Hírek

Három meccses NBA körkép

Nagyon jó hétvégét sikerült zárni itt a kosár rovatban, hiszen a Lakers és a Boston még hendis támogatás nélkül is hozta a győzelmet. Az előző éjszaka pedig 5 meccsből négy nyerőnek bizonyult, mindössze az Orlando tréfált meg bennünket! Bízzunk a hasonlóan jó folytatásban!

Philadelphia 76ers – Memphis Grizzlies

Nehéz meccsre készülhet a Memphis Philadelphia-ban, hiszen nemrég elvérzett itt a New York Knicks is nagyon csúnyán, ráadásul a grizzly-k a New Orleans elleni meccsről utazhattak ide.

A Sixers 18-25 mérleggel áll a Keleti Főcsoport 9. helyén, és playoff álmaiknak hatalmas lökést adhatott Rajon Rondo sérülése, hiszen így a Boston könnyen kicsúszhat a legjobbak közül, bár Rondo nélkül is legyőzte a Miami együttesét… Összességében nincs jó formában a Philly: legutóbbi 5 meccséből hármat elveszített, legutóbbi 10-ből pedig csak hármat tudott megnyerni… Viszont amit a Knicks ellen műveltek, az fergeteges volt. Kikapcsolták többé-kevésbé Carmelo Anthony-t, rajta kívül pedig az összes New York játékost, és végül 17 ponttal nyertek. Hazai környezetben erős a Sixers: 12 győzelem és 10 vereség a mérleg. Holiday kiválóan teljesít idén, a Knicks-et is 35 ponttal terhelte meg, mellette a két Young és Evans is jól muzsikál idén. Egy nagy hiányzója lehet hogy lesz ma a 76ers-nek: Jason Richardson vasárnap sem edzett térdsérülése végett, így játéka ma este kérdéses.

A vendég a Nyugati Főcsoport 4. helyén álló Memphis lesz, amely a New Orleans ellen elszenvedett vereségről érkezik rögtön erre a meccsre. A Hornets főként utolsó negyedes játékának köszönhette a meglepetés sikerét Memphis-ben, de tény hogy a Grizzlies egyáltalán nem játszott jól a meccsen. A vendégek játéka Randolph-ra és Rudy Gay-re épül, de a ponttermelésbe rendesen beszáll még Gasol Conley is. Idegenben is pozitív a Memphis mérlege idén: 11 győzelem és 8 vereség jött össze túráik során, legutóbbi meccsükön nyertek a Bulls otthonában hosszabbítást követően. Alapvetően nem rossz csapat ez a Memphis, de fogadási szempontból kiszámíthatatlanok… Továbbra is kisebb bokasérüléssel bajlódik Conely, aki várhatóan azért tudja majd vállalni a játékot a Sixers ellen.
Nehéz meccs lesz ez, de úgy gondolom, hogy a Grizzlies-nek lesz nehezebb. Előző éjjel is játszottak, aztán utazhattak, míg a Philly rákészülhetett erre a meccsre, ráadásul lemosták a pályáról napokkal ezelőtt a Knicks-t. Nem kizárt, hogy ezt a meccset megnyerheti a Sixers, hiszen extra doppingot jelenthet számukra a Boston lehetséges vesszőfutása Rondo nélkül, és a playoff-hoz még sok meccset kell hoznia a Philly-nek. Megéri megpróbálni bőven 2-es odds felett a hazai sikert, de kevésbé bátraknak ajánlom ide a hazaiak pár pontos támogatását, már a +5-6 pontos hendire is kiváló oddsot kínálnak!

Brooklyn Nets – Orlando Magic

Előző éjjel pont a Magic szúrt ki velem egyedül, azonban most sem tudok szó nélkül elmenni az ő meccsük mellett, melyet éppen a Brooklyn otthonában vívnak ma este!

A Nets kellemes meglepetés idén Lopez-el együtt, jelenleg a Keleti Főcsoport negyedi helyén állnak, és nemrég még a New York-i derbit is megnyerték a Knicks ellen. Most egy kis hullámvölgyben van a csapat, hiszen két meccse nem tudtak nyerni: a Memphis és a Houston otthonában is vereséget szenvedtek, de talán mindkettő a megbocsátható kategóriába tartozik… Otthon még mindig egy eléggé masszív csapat benyomását keltik: 16 győzelem és mindössze 7 vereség hazai pályán, ez a Keleti Főcsoport negyedik legjobb hazai mérlege. Brook Lopez közel 19 pontot és 7 lepattanót átlagol meccsenként, de Joe Johnson és Deron Williams is 17 környékén jár meccsenként. Sérült sincs hazai oldalon, így semmi sem hátráltatja ma este a Nets csapatát!

