a kaliforniai csapat taktikája: Bryant a pontok szórása mellett elkezdett csapatban gondolkodni és adja a gólpasszokat is szép számmal, a Howard-Gasol kettős időnként megállíthatatlan a palánk alatt, World Peace szórja a triplákat, Nash remekül irányít. Emellett a padról is kiválóan kapcsolódik be a játékba a Jamison-Clark kettős. A védekezés továbbra sem erőssége a Lakers-nek, de szerencséjükre a pontok dobálásával nincs gondjuk, átlagban 102 pontot dobnak és 101-et kapnak egy meccs alkalmával. Saját közönség előtt a Staples Centerben 24 győzelmet és 11 vereséget számlálhat a gárda, ami nem rossz produkció, ráadásul legutóbbi 7 meccsén otthon nem talált legyőzőre az együttes, és ezalatt elvérzett náluk többek közt az Atlanta-Chicago-Boston trió is! A Phoenix elleni vesztes meccsről érkezik a gárda, ahol mindössze 76 dobott pontig jutottak, de mentségükre legyen mondva, hogy Bryant és Gasol is hiányzott az együttesből. Az viszont tény, hogy a Phoenix idén már másodszor tréfálta meg őket… Ha minden jól megy, akkor a mai találkozón már pályára léphet a bokasérüléséből felépülő Bryant, valamint a hosszú ideje lábsérüléssel bajlódó Gasol is tud valamennyit vállalni.

A Staples Center mai vendége pedig a szezont szintén gyengén kezdő, majd szép lassan talpra állt Washington. A fővárosiak sokáig csak szenvedtek és az utolsó helyen tanyáztak a Keleti Konferenciában, ám John Wall visszatérésével mintha minden megváltozott volna. Zsinórban hozta a meglepetés sikereket főként hazai környezetben a Wizards, még az Oklahoma együttesét is sikerült legyűrniük. Most már a 11. helyen áll a társaság annak ellenére, hogy esélye már nincs a playoff elérésére, jelenleg 24-48 mérleget tudnak felmutatni. Nincsenek rossz formában a Varázslók: legutóbbi 5 meccsükből négyet megnyertek, csak a Bobcats ellen veszítettek el egy megnyerhető meccset, a Phoenix együttesét oda-vissza verték, de a Hornets-Bucks kettős is fejet hajtott nekik. Idegenben azonban továbbra is nagyon gyenge a Washington: eddig mindössze 6 győzelmet sikerült aratniuk utazásaik alkalmával, emellett pedig már 28-szpr vesztesen kellett levonulniuk a parkettről… Legutóbbi 5 idegenbeli meccsükből csak az utolsó, Suns elleni derbit tudták győztesen lehozni. A csapat nagy erőssége idén Wall, aki eddig 15.7 pontot átlagolt, míg a Nene-Okafor kettős a palánk alatt teljesít egészen jól és szedi a lepattanókat. A mai meccs előtt előzetesen három kérdéses játékos van a vendégeknél, aki nem biztos hogy vállalni tudják a játékot: Bradley Beal (54 meccs, átlag 13.9 pont/meccs) bokasérüléssel bajlódik, A.J. Prince (46 meccs, átlag 7.1 pont/meccs) ágyéksérülése még nem jött helyre, Okafor (66 meccs, átlag 9.7 pont/meccs, 8.9 lepattanó/meccs) pedig kisebb megbetegedéssel bajlódik. Közülük Okafor feltehetően pályára léphet, de Prince és Beal játéka erősen kérdéses.
A két együttes még decemberben találkozott egymással, akkor Washingtonban is nyerni tudott a Lakers 102:96 arányban remek harmadik negyedes játékának köszönhetően. A mai meccsen egyértelműen a nyugati együttes számít favoritnak. Véleményem szerint ez egy kötelező győzelem az otthon erős Lakers-nek az idegenben gyenge Wizards ellen, szerencsés esetben a Los Angeles legalább 6-7 ponttal hozza ezt a találkozót!

Dallas Mavericks – Boston Celtics

A Dallas még küzd és halvány reményeket táplál a rájátszást érő helyekért, ezzel szemben a Boston nyeregben érezheti már magát keleten…

