Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!
Golden State Warriors – Phoenix Suns
Érdekes meccs elé nézünk, hiszen a Portlandben meglepő sikert arató Phoenix ezúttal a gyengélkedő Golden State csapatához látogat, ennek ellenére a hazaiakat tartjuk a mérkőzés esélyesének!
Arra lehetett számítani, hogy a Warriors kemény meccs elé néz így az All-Star szünet után Salt Lake City-ben a Utah ellen, de a 14 pontos vereség engem egy kicsit meglepett. Ennél jobb csapatnak láttam korábban a GSW-t, akik bárkit képesek voltak meglepni és idegenben is jól szerepeltek. Úgy fest, kipukkadt a lufi: a Warriors immáron 6 meccse nyeretlen, és ez idő alatt fontos meccseket is veszített, példának okáért a Houston oda-vissza verte őket. Pedig nincs hiányzója sem a csapatnak, korábban Curry és Lee is sérüléssel bajlódott, de most már erre sem hivatkozhat a Warriors. Jelenleg csak Andrew Bogut nem teljesen egészséges, de a Jazz ellen is játszott már 15 percet, ezalatt pontot nem, de 5 lepattanót szerzett a csapatnak. Curry hiába szórt 29 pontot a Golden State javára, a Jazz-t képtelenek voltak levédekezni, és a Utah csapatként verte meg a kaliforniai gárdát. Így a GSW csúszik vissza a Nyugati Főcsoportban, 30-23 mérlege már csak a 6. helyre elegendő, és a Utah ott lohol a nyakukban, de akár még a Rockets is megszorongathatja őket… Otthon továbbra is masszívnak mondanám a csapatot, melyet tükröz is 16-7 otthoni mérlegük.
Vendégük a Portland elleni meccsről érkező Phoenix Suns lesz. Tegnap kiemeltem a vendégek esetében, hogy képesek a meglepetésre: hát a Blazers-t meg is lepték, nem sokan tettek volna előzetesen a Suns sikerére, ám végül a Scola-Dragic kettős győzelemre vitte az arizonai csapatot. Ettől függetlenül tartom azt, hogy a Suns idén vezéregyéniség nélküli csapat, Nash kiválásával végleg eltűnt a korábbi sikeres csapat minden darabja, és az eredmények sem igazán jönnek. Jelenleg 18-36 mutatójával a főcsoport utolsó helyén tanyázik a Suns, idegenben pedig 6-23 mérleget tudnak csupán felmutatni. Rendre hullámzóan teljesít a csapat: van, hogy képesek 100-105 pontra is, de olykor előfordul hogy a 90 pontot sem dobják meg, a védekezésük viszont nem túl acélos… A palánk alatti játéka sem a legjobb a vendégeknek, ami a Curry-Lee kettős ellen esetlen Bogut-al kiegészülve nem lesz túl szerencsés… Dragic vezérletével tudott egyébként nyerni a Suns a Portland otthonában, hiszen 16 pontja mellett 18 gólpasszt is kiosztott, valamint 5 lepattanót is szerzett a meccs folyamán.
Érdekes kis meccs elé nézünk itt, hiszen nagy kérdés hogy a Warriors meddig folytatja mélyrepülését, a Suns esetében pedig folyamatosan ott lebeg idén a kérdőjel, hogy vajon melyik meccsen képesek a meglepetés sikerre?! Nos, a két gárda nem is olyan régen játszott egymással pontosan ilyen felállásban, akkor nagyon simán nyert a Warriors 113:93-ra, fordított pályaválasztás mellett pedig november elején 2 pontos Golden State siker született. Ezen a meccsen nem várok meglepetést, a Warriors számára ez egy kiváló meccs lehet a gödörből való kilábalás végett, a Phoenix-nél optimálisabb ellenfél hazai környezetben talán nincs is, még akkor sem ha a Suns időnként képes meglepni az ellenfeleket. Úgy gondolom, hogy sima Golden State sikerre lehet számítani, a -5 pontos hendikepes hazai sikert is támogatom!
Dallas Mavericks – Orlando Magic
Szinte mindenki azzal számolt tegnap, hogy az Orlando végre megtörheti az átkot, és a kis szünet után győzelemmel térhet vissza egy gyenge Bobcats ellen. Hát ezeket az elképzeléseket egy az egyben keresztül húzta a Magic és a Charlotte, nyert az esélytelenebb Bobcats, így az Orlando válsága tovább mélyült…
Jelenleg a főcsoport utolsó előtti helyén tanyázik a Magic, de nem sokáig, ha így folytatja a mélyrepülést, hiszen szép lassan a Charlotte is megelőzheti… 15-38 mérleget tud csak felmutatni az Orlando, pedig ennél sokkal jobban indult az idei szezon. Hiába tértek vissza a csapatba az olyan húzó emberek, mint Redick, Affalo vagy épp Nelson, egyszerűen képtelen nyerni a Magic. A palánk alatt még a Charlotte csapatát sem tudták megverni, és a Bobcats elleni 16%-os triplamutató is meglehetősen szerénynek mondható (25 kísérletből 4 sikeres). Szinte az egész Orlando kezdő 30 perc felett játszott a Charlotte ellen, és még így sem tudtak nyerni, tehát tényleg valami komoly baj lehet a Magic háza táján… Pedig még sérültje sincs a mostani vendégeknek, így tényleg nem tudni, mi lehet a háttérben… Idegenben egyébként nem mostanában nyert az Orlando: legutóbbi 5 meccsét elveszítette útjai során a Magic, és most már kijelenthetjük: a keleti főcsoport egyik leggyengébb együttese lett az Orlando!
