Hírek

Harc a Nyugati Főcsoport harmadik helyéért

Kisebb szünet után ismét itt vagyunk, és reméljük nyerő tippekkel tudunk szolgálni az NBA következő játéknapjára! A Los Angeles Clippers a harmadik helyért harcol a Memphis együttesével, valamint kiderül hogy a Miami nyerni tud-e a vesztes szériájából kimászni készülő Philadelphia otthonában.

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Los Angeles Clippers – Memphis Grizzlies

Fontos meccs elé néz a két együttes, hiszen mindketten a főcsoport harmadik helyére hajtanak, és mindkettejüknek reális esélye van elérni azt!

A Los Angeles Clippers jelenleg 45-21 mérlegével áll a főcsoport negyedik helyén, az éjjeli Memphis sikernek köszönhetően csúsztak le ideiglenesen a dobogóról. Nincs is igazán esélye a gárdának beleszólni a San Antonio Spurs és az Oklahoma versenyébe az első helyet illetően, így a cél mindenképp a harmadik hely megkaparintása lenne, mely azt jelentené jelen állás szerint, hogy a Golden State együttesével csapnának össze a rájátszás első körében. Vegyes formát mutat a Clippers: felváltva nyerik és veszítik el a meccseiket, most épp egy Detroit ellen otthon megnyert találkozóról érkeznek ide, azt a meccset végül 32 ponttal húzták be, ami azért nem rossz teljesítmény… Inkább az idegenbeli meccseikkel vannak időnként gondok, bár nemrég fontos meccset nyert náluk az Oklahoma együttese is, pedig ott a hajrában akár még a Clippers is nyerhetett volna. Saját közönség előtt 25-7 mérleget tudnak felmutatni, legutóbbi 5 hazai meccsük mérlegét csak az OKC ellen elszenvedett vereség csúfítja kicsit. Jó kis csapat jött össze az idei szezonra: Griffin és az All-Star meccset követően MVP díjat nyert Chris Paul mellett Jamal Crawford, Billups és Butler is fontos része a gépezetnek. Griffin nyomja a palánk alatt a csapatot, Paul osztogat Billups-al felváltva, Crawford pedig hozza a lendületes, betöréseken alapuló játékot, amely idáig meglehetősen hatékonyan jött. Két hiányzója azonban mindenképp lesz a hazai alakulatnak: Caron Butler könyöksérülése végett legalább 1 hetet kell hogy kihagyjon, míg Eric Bledsoe továbbra sem alkalmas játékra. Várhatóan visszatér azonban a pályára Crawford, aki annak ellenére hogy a Clippers hozta a meccseket hiányzott a csapatból…

A vendég tehát az a Memphis együttese lesz, amely szintén 46 győzelemmel és 20 vereséggel tanyázik a főcsoport 3. helyén. Nem sok választja el tehát a két együttest egymástól, és a Grizzlies számára mindenképp cél lenne a dobogó alsó fokának megszerzése. A gárdát úgy fest nem viselte meg Rudy Gay távozása, aki már a Toronto csapatát erősíti. Maradt a Randolph-Conley-Gasol hármas, Gasol és Randolph a palánk alatt teljesítenek meccsről meccsre emberfelettit, míg Conley lendületes játékával segít a csapat számára hozni a meccseket. Annak ellenére, hogy az elmúlt meccseken Randolph nem játszott bokasérülése végett, a Memphis magabiztosan hozta a sikereket: nemrégiben a Hornets-t verték saját közönség előtt, de a Cleveland, a Portland és az Orlando sem tudott nekik megálljt parancsolni. Most azonban back-to-back érkeznek erre a találkozóra, ráadásul a Portland elleni idegenbeli meccs szorosra sikerült, de végül 102:97-re hozták a meccset Randolph-ék. Így már öt meccse tart a gárda győztes sorozata, utoljára még a Miami otthonában szenvedtek minimális arányú vereséget. Idegenben különösen jól muzsikál a Grizzlies: 19-12-es túramutatója azt jelenti, hogy a Memphis a főcsoport második legeredményesebb gárdája idegenben, legutóbbi 5 útjuk során csupán egyetlen vereséget szenvedtek el. Az biztosnak tűnik, hogy Randolph a Staples Centerben ma este már vállalni tudja majd a játékot, a kérdés csak az hogy milyen állapotban? Hiányzója azonban lesz a vendégeknek: Darrell Arthur (46 meccs, átlag 6.4 pont/meccs) nem léphet ma pályára, mivel még nem épült fel fej- és nyaksérüléséből.
Érdekes derbi elé nézünk, talán a legszorosabb meccsnek ígérkezik ez az összes közül. Fontos mindkét csapat számára itt a győzelem: az otthon erősen teljesítő Clippers megerősítheti harmadik helyét, míg a Memphis ha nyerne, akkor még szorosabbá tehetné a két csapat közti harcot. Novemberben találkozott egymással a két fél, akkor ebben a felállásban 101:92 arányban nyerni tudott a Clippers csapata. Fordított felállásban pedig január közepén találkoztak, azon a meccsen pedig a Clippers kiváló védekezéssel tudott nyerni 99:73 arányban. A Paul-ék tehát valamit tudnak, amivel a Memphis idén még nem nagyon tudott mit kezdeni… Kíváncsian várom, hogy ezúttal mit tudnak majd tenni a Griffin-Paul-Crawford hármas ellen, de véleményem szerint itt hazai siker fog születni!

Philadelphia 76ers – Miami Heat

A Miami együttese szédületes formát mutatott az elmúlt hetekben, képtelenség volt őket megállítani. Most azonban back-to-back érkeznek egy szoros, Atlanta ellen lejátszott győztes meccsről ide Philadelphia-ba, ahol nem lesz egyszerű feladatuk!

A Philly szinte minden reményét elveszítette a rájátszást illetően: amikor a Boston-nak és a Bucks-nak beindult a szekere, akkor a Sixers – többek közt Thaddeus Young kidőlése végett – folyamatosan veszítette el fontosabbnál fontosabb meccseit, így mára már nem sok sansza maradt az együttesnek a playoff-ba kerülésre. A Toronto is megerősödött idő közben Gay-el és elkezdte hozni a sikereket, míg a Philly-nek továbbra sem ment… Aztán visszatért Young, de az eredmények továbbra sem jöttek, most pedig ott tart a csapat, hogy legutóbbi 10 meccséből mindössze kettőt tudott megnyerni. Március elején a Golden State legyőzése bizakodásra adott okot, amely azonban nem jött be, hiszen jött egy újabb 5 meccses vesztes széria, legutóbb azonban a Brooklyn ellen ismét jól teljesítettek, és végül nyertek 9 ponttal 106:97 arányban. A Sixers csapatában kulcsszerepe van Holiday-nek és Thaddeus Young-nak, mellettük pedig még Turner és Nick Young képes időnként kiemelkedően játszani. A hazaiak legnagyobb baja a szezon folyamán az, hogy nincs igazán jó palánk alatti játékosuk. Nincs egy olyan emberük, aki megbízhatóan szedegetné a lepattanókat és megjátszható lenne középen a gyűrű alatt. Ez pedig az olyan csapatok ellen, mint pl. a Brooklyn vagy a Milwaukee nagyon nagy hátrány! Ezért is meglepő talán kicsit, hogy a Brooklyn együttesét le tudták gyűrni nemrég. Jelenleg egyébként 26-40 mérleggel áll a gárda a Keleti Főcsoport 10. helyén, saját közönség előtt pedig 20-17-es pozitív mérleget tudtak produkálni, amely mindenképp jónak mondható a Philadelphia tekintetében. Ennek ellenére nem hiszem, hogy egy olyan sorozatot tudnának csinálni így az alapszakasz hajrájában, hogy bekerüljenek a playoff-ba… Hazai oldalon egyébként továbbra is kérdéses Nick Young () pályára lépése, aki még mindig nincs 100%-os állapotban bokasérülését követően.

A Philly a mai meccsen a Miami Heat ellen próbálhatja meg két meccsesre növelni a nyerő szériájának sorát, tehát nem áll egyszerű feladat előtt. A LeBron James és Dwayne Wade vezetésével minden bizonnyal a Keleti Főcsoport élén záró Miami sosem egyszerű falat. Az biztos, hogy a Heat győztes sorozata előbb-utóbb megszakad, a kérdés már csak az, hogy mikor? Az Orlando ellen már nagyon rezgett a léc, hiszen csak egy utolsó pillanatban szerzett kosárral nyertek, és a Charlotte valamint a Sacramento is rendesen megszorongatta őket! Az Indiana ellen azonban már rendezték a sorokat, és hiába lett szoros a Pacers elleni első félidő, a végén 14 pontot tudott közé rakni a Miami, tehát simán húzta be az Indiana elleni meccset is. Jelenleg 53-15 mérleggel uralja az első helyet a főcsoporton belül a Miami, és nagyon úgy fest hogy idén nincs ellenfele a floridai csapatnak, megszorongatni is mindössze pár együttes képes, és leginkább csak az idegenbeli meccseken remegnek meg a Heat játékosok kezei. Sokat javított egyébként a Miami az utóbbi időben a vendég mérlegén: míg korábban 50-55% körül mozgott az idegenbeli mutatója, addig most már 19 győzelemnél és 12 vereségnél járnak idegenben, és ez a Keleti Konferencia legjobb vendég mérlegének számít. Nem hiszem, hogy ecsetelnem kellene a Miami erősségeit, talán mindössze a palánk alatti játékban gyengébbek kicsit, de ott is erős túlzás a “gyengébbek” kifejezés. James és Wade megállíthatatlanok, a Battier-Allen-Bosh-Chalmers négyes pedig tökéletesen egészítik ki ezt a fantasztikus duót. Nincs tehát oka a panaszra a Heat drukkereknek, szinte biztosan övék az első hely az alapszakaszban, és a Miami egyértelmű favoritnak számít majd a rájátszás során is – legalábbis keleten! A vendégeknél mindössze egyetlen sérült van: Battier kisebb megbetegedéssel küzd, játéka még kérdéses jelenleg a mai Sixers elleni meccsen.
Nemrég már találkozott a két fél egymással: akkor Miamiban egy szoros meccsen végül 102:93 arányban nyerni tudott a Heat. Februárban pedig csatáztak már ebben a felállásban is, akkor nagyon simán ütötte ki a Miami a gyenge formában játszó Philly-t (90:114). Szerintem ez a meccs közel sem lesz ilyen sima. A 76ers az korábbi meccseken biztató játékot mutatott és a Brooklyn ellen bemutatta, hogy nem kell őket minden meccsen temetni. Ha Young tudja hozni azt a teljesítményt, mint amit a Nets ellen le tudott tenni az asztalra, akkor Holiday-el kiegészülve megszorongathatják ezt a Miami-t ebben a felállásban. Túlzónak érzem a megállapított oddsokat, szerintem nem annyira egyértelmű ez a meccs, mint ahogyan azt a fogadóirodák szorzói mutatják. Véleményem szerint érdemes lehet bepróbálni egy meglepetés hazai sikert 4,60 körüli oddson, de a 13-14 ponttal megtámogatott hazai siker is jó tipp lehet, persze alacsonyabb oddson.

További megfontolandó tippek:
Atlanta Hawks – Los Angeles Lakers / Los Angeles Lakers
Houston Rockets – Phoenix Suns / 204 pont felett
Boston Celtics – Toronto Raptors / Boston Celtics
Sacramento Kings – Chicago Bulls / Chicago Bulls
Denver Nuggets – New York Knicks / hendikep -3.5 pontról Denver Nuggets

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.