Az Orlando borzalmas szériában van: zsinórban ötödik vereségét szenvedte el éjjel a Detroit ellen a gárda, legutóbbi 10 meccsükből pedig csak kettőt tudtak nyerni, igaz egyet a Clippers otthonában, ami azért nem kis szó! 14-29 mérlegével csak a főcsoport 12. helyén tanyázik a gárda, esélye sincs a playoff elérésére, idegenben pedig a hat sikerük mellé már 13 vereséget is összegyűjtögettek. Pedig nincs rossz csapata a Magic-nek Nelson-al, Redick-el és Affalo-val, de valahogy mégsem jönnek az eredmények. Ami nem túl jó hír a vendégeknél, hogy Affalo a Pistons elleni meccs utolsó negyedében megsérült, úgy fest a bal vádlijával nem stimmel valami, és elképzelhető hogy nem lép pályára a mai meccsen, vagy ha igen akkor sem 100%-os állapotban…
Nem kérdés, hogy melyik a jobb csapat, és szerintem ez a mérkőzésen ki is fog jönni. Ráadásul a Magic éjjel játszott, és egy kemény meccset vívott a Detroit-al, ahol végül 2 ponttal alulmaradtak, de nem tartalékolhatták az energiáikat erre a meccsre. Ez döntő tényező lehet, szerintem a Brooklyn simán nyert ma este, akár 5-6 pontos hendikeppel is tehető a hazai győzelem!

Denver Nuggets – Indiana Pacers

A Nyugati Főcsoport hatodik helyezettje fogadja itt a Keleti Főcsoport 5. helyén álló együttest, tehát nem kis harcra van kilátás!

A Nuggets idén is jól teljesít: eddig 27-18 mérleget hoztak össze, ráadásul az Oklahoma mellett ők szórják átlagban a legtöbb pontot meccsenként (átlag közel 104 pont). Hajtós meccseket nyomnak, és nem egyszer 110-120 környékére is jutnak. Főleg odahaza erős a Nuggets: nem nyerni járnak a csapatok Denverbe, eddig 17-3 a hazai mérleg. Elvérzett már itt az Oklahoma, a Golden State, a Clippers és a Lakers is többek közt, csak hogy a legnagyobb neveket említsem… Danilo Gallinari és Ty Lawson fergeteges, ők viszik a csapatot, de Igoudala és Faried is szépen termeli a pontokat, utóbbi pedig a lepattanókat is szépen szedi, átlagban 10-et meccsenként. Denverben nincs sérült, így teljes kerettel várhatják a Pacers csapatát, ráadásul a Kings elleni meccsük nem volt túl megerőltető, így rá is tudtak pihenni erre a csatára.

Az Indiana inkább odahaza erős, útjai során sebezhető, melyet tökéletesen alátámaszt 10-15 mérlegük idegenben. Legutóbbi 5 idegenbeli találkozójukból hármat elveszítettek. Legutóbb a Utah otthonában kaptak ki hosszabbítást követően, de a Portland is 20 ponttal verte őket nemrég. Vogel mester csapata tehát nincs jó szériában, és most sem számíthat könnyű meccsre. A mai meccs is nagyban függ attól, hogy régi jó védekezést mennyire tudják elővenni, illetve támadásban hogyan játszik majd a George-West-Hill hármas. Sérültje is van a vendégeknek: Gerald Green-t visszaküldte a csapat Indianapolis-ba az orvosi team-hez betegsége miatt, Danny Granger pedig az All-Star meccsek után tér csak vissza várhatóan.
Egyértelműen hazai sikert várok ezen az összecsapáson. Ezt azonban nem kínálják túl magas oddson, így szerintem a pontokra érdemes itt ráhajtani: ha a Denver odateszi magát, akkor 105 pont környékére juthat még a jól védekező Indiana ellen is, a Pacers-nek pedig muszáj nyomnia a pontokat, ha valamit el akar érni. Így a bet365 által kínált 189 pont feletti opció meglehetősen szimpatikus!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik