Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!
Los Angeles Lakers – Los Angeles Clippers
Az idei szezonban immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Los Angeles-i városi rangadót az NBA-ben, és eddig mindkét alkalommal a Clippers szerezte meg a győzelmet. Talán itt az ideje, hogy a Lakers nyerjen?!
A Lakers feljövőben van egy nagyon gyatra szezonkezdet után. Di Antoni hiába kapott a keze alá egy olyan csapatot, amelyről sok csapat vezetője csak álmodik az NBA-ben, az eredmények nem jöttek… Hamar a Nyugati Főcsoport utolsó helyeinek egyikén találta magát a lila-sárga csapat és nagyon úgy festett, hogy szinte mindenki megtalálta az ellenszert a Kobe Bryant egyéni teljesítményén alapuló, szinte védekezés nélküli játékra. Aztán a bajszos mester gondolt egyet, és átszervezte a játékot: Bryant elkezdett gólpasszokat is osztogatni, Steve Nash-el tökéletesen dolgoznak össze, Howard és Gasol a palánk alatt gyűri az ellenfeleket, World Peace triplákat szór, de a padról beszállva mostanság Jamison is szépen termeli a pontokat. És a Lakers el is kezdett felfelé kúszni a tabellán a rájátszást érő helyek irányába: jelenleg a 9. helyen tanyáznak 25-28 mérleggel, és már nincs messze tőlük a Houston csapata. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy sorozatban hozza a meccseket a társaság, hiszen legutóbbi 5 meccsükből hármat nyertek meg, a Miami és a Boston otthonában nem jött össze a bravúr… 10 meccset nézve azonban már szebb ez a sorozat: legutóbbi 10 találkozójukból hetet tudott győztesen lehozni a gárda! A Phoenix elleni hazai meccsel melegített erre a derbire a Lakers, ahol azért visszafogták magukat, de szerencsére a Suns sem volt éppen csúcsformában, végül 91:85-re nyertek különösebb megerőltetés nélkül. Howard és Jamison 28 lepattanót szedtek össze közösen, és ők ketten lettek a legeredményesebbek is 19-19 ponttal. Azonban érzékenyen érintheti az együttest, hogy Pau Gasol kidőlt a sorból talpsérülése végett, de szerencsére nem kell műteni a spanyolt, de a mai találkozót feltehetően kihagyja…
A Staples Centerben a mai “vendég” pedig a Clippers együttese lesz. Persze számukra is hazai környezet ez, ám ezúttal papíron nem ők a pályaválasztók, tehát a továbbiakban vendégnek titulálom őket… A Clippers egyik hátránya ezen a derbin az lehet, hogy back-to-back érkezik ide, hiszen előző éjjel egy kemény meccsen 10 ponttal verte a Houston együttesét, bár utazniuk nem kellett, hiszen a találkozót itt rendezték Los Angelesben. Chris Paul és Blake Griffin visszatért sérüléséből, és a Clippers el is kezdte győztes sorozatát: immáron három meccse nem találtak legyőzőre. Ez idő alatt a Knicks, a Sixers és a Rockets volt az áldozat. Rá is fért a társaságra a jó széria, hiszen a Thunder-Spurs kettős kezdett elszakadni tőlük a tabellán. Jelenleg a főcsoport harmadik helyén tanyázik a Clippers 38-17 mérleggel. És bizony róluk sem lehet elmondani, hogy gyenge csapatuk lenne: Griffin nyomja a palánk alatti játékot igencsak hatékonyan, Paul osztogat, de ott van még a Crawford-Butler páros, amely most már kiegészült Billups-al is. Griffin, Butler és Billups 20-19-19 pontot szórt a Houston-nak, Griffin pedig összeszedett 11 lepattanót is mellé. Erős tehát ez a Clippers, palánk alatt és csapat szinten is!
Érdekes összecsapás elé nézünk, és aki ismeri az NBA-t az tudhatja, hogy ez nem csak egy összecsapás a sok közül… Ez A MECCS, amely egész Los Angeles-t megmozgatja! Szóval itt nem lehet statisztikákra menni, nem lehet formát nézni, ezeket mind ki kell dobni a kukába, és talán még azt a tényt is, hogy a Clippers előző éjjel is játszott… Itt mindkét csapatot csak a siker hajtja, ez a meccs sokkal inkább a presztízsről szól! Idén már két alkalommal is megmérkőztek a felek egymással, és mindkétszer a Clippers szerezte meg Los Angeles-t: ebben a felállásban 105:95-re nyertek Griffin-ék, míg a Clippers pályaválasztása mellett 107:102 lett az eredmény. Rendhagyó módon nem is kifejezetten arra megyek, hogy ki fogja megnyerni ezt a derbit. Sokkal inkább arra, hogy mennyivel! Nem lesz nagy különbség a végén, így aztán szerintem érdemes megtenni a Clippers 1-5 pontos sikerét, illetve ugyanezt az opciót a Lakers sikerével, melyet többek közt a Bwin kínál. Ugyanakkor valamiért az az érzésem, hogy a Lakers ezúttal visszavág, és megnyeri ezt a meccset, 2 feletti oddsért ezt is érdemes megpróbálni!
Oklahoma City Thunder – Miami Heat
A játéknap másik szenzációs meccse a tavalyi nagydöntő összecsapása lesz az Oklahoma és a Miami részételével. Egyszer már összecsaptak idén a felek, akkor Miamiban nyerni tudott a Heat, de ezúttal a Thunder csarnokában mérkőznek meg egymással!
Az Oklahoma Nyugati Főcsoport egyik élcsapata: 39-13 mérlegükkel a főcsoport második helyén tanyáznak. Kisebb hullámvölgybe kerültek nemrég, így a Spurs át is vette tőlük a főcsoport vezetését, ám az utóbbi időben ismét elkezdte hozni a meccseket a Durant vezette Thunder. Bár erre a derbire egy vesztes meccsel hangolódott a gárda, miután Salt Lake City-ben nem bírtak a Utah együttesével (94:109). Talán fejben már erre az összecsapásra koncentráltak, ezzel a vereséggel egy 4 meccses nyertes szériát szakítottak meg a srácok. Gondolom nem kell kiemelni, hogy Oklahomába nem nyerni járnak a csapatok: eddig mindössze 3 alkalommal nyertek náluk idén, a Memphis-Brooklyn-Atlanta hármas tudott meglepetést okozni a Chesapeake Energy Arénában. Scott Brooks csapata idén is ütős tehát, és céljuk egyértelműen ismét a nagydöntő elérése, de ahhoz még hosszú utat kell bejárnia a gárdának. Kevin Durant és Russell Westbrook mellett még segíti a csapatot meccsről meccsre Serge Ibaka és Kevin Martin is, valamint a svájci Sefolosha is tud 1-2 meccsen kiemelkedően játszani (a Phoenix ellen 20 pontot szerzett például). Hazai oldalon mindössze egyetlen sérült játékos van Jeremy Lamb személyében, miután Kevin Martin a Utah elleni meccsen már visszatért a pályára apróbb sérülését követően.
Oklahoma City vendége pedig ezúttal a Keleti Főcsoport éllovasa, a címvédő Miami Heat együttese. A Miami idén sem hazudtolja meg nevét, és vezeti a keleti konferenciát 35-14 mérleggel. Fergeteges formát mutat a floridai csapat: hat meccse nem találtak legyőzőre, igaz ezen meccsek többségét hazai környezetben játszotta a csapat, de áldozatul esett náluk pl. a Lakers-Clippers-Houston hármas is. Tehát a Heat tudja az ellenszert a nyugati csapatok ellen, ezúttal azonban vendégként kell pályára lépniük… Márpedig idegenben igencsak sebezhető csapat a Miami: 12-11 mérleget szedtek össze útjaik során, a gyengébb csapatok ellen könnyedén nyernek, ugyanakkor a jól védekező és otthon nagyon erős gárdák (Indiana, Boston) megállítják őket. A LeBron James és Dwayne Wade vezette gárda szépen menetel tehát, és nem mondhatni, hogy feltétlenül erre a két emberre épülne a Miami együttese, hiszen olyan nevek is megfigyelhetőek a csapatban, mint: Ray Allen, Chris Bosh, Mario Chalmers, Shane Battier, Rashard Lewis vagy épp Haslem és Mike Miller. Egyébként kisebb fajta influenza járvány tört ki a csapat háza táján a napokban, melynek áldozatul esett Allen, Bosh és Miller is, de várhatóan mindhárman a pályán lesznek ezen a derbin. Mellettük még Haslem bajlódik kisebb lábsérüléssel, az ő játéka kérdéses a mai meccsen, de nem hiszem hogy a pótlása problémát okoznak a Heat csapatának…
Ez a találkozó is egy hatalmas meccsnek ígérkezik, hiszen a tavalyi nagydöntőre emlékeztethet mindenkit, és biztos vagyok abban, hogy az Oklahoma csapatát azóta fűti a visszavágási vágy. Összecsaphat egymással ismét a Durant-Westbrook és James-Wade kettős, amely különlegességnek számít minden NBA rajongó számára. Habár ez még “csak” egy alapszakaszbeli meccs, nem hinném hogy ez látszódni fog a 48 perc folyamán. Hajtást várok mindkét csapattól és hatalmas hangulatot az arénában, mely ezúttal a Thunder csapatát hajtja majd előre. Miamiban a Heat meg tudta verni már idén az OKC-t, de ezúttal az Oklahoma szerepelhet hazai környezetben. Ez szerintem sokat számíthat, és véleményem szerint az alapszakaszban idegenben sebezhető Miami itt nem fog nyerni, én inkább az OKC siker felé hajlok!
Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!