Hírek

Mutu nélkül a románok?

Adrian Mutu legalább négy hétig nem edzhet, kevés az esély a budapesti szereplésére!

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A román válogatott klasszis támadója, Adrian Mutu sérülése miatt hetekre kidőlt, kevés az esély rá, hogy pályára léphet Budapesten – írja az MLSZ honlapja. A 34 éves játékos február elején kihagyta a román válogatott ausztrálok elleni győztes felkészülési mérkőzését, de klubcsapatában, a francia AJ Ajaccióban azóta pályára lépett, sőt a Lyon bravúros legyőzéséből két góllal vette ki a részét. Múlt hétvégén végigjátszotta a korzikaiak Bordeaux elleni győztes bajnokiját is, ezen a héten viszont már nem tudott edzeni, mert megsérült a vádlija.

Az első diagnózis izomszakadást állapított meg a támadónál, az orvosok szerint legalább négyhetes pihenő vár rá, visszatérésének várható dátumát csak a további vizsgálatok után tudják megmondani. Mutu a legideálisabb esetet alapul véve csak március közepén kezdheti el az edzéseket, ezért nagyon kicsi az esélye annak, hogy március 22-én pályára léphet a magyar válogatott elleni budapesti összecsapáson.

FIFA-ranglista: helyet cseréltünk a románokkal

A magyar válogatott egy helyet visszacsúszott a nemzetközi szövetség legfrissebb világranglistáján, és jelenleg a 33. pozíciót foglalja el.

A januári rangsor megjelenése óta a magyar válogatott egy döntetlent könyvelhetett el, a fehéroroszok elleni 1-1-vel nem tudtunk annyi ranglistapontot szerezni, hogy magunk mögött tartsuk az ausztrál válogatottat 3-2-re legyőző román csapatot. A világbajnoki selejtezőbeli csoportellenfelek közül a hollandok maradtak a nyolcadikok, a törökök a 41., az észtek a 82., az andorraiak a 204. helyen állnak.

A FIFA-ranglista (zárójelben a januári helyezés):

1. (1.) Spanyolország 1590 pont

2. (2.) Németország 1437

3. (3.) Argentína 1281

4. (6.) Anglia 1160

5. (4.) Olaszország 1157

6. (5.) Kolumbia 1129

7. (7.) Portugália 1129

8. (8.) Hollandia 1108

9. (10.) Horvátország 1059

10. (9.) Oroszország 1055

…31. (33.) Románia 744

…33. (32.) Magyarország 728

…41. (40.) Törökország 616

…82. (83.) Észtország 426

…204. (203.) Andorra 11

Olvasói sztorik