Hírek

Egy-egy csúcsmeccs keleten és nyugaton

Két fergeteges meccsre van kilátás, hiszen a Nyugati Főcsoportban a Los Angeles Clippers látja vendégül az Oklahoma City Thunder együttesét, míg keleten a Miami Heat gárdája tesz látogatást a New York Knicks csapatánál vasárnap este. Emellett pedig pár tippet is találhattok a hétfő hajnali meccsekre vonatkozóan!

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

New York Knicks – Miami Heat

Fergeteges meccsre van kilátás a Madison Square Garden-ben, mivel a New York Knicks vendége ezúttal a Keleti Főcsoport éllovasa, az idén is megállíthatatlannak tűnő Miami Heat együttese!

Mindent összevetve nagyon jó szezont fut Carmelo Anthony vezetésével a New York, hiszen a főcsoport második helyén tanyáznak 35-20 mérleggel. Jó formában is van a Knicks, hiszen az elmúlt három meccsén nem talált legyőzőre a gárda, és ez idő alatt nyerni tudtak otthon a Philadelphia és a Golden State ellen, legutóbb pedig a Washington Wizards csapatát verték meg a fővárosban. Elég jól megy tehát a hazaiaknak, amely rájuk is fért, mivel zsinórban 4 meccset veszítettek el ez előtt a széria előtt, többek közt a Toronto ellen oda-vissza kikaptak, az Indiana otthonában pedig több mint 30 pontos verés lett a vége. Carmelo Anthony vezeti idén egyértelműen a Knicks csapatát, hiszen eddig közel 29 pontot átlagolt meccsenként, és a palánk alatt is szedegeti időnként a lepattanókat. Mellette azért még olyan nevek is vannak a csapatban, mint: Amare Stoudemire, JR Smith, Raymond Felton vagy épp Tyson Chandler. Ott van aztán még az elnyűhetetlen Jason Kidd, illetve a szezon közben visszatért sérüléséből Iman Shumpert is, aki eddig 4.6 pontot átlagolt 18 meccse alatt. Volt szerencsém látni pár meccsét a szezon alatt a Knicks-nek, és meglehetősen furcsa érzést keltettek bennem: képesek szinte bárkit lemosni a pályáról, ha épp olyan napot fog ki Anthony, de ha őt kiiktatják a játékból, akkor nagy a baj a New York oldalán, és ekkor általában vereség a vége és nagyon kevés dobott pontszám… Érdekes csapat lett tehát az idei szezonra a Knicks, de mindenképp ütős és akár még lehet is keresnivalója a playoff során, merthogy bizonyosan részei lesznek a rájátszásnak keleten. A hazaiak oldalán műtéten esett át Rasheed Wallace (20 meccs, átlag 7.2 pont/meccs), ő a tervek szerint 8 hétig nem lesz bevethető állapotban. Továbbá sérüléssel bajlódik Marcus Camby is (14 meccs, átlag 2.1 pont/meccs). A két említett hiányzó pótlása elméletileg nem okozhat gondot a New York számára. Otthon egyébként nagyon erős a Knicks: eddig 21 győzelem és 8 vereség jött össze a szezonban, azonban nemrég a Toronto és a Clippers is nyerni tudott náluk.

A vendég viszont ezúttal nem más, mint a főcsoportot masszívan vezető, és bombaformában lévő, Wade-James kettős nevével fémjelzett Miami Heat együttese. Nem kevesebb, mint 13 meccs óta nem szenvedett vereséget a floridai alakulat, utoljára még a Pacers verte el őket Indianapolisban 102:89 arányban. Azóta pedig olyan meccseket húztak be, mint az Oklahoma elleni idegenbeli derbi, de a Chicago, az Atlanta, a Houston és a két Los Angeles-i csapat sem okozott problémát. A kérdés már csak az, hogy meddig tarthat a Miami csapatának remek szériája? Nem tudom, ki lesz majd képes megállítani akár a rájátszásban is a Heat-t, hiszen lendületes játékukkal szinte bárkit képesek bármikor megverni, de ehhez azért minden esetben kell LeBron James remeklése, és ha még Wade is jó napot fog ki, akkor megállíthatatlan a Heat! A Miami egyébként 42-14 mérleggel vezeti a főcsoportot, a ligában jelenleg csak a San Antonio Spurs tud még ennél is jobb mérleget felmutatni. Idegenben még a szezon közepe felé sebezhető gárdaként aposztrofáltuk a csapatot, mostanra azonban 16-11 mérleget sikerült idegenben összeszedniük, mely jelenleg a főcsoport második legjobb idegenbeli teljesítménye a Bulls mögött! Azt azét mindenképp érdemes megemlíteni a vendégeknél, hogy nem csupán az említett két emberre épül a játék, és azért rajtuk kívül is vannak szépen hangzó nevek a csapatban, úgy mint: Shane Battier, Chris Bosh, Ray Allen vagy épp Mario Chalrmes, de említhetnénk még a Rashard Lewis – Udonis Haslem – Mike Miller triót is. Erős csapat tehát a Heat, és ezért is kérdés, hogy vajon ki lesz képes idén megállítani őket. Információim szerint a vendég együttes nem hátráltatja sérülés, így teljes kerettel érkezhettek New Yorkba!
Érdekes derbi elé nézünk tehát, a főcsoport második helyezettje fogadja az elsőt. Alap esetben azt mondanám, hogy a Knicks a mérkőzés esélyese, de amit a Miami csapatától láttam az elmúlt időszakban, az valami fergeteges. Igaz, hogy a Sacramento kétszeri hosszabbításra kényszerítette őket, de a maihoz hasonló kemény meccsekre rendre felszívják magukat (lásd a Chicago-Clippers-Lakers-OKC négyes elleni siker). Úgy gondolom, hogy habár a palánk alatt nem annyira ütős a Miami, a lendületesebb játékuk győzelemre vezethetik őket. Ez nem csak egy meccs a sok közül, mindkét csapat számára egy presztízs találkozó, és ha a Knicks itt nyerni tudnak, az óriási fegyvertény lenne. De szerintem nem fog, a Miami az ilyen jellegű meccseket az alapszakasz során is abszolválni szokta rendszerint, így alapvetően vendég sikerrel kalkulálok, de mindenképp szoros találkozó lesz!

Los Angeles Clippers – Oklahoma City Thunder

Ha az előző találkozóra azt mondtuk, hogy szoros meccs keleten, akkor ez pedig egy szoros és kiélezett meccs lesz nyugaton, hiszen a főcsoport második helyezettje látogat a harmadik helyen álló gárdához, a helyszín pedig a Staples Center Los Angelesben!

Jól megy idén a Clippersnek, 1-2 kisebb hullámvölgytől eltekintve magabiztos formát mutatnak eddig, mely főként a Griffin-Paul-Crawford hármasnak köszönhető. Griffin a palánk alatti játékban rettenetesen erős, Chris Paul kiválóan szórja a gólpasszok mellett a kosarakat is, míg Crawford rendkívül lendületesen tör be a palánk alá a meccsek folyamán. Lendületes játékot mutat a Clippers, és bizonyosan komoly erőt képviselnek majd a rájátszás során is, és a San Antonio – Oklahoma kettőst akár még meg is állíthatják. A Clippers számára plusz energiát ad, hogy idén már háromszor is megnyerték a Los Angeles-i rangadót a Lakers ellen, ami azért eléggé meggyőző… A hazaiakkal a legnagyobb probléma az, hogy a nagyobb csapatok elleni meccsre nem tudják magukat annyira felszívni: a Miami otthonában pl. esélyük sem volt nyerni, míg a San Antonio együttese nagyon simán nyert Los Angelesben ellenük. Ennek a dolognak mindenképp változnia kell a rájátszásig, hiszen akkor ellenkező esetben nem lehet esélyük a két nagy gárda megszorongatására. Egyébként eddig 43-18 mérleget hozott össze a társaság, odahaza pedig eddig mindössze 6 vereséget szenvedtek el a 23 győzelem mellett. A hullámvölgyek pedig, amely a szezon eddigi részében jelentkeztek náluk, főként a Griffin-Paul kettős apróbb sérüléseinek voltak köszönhetőek, ám ha egyben van a csapat, akkor nincs nagyobb gond! Jó formában is van a Clippers, hiszen legutóbbi 4 meccsét szépen lehozta az együttes, ami nagy szó, hiszen az otthon szinte verhetetlen, időtlen idők óta vereséget el nem szenvedett Indiana otthonában is nyerni tudtak! A csapatból mindössze DeAndre Jordan (61 meccs, átlag 8.9 pont/meccs, 7.1 lepattanó/meccs) bajlódik sérüléssel, és játéka erősen kérdéses az OKC elleni meccsen.

A Staples Centerbe tehát ezúttal a főcsoport második helyén tanyázó, San Antonio Spurs csapatát üldöző Oklahoma City Thunder lesz! Az OKC Durant vezetésével idén is fergeteges, bár az idei szezonban azért sebezhetőbbnek tűnik, melyet jól mutat például a Washingtonban elszenvedett vereség is! Ennek ellenére továbbra is igaz, hogy a Durant-Westbrook-Ibaka hármassal lendületes kosárlabdát nyomnak, és a közepes és kiscsapatok számára szinte verhetetlenek. 42-16 mérleget sikerült eddig összehozni, és valószínűleg nagy csatát vívnak majd Gregg Popovich Spurs-ével a főcsoport első helyéért, amely nem csupán a rájátszás végett érdekes, de presztízs címet is jelent a csapatok számára! Durant idén közel 29 pontot átlagolt meccsenként, emellett pedig a lepattanókat is gyűjtögeti szépen, mellette pedig Russell Westbrook is 20 pont felett teljesített eddig. Kevin Martin és Serge Ibaka is remekel idén, és még sikerült melléjük megszerezni Derek Fischer-t is, aki eddig 8.6 pontot átlagol 9 meccs alatt az OKC színeiben. Idegenben viszont a sebezhető csapatok közé kell sorolni a Thunder-t: eddig 16 győzelem mellé már 12 vereség is becsúszott, ráadásul az elmúlt három túráján nyeretlen maradt a társaság: a Denver, a Houston és a Utah is vereséggel küldte haza őket.
A két gárda az idei szezonban már két alkalommal is találkozott. Novemberben Oklahomában hosszabbításra került sor, amely után végül a Thunder örülhetett (117:111). Ebben a felállásban pedig szintén Durant-ék nyertek január 23-án (109:97). Tehát látszik az is, hogy az Oklahoma is hasonlóan teljesít idegenben, mint a fent említett Miami: a szoros és komoly meccsekre összekapják magukat, és képesek bárkit megverni. Ennek fényében én az idei harmadik közös meccsükön is Oklahoma győzelmet várok, melyet jelenleg még 2 feletti oddson kínálnak az irodák! Emellett pedig szerintem a pontokra is érdemes hajtani, a két gárda képes lehet összeszedni legalább 200 pontot a 48 (esetleg több) perc alatt!

További tippek éjszakára:
Los Angeles Lakers – Atlanta Hawks / hendikep -3.5 pontról Los Angeles Lakers
Houston Rockets – Dallas Mavericks / Houston Rockets
Sacramento Kings – Charlotte Bobcats / Sacramento Kings

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Olvasói sztorik