Nem rossz csapat idén sem ez a Dallas, csak hát a szezon első fele nem igazán úgy jött össze, mint ahogyan azt szerették volna. Dirk Nowitzki sokáig sérült volt, nélküle pedig nem nagyon ment a csapatnak, és csak a 12-13. helyek környékén sínylődött a csapat nyugaton. Aztán visszatért a német, és most már a Dallas szekere úgy ahogy megy, Nowitzki pedig 39 meccse alatt máris 16.4 pontot átlagolt. Mellette még Mayo az, aki rendre hozza a szép pontszámot (átlag 16.7). A német a lepattanókat is szedegeti, de ebben segít azért neki Shawn Marion, illetve a padról beszállva Elton Brand is. Emellett még olyan nevek húzzák idén a Mavs-t, mint Vince Carter vagy épp Darren Collison. Jól megy a támadás a csapatnak, rendre 100 pont felett produkálnak, viszont a védekezéssel nincs minden rendben, hiszen átlagosan 102.3 pontot szereznek ellenük az ellenfeleik… Ha minden jól megy, akkor nagy lökést kaphat a mai meccsen a Mavs, hiszen a kiváló védekezéséről és lepattanóiról híres, ex-Phoenix játékos Shawn Marion visszatérhet vádlisérlüéséből, és a mai meccsen már erősítheti a dallasi társaságot! Jelenleg a Nyugati Főcsoport 10. helyén áll a társaság, 33-44 mérlege pedig még okot adhat arra, hogy reménykedjenek, de a playoff-hoz nem elég a Dallastól egy hatalmas hajrá, kell hozzá a Lakers vagy a Houston bukdácsolása is. Saját közönség előtt a kötelező meccseket hozza a társaság, melyet jól mutat 18-17 mérlegük Dallasban, azonban utolsó két meccsüket elveszítették itt: az Oklahoma és a Brooklyn is nyerni tudott náluk.

Ma viszont itt a lehetőség a javításra, de a vendégségbe érkező Boston gárdáját sem lesz egyszerűbb legyűrni, mint mondjuk a Nets együttesét… A Garnett és Pierce vezette Kelták masszívan állnak a Keleti Főcsoport 7. helyén 43-35 mérlegükkel, azonban nincsenek túl jó formában, hiszen legutóbbi két meccsüket elveszítették: a Miami Heat együttesét megszorongatták, de végül a Heat örülhetett a két pontos sikernek, a New Orleans otthonában pedig egyetlen ponttal maradt alul Doc Rivers csapata. Vigyáznia kell azonban a Bostonnak, hiszen egy rossz szériával ha nem is esnek ki a playoff-t érő helyekről, de a 8. helyre könnyedén visszazuhanhatnak, ami ugyebár azt jelentené, hogy a rájátszás első körében máris a Miami lenne az ellenfél… Ezt nem ártana kerülni, viszont jobb helyezésre is van még esélye a Celtics-nek, ugyanis a Chicago-Atlanta kettős sem teljesít meggyőzően mostanság… Idegenben azonban továbbra sem fergeteges a Boston mérlege: 14 győzelmük mellé összeszedtek már 23 vereséget is, legutóbbi három idegenbeli fellépésük pedig kivétel nélkül vereséggel végződött… Van tehát min javítania a társaságnak! Rondo sérülésével dupla terhelés jut a Garnett-Pierce kettősre, de az öregek ezt egyelőre jól bírják és viszik a csapat szekerét. Mellettük még a Terry-Green-Bradley hármasnak sem megy rosszul, és az idő közben megszerzett Jordan Crawford is összeszedett 13 meccse alatt 6.8 pontos átlagot. A vendégek egyetlen, ám annál nagyobb kérdéses játékosa Kevin Garnett, aki megbetegedéssel küzd, de már a Hornets ellen is vállalni tudta a játékot (20 pont, 3 gólpassz és 6 lepattanó), így feltehetően a dallasi meccset sem fogja kihagyni!
Ebben a szezonban egyszer, még december közepén találkozott egymással a két együttes, akkor Bostonban végül hosszabbításra került sor, melyet a Celtics bírt jobban idegekkel és megnyerte a meccset 117:115 arányban. Érdekes meccs elé nézünk, mely fogadás szempontjából is nehéz… A Boston bárkitől képes kikapni, de bárkit képes megverni, és ugyanez érvényes a Dallas együttesére is. Most valamiért sokkal inkább a hazaiakban érzem a lendületet, és megverhetik a most éppen gyengélkedő Boston-t. Emellett viszont mindenképp érdemes megpróbálni egy over opciót is a meccsre, hiszen ha a Boston akar itt valamit, akkor dobálnia kell, méghozzá hatékonyan, mert a Dallas szinte bizonyosan eljut majd 100 pontig. Így én legalább 194 pontot várok a két féltől ezen a meccsen!

További megfontolandó tippek éjszakára:
Orlando Magic – Oklahoma City Thunder / hendikep +13 ponttal Orlando Magic
Miami Heat – Detroit Pistons / hendikep +18 ponttal Detroit Pistons
New Orleans Hornets – Memphis Grizzlies / 185 pont alatt
San Antonio Spurs – Utah Jazz / hendikep -6.5 ponttal San Antonio Spurs

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik