Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!
Mai menünk:
Zenit Szentpétervár – Liverpool
Mönchengladbach – Lazio
Tottenham – Lyon
Sparta Praha-Chelsea 2!
Az Európa Ligában vigasztalódna a londoni elitalakulat. Erre megfelelő ellenfélnek tűnik a cseh ezüstérmes…
Egy sikertörténet és egy kudarcélmény. Így summázhatnánk a két alakulat őszi teljesítményét. A prágai együttes az EL-ben túlélte a csoportküzdelmet, pedig valljuk be, nem feltétlenül ők tűntek esélyesnek a továbbjutásra. A Lyon mögött befutottak a második helyre, megelőzve az idén gyengélkedő baszk kirakatcsapatot, valamint az izraeli Ironi Kirjatot. Hazai pályán nem találtak legyőzőre Husbauerék, leikszeltek a gall gárdával, másik két riválisukat pedig legyűrték. Idegenben a lyoni vereség belefért, ugyanis a másik két túráján remiztek a pirosak.
Kadlecék december óta nem játszottak tétmeccset, a bajnokságban november végén léptek utoljára pályára. A pontvadászatban egy szeptemberi mélyrepülést (3 vereség zsinórban) leszámítva egészen jól szerepeltek, jelenleg a 3. pozíciót foglalják el, hátrányuk a Plzennel szemben mindössze három egység.
Hazai pályán eddig remeklenek a fővárosiak, a bajnokságban egy botlás mellett hét siker áll a nevük mellett, az EL-ben pedig ugye 2-1-0-ás sort produkáltak.
Az ellenfél azonban ezúttal igazán nagyvad lesz, ugyanis a Chelsea vizitál Prágában. A Sparta sikertörténetével szemben a londoniak kudarcként élték meg a nemzetközi szereplést. A címvédő már a csoportkörben búcsúzott a legrangosabb kupasorozattól. És Torreséknek azért illett volna legalább a legjobb 16 közé kerülniük. A Juve és a Sahtar is beelőzte a kékeket, így maradt az EL…
Rafa mester alakulata jelenleg a bajnokságban a 3. helyen állomásozik, mögötte a Tottenham igyekszik, viszont előtte a City a sok bukdácsolása miatt már belátható távolságba került (4 pont). Idegenben 7-3-3-as a bajnoki mutatója, viszont a BL-ben kikapott Torinóban és Donyeckben is.
Teljesen szeszélyesen teljesítenek Ramiresék, 2013-ban össze-vissza játszottak mindent. Kikaptak például otthon a QPR-tól, a Newcastle-től, ikszeltek a Readinggel, viszont verték például az Arsenalt, és idegenben fölényesen a Stoke-ot. Túl sok logikát nem lehet felfedezni Lampardék szereplésében, az már egyszer biztos…
Hogy akkor miért szavazunk bizalmat mégis a londoniaknak? Mert szerintünk a hektikus produkció ellenére Hazardékat jobb csapatnak tartjuk. Matáék kerete elképesztően bő, és ez a minőségi és mennyiségi különbség kijön ma este Prágában is. Szerintünk nyernek a vendégek!
Bayer Leverkusen-Benfica Mindkét fél betalál: IGEN! +2,5!
Két, alapjában vége támadófutballal előrukkoló együttes csap össze a BayArénában. Mi lesz ennek a vége? Vélhetően gólváltás…
A német együttes könnyedén lépett tovább a csoportjából a Kharkivval egyetemben: mindkét gárda 13 egységig jutott, a kieső Rosenborg-Rapid páros nem jelentett rájuk veszélyt. Sami Hyypia nagyszerűen összerakta a piros-feketéket, és ezt bizonyítják a bajnokságban is. Jelenleg a 3. helyen állnak, egy pont a lemaradásuk mindössze a 2. Dortmunddal szemben. Hazai mérlege impozáns: 7-2-1, 21 gólt szereztek! Minden meccsükön betaláltak, egyetlen vereségüket a bajnoktól szenvedték el.
Castroék formája viszont nem az igazi… AZ idei első fellépésüket behúzták (Freiburg 3-1), ám utána iksz-vereség-iksz volt a sorrend. A múlt hétvégén a Gladbachnál jártak, és játszottak egy izgalmas 3-3-as döntetlent. A megtorpanást könnyen jobb széria követheti, hiszen a következő hetekben könnyebb ellenfelek várnak Schürrléékre.
A támadóalakzattal tehát nincsen különösebb probléma, és e kijelentés igaz a portugál együttesre is! A lisszaboniak a BL-től elbúcsúztak, és ezt bizony fájlalták a piros-fehérek: a Barca első helyét nem nagyon vitatták a luzitánok, viszont a Celticel illett volna megelőzniük Cardozoéknak…
Nem így történt, így a gárda most az EL-ben vigasztalódhat. Jorge Jesus alakulata holtversenyben áll a portugál bajnokság élén: a Portóval küzdenek a bajnoki címért, ugyanannyi pontjuk van a pirosaknak és a kékeknek, 18 mérkőzésükből 14-et megnyertek, négyet pedig döntetlenre adtak. 18 csatában 46-szor voltak eredményesek Limáék, azért ez nem rossz mutató!
A hétvégén váratlanul botlottak Garayék a bajnokságban: csak 2-2-es döntetlenre végeztek Madeirán a Nacionallal szemben. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a tréner több meghatározó játékosát is pihentette az összecsapáson.
Bár az első mérkőzéseken általában óvatosabbak a felek, szerintünk e kitétel nem lesz igaz a Bayer-Benfica ütközetre! Mindkét csapat inkább a támadásra helyezi a hangsúlyt, és a fiúk nem hazudtolják meg önmagukat. Az az érzésünk, hogy mindkét fél betalál majd, és akár a 3 találat is összejöhet!
Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!