Hírek

Brooklynban is elvérzik a Dallas?

Szombat hajnalban nem kevesebb, mint 12 találkozót rendeznek Észak-Amerika szerte, kiemelt favoritunk pedig a Brooklyn együttese. Emellett persze még számos gyorstippet találhattok itt, melyeket érdemes megfontolni fogadási szempontból.

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Brooklyn Nets – Dallas Mavericks

A vendég Dallas számára egészen egy héttel ezelőttig ott lebegett a playoff reménye, hiszen tapadtak a Houston csapatára, és a borzalmas szezonkezdet után összeállni látszott a csapat. Most a Brooklyn vendégeként sem lépnek pályára esélyesként…

A New York-i csapat egészen jól szerepel idén a Keleti Főcsoportban, tekintve hogy az 5. helyen tanyáznak 34-24 mérlegüknek köszönhetően, és minden bizonnyal tagjai lesznek a rájátszás mezőnyének keleten. Habár a Miami-val ők sem vehetik egyelőre fel a versenyt, a Knicks-Pacers-Bulls-Atlanta négyest képesek lehetnek megszorongatni. Brook Lopez, Deron Williams és Joe Johnson vezérletével bravúrokra is képes a Brooklyn, és van egy igazi lepattanókirályuk is idén Reggie Evans személyében, aki 9 lepattanót szed össze meccsenként, és kiváló párost alkotnak Lopez-el a palánk alatt. A Lopez-Johnson-Williams hármas mindegyik tagja 17 pont felett átlagolt eddig, tehát nyugodtan kijelenthetjük: idén nekik köszönheti kiváló szereplését a Nets! Két, hazai környezetben elveszített fontos meccs után (Memphis, Houston) ismét nyerni tudott a gárda, mégpedig idegenben a gyengélkedő New Orleans csapatát gyűrték le 101:97 arányban. Nagyjából a gárda védekezése is rendben van, hiszen átlagosan 95 pontra képesek ellenük a csapatok, ami jó mutatónak számít. Saját közönség előtt bőven pozitív a Brooklyn mérlege: a Barclays Centerben idén 20-12 mérleget hoztak össze, viszont nincsenek jó formában a már említett két vereségnek köszönhetően, tehát illene ezen javítani egy kicsit.

A vendég Dallas Mavericks erre a célra tökéletes ellenfél lehet, hiszen szinte minden esélyüket elveszítették a rájátszást tekintve. A lehető legrosszabbkor kaptak ki hazai pályán a szintén playoff-ért küzdő Lakers-től, majd a Milwaukee is nyert náluk. Legutóbb pedig a Memphis Grizzlies vendégeként léptek pályára, ahol már 20-25 pontos előnyt is összeszedtek a második negyed közepéig, aztán valami történt… A nagyszünetben az öltözőben maradt a társaság, és a harmadik játékrészben mindössze 5 (!!!), azaz ÖT pontra volt képes a Mavs, míg a Memphis megszórta a maga 24 pontját abban a negyedben. Eladott labdák sorozata, pontatlan támadások, és itt gyakorlatilag el is dőlt a találkozó, végül pedig 6 pontos vereség lett a vége… Az is sok mindent elárul, hogy a meccs folyamán 16 ponttal Shawn Marion lett a legeredményesebb dallasi, pedig olyan játékosok is vannak azért Mavs-ben, mint Nowitzki vagy épp Mayo. Véleményem szerint fejben már feladta a harcot a Mavs, habár matematikailag még van esélyük a playoff-ra, de szinte képtelenség, hogy a Lakers és a Houston is zsinórban annyi meccset veszítsen el, mint amennyi a Dallasnak kell… Egyébként 25-32 mérleggel áll a Nyugati Főcsoport 11. helyén a gárda, és immáron már 3 meccse nyeretlenek. Itt ugyebár feltehetjük a kérdést: mi lett volna ha Nowitzki már a szezon elején is játszani tud? De mint tudjuk, a sportban nem igazán számítanak a “ha”-val kezdődő mondatok. Véleményem szerint a Dallasnak befellegzett, így marad a tisztes helytállás. Egyébként idegenben bőven a verhető kategóriába tartozik a Mavericks: eddig 9 győzelem és 20 vereség fűződik a nevükhöz útjaik során.
A két gárda az idei szezonban még nem találkozott egymással, így ebből semmiképp sem indulhatunk ki… Ami viszont érdekes lehet, hogy a Dallas lepattanókban jeleskedő játékosa, Marion hogy boldogul majd Evans és Lopez ellen a palánk alatt… Véleményem szerint sehogy, és nem hiszem hogy a fejben összetört Dallas itt bármilyen meglepetést tudna okozni. A Brooklyn idén jobb csapat, és ha le tudják védekezni a németet, akkor nem lesz gond a hazai sikerrel 1,60 körüli oddson!

További gyorstippek

Utah Jazz – Charlotte Bobcats

A rájátszásra hajtó Utah fogadja az idény egyik leggyengébb csapatát, a Charlotte-t. A Jazz idén rájátszásra pályázik, de nem ártana hátrafelé is tekingetnie, hiszen a Lakers-Houston kettős szépen tapad rájuk, és a végén még akár bajban is lehetnek, ha legalább a hazai meccseiket nem tudják hozni… Al Jefferson és Paul Millsap remekel idén Salt Lake City-ben, a Utah palánk alatti játéka is kiváló, és a triplákat is remekül szórják többek közt Foye-nak köszönhetően. A Charlotte elvétve nyer 1-2 meccset, de többre nem nagyon képes a szezonban, feltehetőleg idén a Keleti Főcsoport utolsó helye jut nekik. Négy meccse nem tudott nyerni a Bobcats, és bizony ma este a Utah otthonában sem túl esélyesek… Kemba Walker időnként kifog 1-2 jobb meccset, de általában az ő egyedüli remeklése nem elég a Charlotte számára, akik a palánk alatt, a triplavonalon és a védekezésben sem túl erősek. Nálam ez a meccs egyértelműen hazai sikert vetít előre: legalább 6-7 ponttal nyer majd a Jazz!

Boston Celtics – Golden State Warriors

Kemény időszakot nyom éppen a vendég Warriors: Minnesota-ban még összejött a hátrányból való fordítás és az 1 pontos siker, azonban az Indiana és a New York otthonában már nem sikerült hozni a kiélezett meccseket. Keleten tehát nem túl sikeres a Golden State, ám ennek ellenére minden bizonnyal ott lesz majd a Nyugati Főcsoport rájátszásában többek közt Lee és Curry játékának köszönhetően. A Boston még Rondo elvesztését követően sem hátrált meg, és tovább menetelt a playoff felé, pedig sokan temették a hír hallatán a Keltákat. Ennek ellenére a Milwaukee és a Philadelphia csapatait is szépen maga mögé tudja utasítani a Celtics, bár a 7. helynél jobbra nem valószínű hogy jók lesznek. Garnett és Pierce vezetik a csapatot meccsről meccsre, kérdés hogy Doc Rivers csapata meddig bírja majd a terhelést, hiszen köztudottan nem egy fiatal csapatról van szó. A meccs nagy kérdése továbbá, hogy a Boston tudja-e majd tartani a lépést pontszámban a Warriors-al, hiszen a vendégek átlagban 101-102 pontot szórnak, és a palánk alatt sem gyengék. A vendégeknél elképzelhető, hogy nem lép pályára Lee, vagy ha igen akkor sem 100%-os állapotban. Ezek a tények számomra a hazai siker malmára hajtják a vizet, szerintem érdemes bepróbálni a Boston sikert 1,65 körüli szorzón!

Orlando Magic – Houston Rockets

Habár a most vendégként pályára lépő Houston legutóbb szépen átvert minket (a Milwaukee nyert náluk 3 ponttal), továbbra is bízok bennük, és ebben a párosításban is rájuk fogadnék. A Magic idén nem erős, és még JJ Redick is elhagyta a csapatot, ami tovább mélyítette a csapat válságát. A Philly otthonában meglepetésre nyerni tudtak nagyon simán, de az inkább volt köszönhető a rettenetes Sixers teljesítménynek, mint az Orlando-nak. Aztán a Sacramento ellen már minden a régi volt: 24 pontos verés hazai környezetben egy nem túl acélos Kings-től… Ugyanakkor a hazaiaknak sikerült megszerezniük Harris-t, Uldrih-t és Lamb-t is, akik a továbbiakban a Magic segítségére lehetnek, Harris a lejátszott három meccse alatt rögtön 17.7 pontot átlagolt. Mellettük még ott van Affalo és Nelson akik jól teljesítenek, valamint a palánk alatt Vucevic szedegeti a lepattanókat. A vendég Houston csapatát viszont erősebbnek érzem, és a motivációjuk is nagyobb, hiszen tartaniuk kell a távolságot a Lakers-től! Harden és Lin képes lehet a playoff-ba kosarazni a Houston-t, Asik pedig ha jól szedi a lepattanókat, akkor abból nagy előnye származhat a Rockets-nek. Nem hiszem, hogy ezen a meccsen hazai győzelem fog születni: a Houston jobb csapat, igaz hogy két meccse nem nyertek, de most nem veszíthetnek!

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Olvasói sztorik