Márpedig mai ellenfelük számára minden meccs élet-halál kérdése, hiszen a Dallas egyértelműen a playoff helyek egyikét célozta meg a gyenge szezonkezdet óta. Talán még odaérhetnek, de ehhez nagyon nagy hajrára lesz szükség, hiszen a Lakers-Portland-Houston hármas ellen kell megküzdeniük… A legnagyobb baja a Mavs-nek, hogy nem képes a bravúrgyőzelmeket hozni! A nagyobb csapatok ellen rendre kikapnak, és időnként még a verhetőek ellen is csak szenvedve tudnak nyerni. Jelenleg 23-29 mérleggel áll a Nyugati Főcsoport 11. helyén a Mavs, otthon viszont nem rosszak 15-10 mérlegükkel, pláne hogy legutóbbi 5 hazai meccsükből csupán egyet veszítettek el (Atlanta 101:105). A csapatból továbbra is hiányzik Chris Kaman, de ennél rosszabb hír, hogy a hétfői edzésen kisebb sérülést szenvedett Mayo, aki fontos része a dallasi gépezetnek, de várhatóan ott lesz a pályán a Magic elleni meccsen. Jó csapat ez a Dallas: Marion nem csak a védekezésben és a lepattanókban jeleskedik, de a Golden State ellen ő volt a legeredményesebbje is a csapatnak 26 ponttal, és ez mellé még 11 lepattanót is összeszedett. Mayo és Nowitzki pedig viszi a csapatba a lendületet, már csak a védekezését kellene összekaparnia a Mavs-nek, és lehet hogy ez lesz a veszte a playoff helyekért vívott harcban…
Az Orlando tehát egy vesztes meccsről jön ide, ami ráadásul morálisan is szétkaphatta a csapatot, mert egy verhető ellenféltől szenvedtek el vereséget. A Dallas pedig egy újabb napot pihenhetett az All-Star szünet után, így volt idejük készülni a derbire. Fontos meccse ez a hazaiak számára, és Dallasban egyébként sem könnyű nyerni, így én hazai sikerrel kalkulálok. A Dallas jó csapat, és 7-8 ponttal meg fogja verni ezt a gyenge Magic-el!
Los Angeles Lakers – Boston Celtics
Talán a játéknap leginkább várt meccse lesz ez a Staples Centerben, ahová ezúttal a Boston látogat, a vendéglátó pedig a Lakers gárdája lesz!
A Los Angeles nem nagyon hibázhat már a szezon hátralévő részében: a Nyugati Főcsoport 9. helyén állnak 25-29 mérleggel, de ez még nagyon kevés a rájátszáshoz, hiszen a 8. helyezett Rockets már pozitív mérleget tud felmutatni. Di Antoni csapata nagyon elrontotta az alapszakasz első felét és hamar a tabella alján találták magukat, de a taktikaváltás meghozta a várva várt sikereket. Csapatként játszik végre a gárda, nem pedig Bryant személyét használják kizárólag a meneteléshez. Gasol és Howard erős a palánk alatt, World Peace szórja a triplákat, Nash szépen keveri a lapokat és a padról jól száll be rendre Jamison is! Volt már azonban jobb mérlege is odahaza a Lakers-nek: jelenleg 16 győzelmet és 11 vereséget számolnak, és a városi derbit már kétszer is elveszítették úgy, hogy ők voltak a pályaválasztók! Legutóbb is a Clippers nyert náluk nagyon simán Paul vezetésével, előtte azonban 4 meccset hozott zsinórban otthon a Lakers.
Vendégük ezúttal a Boston csapata, amely a Keleti Főcsoportban küzd a rájátszás kiharcolásáért, és egyelőre sikerrel, mivel Rondo nélkül is egy hosszabb győztes szériát produkáltak, így 28-25 mérleggel állnak a 7. helyen. A Denver ellen azonban nem tudott tegnap meglepetést okozni a Garnett és Pierce vezette társaság, és végül 7 ponttal alulmaradtak, de ez várható is volt. Mindent összevetve nem játszott rosszul Denverben a Celtics, de a Lawson-Gallinari kettős által termelt 52 pont megpecsételte a sorsukat, az említett két játékost nem tudta levédekezni a Boston. Lepattanókban is jobb volt a Nuggets, de ez is várható volt. Idegenben továbbra is a Keleti Főcsoport sebezhető csapatai közé tartozik a Boston: eddig 8 alkalommal nyertek útjaik során, ám 16-szor vesztes hagyták el a parkettet. Garnett és Pierce mellett viszonylag sokat kell vállalni a nagy öreg Terry-nek, illetve Jeff Green-nek is, de a Denver ellen még ők is kevésnek bizonyultak.
Mindent összegezve meg lennék lepve, ha itt a Boston nyerne. Erősebbnek érzem a Lakers csapatát mind a palánk alatt, mind pedig a játékszervezés szempontjából. Nem lesz könnyű dolga a Los Angeles-nek, ebben szinte biztos vagyok, de véleményem szerint a Boston back-to-back biztosan nem lesz képes itt a meglepetésre, pláne egy fontos irányító hiányában. Így legalább 4 pontos hazai sikerrel kalkulálok!
Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!