Hírek

Magyar Bajnokság- Meglepetések idegenben?

Ma csak két mérkőzést vizsgálunk meg közelebbről, mind a kettőt a honi pontvadászatból kiválasztva. Idegenbeli bravúrokra spekulálunk, nézzük is meg, joggal bízunk-e a jászberényi és a pécsi srácokban!

Körmend- Pécs: 2 (4.75, bwin)

Szombaton rendezik a Magyar Bajnokság keretein belül Körmend és a Pécs összecsapását, melyen a vasiak a pályaválasztók.
A Pécs a tabella hatodik helyét foglalja el, kilenc sikerük mellett tízszer kapituláltak a honi pontvadászatban, míg ellenfelük mutatója sem sokban különbözik, hiszen a Rába-partiak 8-11-el állnak a nyolcadik, még rájátszást érő helyen.
Legutóbbi tétmeccsén nagyot égett a piros- fekete alakulat, hiszen a sereghajtó Factum Debrecen otthonából kellett leszegett fejjel távozniuk, így nem véletlen az, hogy két edzőmeccset is szervezett a vezetőség a Sopron ellen, melyeket viszont sikerrel abszolváltak. A legújabb hír a csapat háza felől pedig Grebenár Péter megszerzése a Szolnoktól, aki már pályára is léphet a szombati összecsapáson.

Ezzel szemben a Pécs javára írható az a tény, hogy nagy önbizalommal utazhatnak, mivel a Magyar Kupában éppen a Körmendet sikerült kiütni az első körben, majd ezután Kecskemét maradt alul ellenük kétszeres hosszabbítás után, ami talán a legjobban feltüzelhet egy sportolót. Úgy érzem, hogy a Pécs esetleges bravúrjával a bwin-en várható 4,75-ös szorzó esetében érdemes eljátszadozni.

Sopron- Jászberény: 2 (5.25, bwin)

Két teljesen azonos mérleggel álló egyesület, 11 győzelem- 8 vereség, negyedik és ötödik hely: Sopron és Jászberény. Eldől, hogy kik jutnak be a legjobb öt közé, ami a felsőházi rájátszást jelenti. Habár előbbiek játszanak idegenben, azért a jászságiakat sem érdemes lebecsülni, hiszen bizonyították már, hogy nem csak saját közönségük előtt képesek helytállni.

A Sopron utolsó tétmeccsén kikapott Szegeden, majd két edzőmeccsen maradtak alul a Körmend ellen, ahogy azt már említettük. Formájuk nem mutat javuló tendenciát, az őszi fordulóban sokkal ütőképesebbnek tűntek.

A Jászberény 13 éves történelmének legsikeresebb szezonját futja, tudatos munkával felépített meglepetéscsapat. Saját parkettjükön kaptak egy méretes pofont a Soprontól még ősszel, a visszavágás egészen biztos fűti őket. Előző tétmeccsüket a listavezető Albacomp ellen vívták, nem kis ajándékot adva szurkolóiknak, győztek is, így ezeket figyelembe véve nem olyan esélytelenek, mint ahogy azt a bwin 5,25-ös szorzója mutatja.

Természetesen ez a két találkozó nem a papírforma kategóriába tartozik, azonban ilyen számok mellett mindenképpen érdemes elgondolkodni létjogosultságuk realitásán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik