Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!
Milwaukee Bucks – Philadelphia 76ers
Két rájátszásra hajtó csapat csap itt össze, hiszen a Keleti Főcsoport 9. helyezettje látogat a 8. helyen álló csapat otthonába.
A Milwaukee borzalmas szériát kapott el az elmúlt pár napban, hiszen zsinórban 4 meccset veszítettek… A Denver otthonában elszenvedett vereség (102:114) még bocsánatos bűnnek számít, azonban a Utah otthonában is alulmaradtak, majd odahaza veszítettek két nagyon fontos meccsen a Detroit és a Washington ellen. Legutóbbi 5 meccsükből csak egyet, az Orlando elleni derbit tudta megnyerni a Bucks – tegyük hozzá hogy ez kötelező győzelemnek számított. Ezzel jelentősen romlott is a Milwaukee mérlege: immáron csak 25-25 sort tudhatnak magukénak, de szerencséjükre a mögöttük álló csapatok sincsenek nyerő szériában… Saját közönség előtt azért még mindig pozitív a csapat statisztikája: 13 meccset tudtak megnyerni odahaza 12 vereség mellett, azonban az utóbbi időkben otthon sem megy a csapatnak. A hazaiak legnagyobb baja, hogy mostanság Brandon Jennings nem képes folyamatosan jól teljesíteni, hiszen pl. a Pistons ellen 26 pontig jutott, legutóbb viszont a Wizards ellenében csak 7 pontot szerzett. A csapat másik nagy erőssége, Monta Ellis sem tudja napról napra ugyanazt a jó teljesítményt nyújtani. Ők ketten húzzák idén a Milwaukee szekerét, és kisebb fejfájást okozhat a csapatnak, hogy Monta Ellis apróbb sérüléssel küzd, de várhatóan pályára lép a Philly elleni fontos találkozón.
A jelenleg 9. helyezett, ám a rájátszásra hajtó Sixers lesz ma a BMO Harris Bradley Center látogatója. A Philadelphia számára minden meccs az életben maradásról szól, hiszen jelenlegi 22-28 mérlege nagyon kevés a rájátszáshoz, de nagy hajrával még elérhető a cél. A kellemetlen sérüléshullám ellenére nincs rossz formában a 76ers: utóbbi 5 meccséből hármat meg tudott nyerni. Aggasztó azonban, hogy a támadójáték igencsak döcögősen szerepel: utolsó 5 meccsükből csak a legutolsó, Clippers elleni derbin tudták megdobni a 90 pontot, ám ezt a meccset mégis elveszítették. Az Indiana elleni hazai vereség volt talán a mélypont, hiszen csak 69 pontot szedett össze a Sixers, és ez nem igazán NBA színvonal… Idegenben viszont nem igazán megy a társaságnak: eddig 6 győzelmet arattak , és már 15 vereségnél járnak, legutóbbi 5 idegenbeli meccsüket elveszítették. Hosszú hazai meccssorozaton van túl a Philly, hiszen legutóbbi 8 meccsüket odahaza játszották. Utoljára éppen pont mai ellenfelük ellen szerepeltek idegenben, ahol vereség is lett a vége… Egyébként legutóbbi 5 idegenbeli fellépését elveszítette a társaság, utoljára még a Lakers vendégeként tudtak nyerni január elején, és az bizony nem tegnap volt… A csapatból három fontos játékos is hiányzik jelenleg: Jason Richardson bal térdét hamarosan műtik, így nem mostanában várható a visszatérése, Thaddeus Young szintén sérüléssel bajlódik, valamint Andrew Bynum sincs bevethető állapotban. Így Holiday és Turner még nagyobb szerepet kap meccsről meccsre… Idő közben sikerült megszerezniük a Cleveland csapatából Jeremy Pago-t, aki két meccsen máris 11 pontot átlagolt, így még nagy segítségére lehet a csapatnak a rájátszás elérésében.
A két gárda tehát idén már találkozott egymással: januárban ugyanebben a felállásban 110:102 arányban nyert a Milwaukee, ám a Bucks Philadelphia-ban is győzni tudott még novemberben 105:96 arányban. A vendégek számára nem túl előnyös, hogy a Bucks rendre szórja a pontokat a meccsein, és nem hiszem – legalábbis a korábbi meccseket elnézve – hogy a Philly tudja majd tartani velük a lépést. Így aztán hazai sikerrel számolok, akár még a -4 pontos hendikep tipp is nyerő lehet!
Los Angeles Clippers – Houston Rockets
Komoly meccsnek ígérkezik ez az összecsapás, hiszen a sérüléshullám után ismét formába lendülő Clippers fogadja a rájátszásra hajtó Houston együttesét.
A Blake Griffin és Chris Paul nevével fémjelzett Clippers mostanság eléggé hullámzóan teljesít: legutóbbi 10 meccsükből 5-5 mérleget tudtak csak kihozni, és mutatott játékuk köszönő viszonyban sincs a szezon elején produkált játékkal… Ez persze köszönhető annak is, hogy Paul és Griffin is kihagyott jópár meccset ez idő alatt, és őket nem nagyon tudta senki sem pótolni. A New York ellen azonban ismét beindult a csapat szekere: 102:88-ra nyertek a Madison Square Garden-ben, majd a Sixers csapatát is simán verték 107:90 arányban. Paul és Griffin mellett ezeken a meccseken már Crawford is kiemelkedőt tudott nyújtani, az eredmények alapján ő is fontos része a csapatnak. A palán alatti játékban Griffin és Jordan vezeti a csapatot, Chris Paul pedig kiválóan szervezi a játékot a Clippers-nél. A csapatban mindössze egyetlen sérült van: Caron Butler várhatóan már a pályán lesz ezen a derbin, így csak Billups hiányzik az együttesből. A Clippers otthonába egyébként nem nyerni járnak az ellenfelek: eddig 20-5 mérleget mutathat fel Del Negro együttese.
A vendég ezúttal a Nyugati Főcsoport 8. helyén álló, jelenleg 29-25 mérleget felmutató Houston együttese. A Rockets várhatóan hatalmas csatát fog vívni a Utah-Portland-Lakers és trióval, és ebbe a meccsbe még talán a Dallas is beleszólhat. Fel kell tehát kötni a gatyát Harden-éknek és hozni kell a nyerhető meccseket 1-2 meglepetés sikerrel fűszerezve. Idegenben azonban közel sem mondható verhetetlen csapatnak ez a Rockets: 11 győzelem mellett már 17 vereség szerepel útjaik során, ráadásul legutóbbi 4 vendég fellépéséből hármat elveszített a Lin vezette gárda. A Denver és a Miami otthonában elszenvedett vereség várható volt, ám a Sacramento otthonában már illett volna ezeket győzelemmel kompenzálni, ám a hajrában elveszítette a meccset a Houston… Előző éjjel azonban a Golden State otthonában hatalmas meccsen, James Harden vezetésével (27 pont) győzni tudott a Rockets kisebb meglepetésre. A tavaly még a Knicks színeiben feltűnt Jeremy Lin jól osztogatja a lapokat a Houston-nál, az OKC-től érkezett Harden, valamint Parsons pedig remek befejezők. A gárda hátránya, hogy palán alatti játéka nem túl acélos, mindössze Asik szedegeti a lepattanókat a mérkőzések folyamán. Harden küzdött apróbb sérüléssel a vendégek kulcsjátékosai közül, azonban a Warriors ellen ebből már szinte semmi sem látszott.
A Paul vezette Los Angeles odahaza nagyon erős, így az idegenben gyengébben teljesítő Houston ezúttal sem esélyesként lép pályára. A Golden State elleni meccs érzésem szerint sokat kivehetett a Rockets-ből, a kezdőjátékosok jelentős része 30-40 percet töltött a pályán, majd utazhatott is a gárda, és ismét egy kemény nyugati csapat ellen kell játszaniuk. Ez szerintem meghatározó lehet ezen a találkozón, így mindenképp a Clippers sikerével számolok itt.
Dallas Mavericks – Sacramento Kings
Tudom, tudom: már megint a Dallas. Nowitzki-ék rendesen megtréfáltak minket, miután kikaptak odahaza az Atlanta együttesétől, de ezúttal ismét megkapják a bizalmat, most a Sacramento együttese látogat hozzájuk.
A Mavs-nek nagyon kell kaparnia a rájátszást érő helyekért, hiszen gyenge szezonkezdetüknek köszönhetően most csak a Nyugati Főcsoport 11. helyén állnak 22-29 mérleggel, de még nem úszott el a hajó… Az Atlanta elleni meccshez hasonló találkozókat azonban illene hozni a gárdának a playoff érdekében, de mint tudjuk ez nem ilyen egyszerű… Dallasban egyébként nem rossz a Mavericks: 14-10 mérlegük legalábbis nem annyira gyenge. Az Atlanta ellen azonban hiába dobáltak 101 pontot, és Nowitzki hiába jutott el 24 pontig, a Smith-Horford kettőst képtelenek voltak levédekezni, így a Hawks megérdemelten nyert náluk. A német csak 22 meccsen játszott eddig a szezonban sérülése végett, ám ezalatt is sikerült neki 15 pontot átlagolni. A másik kulcsjátékosa a Mavs-nek Mayo, aki 18 pontot átlagolt eddig, és a Hawks ellen is eljutott 19 pontig, de még ez is kevés volt a boldogsághoz… A hazaiaknak tehát nagyon kell hajtaniuk, ha komolyak a playoff szándékaik, és nem nagyon engedhetnek meg maguknak bakikat, pláne nem hazai környezetben. Egyébként bíztató a Dallas játéka: habár a védekezésen még jócskán lehetne csiszolni, a támadójáték lendületes, és nem csupán egyetlen emberre épül. Amit még mindenképp érdemes lenne csiszolgatni, az a palánk alatti játék, hiszen mindössze Marion szedegeti a lepattanókat, de ő sem olyan nagy hatékonysággal…
Vendégük ezúttal az a Sacramento, amely egy kemény, ám elveszített meccsről érkezik erre a találkozóra, miután a Memphis otthonában 101:108 arányban alulmaradtak. Cousins vitte a csapatot a meccsen, aki közel 36 percet játszott és ezalatt 23 pontot és 7 lepattanót szerzett, így végig játékban tartotta csapatát. Egyébként nem megy idén a csapatnak, ráadásul egyéb problémáik is vannak: jelenleg 19-34 mérleggel a főcsoport 13. helyén állnak, és playoff esélyeik már régen elszálltak… Legutóbbi 10 meccsükből is csak hármat tudtak megnyerni, és a Grizzlies elleni vereség egy két meccses nyertes sort szakított meg. Most pedig ismét idegenben kell szerepelni, és az nem igazán megy a Kings-nek idén: 5-22 az idei idegenbeli mérlegük, ami nem túl fényes, a főcsoportban csak a Phoenix tud még ennél is gyengébbet felmutatni, ráadásul 4 meccse nem is tudott nyerni idegenben a Sacramento. Sérültje nincs a vendégeknek, így a lepattanókban és pontokban is erős Cousins vezérletével teljes kerettel várhatják a dallasi meccset.
Idén kétszer is összecsapott már a két csapat: Dallasban még decemberben (épp mikor újraéledt a Mavs) 119:96-ra győzött a Dallas, míg fordított pályaválasztás mellett egy hosszabbításos meccsen 117:112-re nyert a Nowitzki vezette gárda. Ezúttal is a Dallas győzelmével kalkulálok, hiszen a Sacramento előző éjjel is pályán volt, a kulcsjátékosok nem sokat pihenhettek, hiszen végig benne volt a Memphis elleni meccsükben a meglepetés. Nagyon bízok benne, hogy most nem tréfál meg a Dallas, és hozzák a kötelező sikert, mely talán még fontosabb lenne, mint az Atlanta elleni lehetett volna. A Mavs sikerére azonban nagyon minimális oddsot kínálnak az irodák, így érdemes bepróbálni akár a -6.5 pontos hendikepet is, illetve szerintem a két csapat eljut majd 200 pontig!
Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!