Hírek

Szivics majdnem összecsomagolt…

A Kecskemét korábbi, illetve a Paks jelenlegi edzője kibukott a Nemzeti Sport sztárja, Horváth Gábor bundarajzán.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A Rangadó.hu hozta nyilvánosságra először azt a rajzot, amelyet a bundaügy koronatanúja, Horváth Gábor készített 2011. november 11-én, a gyanúsítotti meghallgatáson. Ezen a Kecskemét korábbi, illetve a Paks jelenlegi vezetőedzője, Tomiszlav Szivics neve is szerepel.

– Fölösleges erről beszélni, annyira szánalmas ez az egész kitalált történet, hogy szóra sem érdemes. Az idő úgyis megmondja, megmutatja majd az igazságot – reagált a Nemzeti Sport hasábjain a vajdasági tréner. – Nekem nincs miért izgulnom. Az más kérdés, hogy bánt ez az egész, és rendkívül sértőnek érzem, hogy ilyesmiről kell beszélnem. Még az is megfordult a fejemben, hogy összecsomagolok, fogom magam, és elmegyek innen, el ebből az országból, ahol hiába dolgozom becsülettel, hiába próbálom szórakoztatni a közönséget aktuális csapatom megalkuvást nem ismerő játékával, ez a vége.

A Rangadó, ahogy korábban is írtuk, nem állította, hogy Szivics vagy bárki a rajzon szereplők közül részt vett volna a csalásban. Az ábrát Horváth Gábor rajzolta, létezését az ügyészség megerősítette.

Mint ismert, Horváth Gábor az ügyészség koronatanúja, akinek nemrégiben címlapsztorit szentelt a sportnapilap, bizonyítványának magyarázására. Ezúttal azonban minden bizonnyal olyan helyen volt Dubaiban, ahol nem volt térerő.

A Nemzeti Sport főszerkesztőjének, Buzgó Józsefnek, Détári Lajosnak és az egyik fő gyanúsítottnak a találkozójáról egy budapesti benzinkúton, itt írtunk.

Olvasói sztorik