Hírek

A Brooklyn törheti meg a Lakers lendületét

Öt találkozóval folytatódik az NBA alapszakasza: a feljövőben lévő Lakers New York külvárosában vendégeskedik, két jól védekező csapat harcol Indianapolisban, pontgyárosok csapnak össze Houstonban, a Phoenix Memphis-be, a Milwaukee pedig Denverbe látogat.

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Brooklyn Nets – Los Angeles Lakers

Most már bátran kijelenthetjük: megtalálta a nyerő felállást Mike D’Antoni a Los Angeles csapatánál. Pár alkalommal már írtam arról, hogy végre nem Bryant személyét erőltetik minden támadásban a kaliforniaiak, hanem csapatként játszanak, és Gasol kiemelkedő palánk alatti játékával többek közt sorra hozzák a nehéz meccseket – még idegenben is!

Ezúttal azonban a Keleti Főcsoport egyik legmasszívabb együtteséhez, a Brooklyn Nets-hez látogatnak. A Brook Lopez vezette külvárosiak egyértelműen playoff esélyesek idén keleten, hiszen 28-19 mérlegükkel a főcsoport 4. helyén állnak. Odahaza vitézkedik inkább a Nets, a Barclays Centerben 18-8 mérleget tud felmutatni Carlesimo csapata, ráadásul legutóbbi 5 hazai meccsükből négyet megnyertek, mindössze a Miami tudott nyerni náluk, igaz ők 20 ponttal… Győztes meccsről érkezik ide a Brooklyn, miután egyik főcsoport riválisukat megverték odahaza a Chicago személyében, ami egy fontos győzelem volt. Brook Lopez, Joe Johnson és Deron Williams viszi előre idén a Nets csapatát, ők mindannyian 15 pont felett átlagoltak eddig, Lopez pedig a lepattanókat is szedi szépen (átlag 7.2 lepattanó/meccs). Sérült nincs hazai oldalon, tehát teljes csapattal várják a Los Angeles együttesét.

Azt a Lakers-t, amely 22-26 mérlegével a Nyugati Főcsoport 10. helyén áll. Utóbbi meccseiken mutatott játékával talán még esélyes is lehet a playoff-ra a vendég csapat, hiszen legutóbbi 5 meccsükből csak egyet veszítettek el, bár az is egy verhető ellenfél ellen történt (Phoenix Suns). A Nash-Gasol-World Peace-Howard-Bryant ötös jól muzsikál mostanában, és még Jamison, Clark és Blake is remekel az utóbbi időben. Ennek ellenére továbbra is eléggé sovány a vendég mérlege a Lakers-nek: 7 győzelem és 16 vereség eddig, bár legutóbbi két meccsüket sikerült megnyerni idegen pályán a Minnesota és a Detroit ellen. A Pistons elleni meccsen végig uralták a pályát, a végén azonban éppen hogy nyertek egy ponttal. A csapat egyetlen sérültje Dwight Howard, aki vállsérülése végett nagy valószínűséggel ma sem léphet majd pályára – ez azért viszonylag nagy veszteség a Lakers-nek, bár a Pistons ellen is jól pótolta őt Gasol, aki mostanság remekel a pályán.
A két gárda november végén találkozott egymással, akkor a Staples Centerben 95:90-re nyert a Los Angeles. A korábbi évek közös meccseit egyértelmű Lakers-fölény jellemzi, a Nets utoljára 2007-ben tudott nyerni a Lakers ellen. Ezúttal azonban esélyes lehet a győzelemre a Brooklyn. A Lakers továbbra is egy sebezhető csapat, míg a Nets odahaza bárkire veszélyes. Lopez és Johnson vezetésével megnyerheti ezt a meccset a Brooklyn!

Houston Rockets – Golden State Warriors

Két komoly támadó alakzat csap itt össze, a kérdés az hogy melyik csapat lesz képes összekapni a védekezését, vagy melyik csapat dob majd többet a másiknál, illetve hibázik többet ellenfelénél.

A Houston komoly csatát fog vívni nyugaton a Portland-Lakers-Dallas hármassal a playoff-ba kerülésért, és korábbi jó eredményeinek köszönhetően a Rockets áll közülük jobban. 26-23 mérlegükkel jelenleg a 8. helyen tanyáznak, otthon pedig 16-8 mérleget tudnak felmutatni, tehát főként Houstonban erős a gárda. James Harden és Jeremy Lin neve fémjelzi idén a Rockets együttesét, ők szórják szépen a pontokat a meccsek során, Omer Asik pedig a lepattanókban jeleskedik (átlag 11.4 lepattanó/meccs). Nincs rossz formában a Houston, hiszen legutóbbi 5 meccséből négyet meg tudott nyerni, otthon pedig két meccses győztes szériában vannak (Charlotte, Brooklyn). Sokat elmond a támadójátékukról, hogy nemrég a Lakers-nek 125, míg a Brooklyn-nak 119 pontot szórtak. Ha Harden beindul, akkor nagyon megy a játék a Rockets-nek! A hazaiak oldalán Delfino küzd kisebb könyöksérüléssel, melyet a Charlotte ellen szerzett, így az ő játéka kérdéses a mai találkozón.

A vendég a főcsoport 5. helyén álló Golden State együttese. A Warriors 30-17 mérleggel áll jelenleg, és idegenben sem gyengék 14-11 mérlegükkel, ráadásul két meccse nem találtak legyőzőre útjaik során: Torontóban és Clevelandben is nyerni tudott az együttes. A Golden State-t is erős támadóegység jellemzi, hiszen nem ritkán eljutnak ők is 110-120 dobott pontig, igaz kapnak is mellé 100 környékén meccsenként. Stephen Curry és David Lee termeli a pontok jelentős részét, melléjük pedig még Thompson és Jarrett Jack szokott bekapcsolódni a dobálásba, David Lee pedig emellett a lepattanókat is gyűjtögeti. Nem egy rossz csapat idén ez a Warriors, és a Phoenix elleni 20 pontos sikerből már Curry is kivette a részét, miután visszatért bokasérülése miatti kényszerpihenőjéből.
A két csapat idén még nem találkozott egymással, és ezen a meccsen nem is igazán arra hajtanék rá, hogy ki fog nyerni, mert véleményem szerint teljesen kétesélyes meccs lesz ez. A baj az, hogy a pontokat is 215 környékén húzták meg a fogadóirodák, így abban a tekintetben is nehéz okosat mondani. Esélyes ezen a meccsen a Houston, de úgy gondolom szoros meccs lesz ez, így talán a hendikep fogadást érdemes itt elővenni. Szerintem nem kap ki 7-nél többel a Warriors, ha kikap egyáltalán!

Memphis Grizzlies – Phoenix Suns

Az edzőváltáson átesett Suns hullámzó teljesítményt nyújt, ezúttal pedig a kiválóan védekező Memphis otthonában kellene bravúros eredményt elérni.

A Grizzlies egészen jól muzsikált: 30-16 mérlegükkel a Nyugati Főcsoport 4. helyén állnak az OKC-Spurs-Clippers hármas mögött, és playoff helyük nem igazán forog veszélyben. Idő közben elhagyta a csapatot Rudy Gay, aki Toronto felé vette az irányt, személyes véleményem szerint ezzel nem kötött jó üzletet a Memphis, hiszen Gay jól teljesített idén. Maradt Zach Randolph és Marc Gasol, akik azért szépen hozzák is a pontokat és lepattanókat a csapatnak. Érdekes formában van a Memphis: legutóbbi 5 meccsükből hármat nyertek meg és kettőt elveszítettek, erre a meccsre pedig a Washington elleni hazai nyertes meccsről érkeznek, ahol már ismét lehetett látni a Memphis szezon elején mutatott remek védekezését, miután csak 76 pontot engedélyeztek a Wizards-nak, igaz ők is csak 85-ig jutottak. Otthon szépen teljesít idén a Grizzlies: 18 győzelem mellé csak 7 vereség csúszott be, és legutóbbi 5 hazai meccsükből hármat meg is nyertek. Sérült nincs a csapatban, miután Mike Conley már az Oklahoma elleni meccsen visszatért a csapatba!

A tabella 14. helyén álló Phoenix együttese látogat ezúttal Memphis-be, és ezúttal sem esélyesként lép pályára a Suns. Mostanság mintha összeszedettebb lenne a Phoenix játéka: legyőzték odahaza a Lakers-t, és nem kaptak ki sokkal a San Antonio pályáján sem. Viszont a Golden State elleni meccsen már 20 ponttal maradta alul, ami gyenge produkciónak mondható, pláne a defenzív játékot elnézve, hiszen 113 pontot szórt nekik a Warriors. A legnagyobb baj idén a Suns-al, hogy nincs kifejezett vezéregyéniség a csapatban, miután Nash is elhagyta nyáron az együttest… Dudley, Beasley, Scola és Dragic próbálja idén tartani a lelket a Phoenix-ben, de egyikük sem képes kimagaslóan játszani meccsről meccsre. Idegenben pedig pláne gyenge idén a Phoenix: 4 győzelem mindössze a 20 vereség mellett, legutóbbi három meccsüket pedig elveszítették idegenben. Dragic kisebb térd- és könyöksérüléssel bajlódik, míg Jemaine O’Neal továbbra sem alkalmas játékra a vendégeknél.
Kétszer is találkoztak egymással a felek idén: decemberben Phoenixben 82:80-ra nyert a Suns, míg januárban szintén a Phoenix pályáján 92:81-re nyert a Memphis. A mai meccsen számomra egyértelmű esélyes a Memphis, bár továbbra is tartom hogy Gay távozásával gyengült a gárda. A hazai győzelmet tehát bátran ajánlom, ám erre mindössze 1,20 körüli oddsot kaphatunk. A hendikep fogadásba nem mennék bele, mert a Memphis ebből a szempontból nem megbízható csapat. Viszont a pontokra talán érdemes rámenni! A Grizzlies biztosan összekapja a védelmét a gyenge Suns ellen, ám nem hiszem, hogy túlzásba vinnék a pontszerzést, pláne ha már zsebben érzik majd a meccset. Így aztán a 192 pont alatti fogadás jónak tűnik!

Denver Nuggets – Milwaukee Bucks

Két, a saját főcsoportjában egyértelmű playoff esélyesnek számító csapat játszik egymással ezen a találkozón.

A Denver kiváló formában van, és ráadásul odahaza rettenetesen erősek. Hat meccse nem talált legyőzőre a Nuggets, utoljára a Washington nyert náluk meglepő módon, azóta pedig az Oklahoma, a Houston, a Sacramento, az Indiana, és a New Orleans volt az áldozat, a Rockets csapatát kétszer is legyűrték. Jó formában tehát a Denver, és odahaza játszhatják most zsinórban a meccseiket, ami szintén sokat segít nekik a jelenlegi 6. hely megerősítésében. Odahaza 20-3 mérleggel állnak, ami egészen remek teljesítmény, mindössze az OKC rendelkezik a főcsoportban hasonlóan jó mérleggel, illetve a San Antonio tud még ennél is jobbat felmutatni. Gallinari kiválóan teljesít idén, de az egész Nuggets kezdőcsapat jól teljesít. Mindössze McGee sérült a csapatból, de az ő személyét eddig is jól tudta pótolni a Denver csapata.

A Milwaukee Bucks tesz látogatást ezúttal a Pepsi Centerben, ahová kijelenthetjük: nem nyerni járnak az ellenfelek. 25-21 mérlegével a Keleti Főcsoport 7. helyén áll a Bucks, és látótávolságban van tőlük az Atlanta csapata, de azért hátrafelé sem árt majd nézelődniük a Boston-Philadelphia kettősre. Idegenben meglepően jól teljesít a Milwaukee: eddig 12 győzelem és 11 vereség szerepel a nevük mellett, és eléggé változékonyan játszanak útjaik során. Most egy New York ellen elszenvedett vereségből érkeznek ide, ám előtte meglepték például a Detroit csapatát, és nem kevéssel nyertek náluk. Nehezen lehet tehát kiszámítani a Bucks formáját, így nehéz a meccseikre fogadni is. A vendégek egyetlen hiányzója a Denver elleni meccsen Daniels lesz, aki személyes problémák miatt nem áll rendelkezésre. Ott lesz viszont a pályán a Jennings-Ellis kettős, aki szépen termelik a pontokat, illetve Sanders is ott lesz a palánk alatt gyűjteni a lepattanókat.
A két csapat idén még nem találkozott egymással, ez pedig még inkább nehézkessé teszi a fogadást erre a derbire. Véleményem szerint nem lesz ez olyan sima meccs, mint amennyire a szorzók mutatják, így én nem látok értéket a hazai sikerben 1,33-as oddson. Ehelyett inkább azt céloznám meg, hogy a Bucks nem kap ki 12 pontnál többel!

Indiana Pacers – Atlanta Hawks

Két kiváló védekezésre képes együttes csap itt össze, ráadásul mindketten a Keleti Főcsoport playoff helyein tanyáznak, úgyhogy kemény kis meccsre lehet itt számítani!

Az Indiana most hazai fellépéseit nyomja, tegnap éjjel a Chicago vendégeskedett náluk, és egy hatalmas meccsen végül 10 ponttal bizonyultak jobbnak a Bulls-nál, így a Pacers fel is jött a Keleti Főcsoport 3. helyére 29-19 mérlegének köszönhetően. Odahaza pokolian erős az együttes: eddig mindössze három alkalommal lepték meg őket, így a Miami-val közösen vezetik a hazai tabellát keleten. Paul George, David West és George Hill remekel idén, mindhárman 20 pont felett szórtak a Chicago elleni meccsen. A védekezés pedig hol sikeres, hol pedig nem a hazaiaknál: a Bulls ellen meglepődtem a 100 feletti vendég pontszámon, ugyanakkor a Detroit csapatát 80 alatt tartották, a Miami pedig 90-ig sem jutott el Indianapolisban. A kérdés csak az, hogy meddig bírja erővel az Indiana annak ellenére, hogy odahaza játszhatnak most zsinórban… Danny Granger továbbra is a hazaiak egyetlen hiányzója, így ismét pályán lehet a Bulls ellen nagyon játszó George-Hill-West hármas!

Vendégük viszont ezúttal sem lesz egy egyszerű eset, hiszen a főcsoport 6. helyén álló, ám idegenben nem annyira jeleskedő Atlanta látogat Bankers Life Fieldhouse-ba. Vegyes formában van a Hawks mostanság: legutóbbi 5 meccséből hármat nyert meg az együttes, ám most egy Chicago elleni vesztes meccsről érkeznek, ráadásul a vereséget hazai közönség előtt szenvedték el. Idegenben pedig negatív mérleggel áll az Atlanta: 10 győzelem mellé 12 vereség társul, legutóbbi 5 meccséből pedig csak egyet tudott megnyerni idegenben a Hawks (Charlotte 104:92). Az is igaz viszont, hogy a Knicks és a Brooklyn otthonában rendezett derbin is partiban voltak, viszont a Chicago ellen idegenben csupán 58 pontra voltak képesek… Josh Smith és Al Horford vezeti idén az Atlanta statisztikáit, nekik mindenképp jó napot kell kifogniuk a Hawks sikeréhez. A vendégeknek viszont nagy hátránya lesz a találkozó során, hogy Louis Williams (39 meccs, átlag 14.1 pont/meccs), Devin Harris (30 meccs, átlag 8.6 pont/meccs) és Zaza Pachulia (43 meccs, átlag 6.1 pont/meccs) is sérüléssel bajlódik. Előbbi kettő biztosan nem lép pályára a Pacers ellen, míg Pachulia játéka erősen kérdéses. Ott lesz viszont a Horford-Smith-Korver trió, akik lendületet adhatnak a csapatnak, bár a felsorolt hiányzók nagy érvágást jelentenek ennek ellenére…
A két gárda idén már kétszer is megmérkőzött egymással: mindkét meccset Atlantában rendezték, és mindkétszer a Hawks nyert (89:86, 109:100). Ezen a meccsen visszavághat a Pacers, még akkor is ha a Chicago elleni találkozó sokat kivett a csapatból. Az Indiana-nak muszáj bírnia a terhelést, és most megint egy fontos találkozó vár rájuk, nem lehet pihenni. Így érdemes megkockáztatni a hazai sikert, és megint érdemesnek tartom rámenni a kevés pontra, hiszen két jól védekező csapat játszik egymással: 188 pontig szerintem nem jutnak el a csapatok!

Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!

Olvasói sztorik