Hírek

Pályán a Boston, a Miami, a Lakers és az OKC!

Két kiélezett meccs ma este az NBA-ben: a James vezette Heat a mélyrepülésben lévő Bostonhoz látogat, míg az Oklahoma a Los Angeles Lakers vendége lesz a Staples Centerben.

Boston Celtics – Miami Heat

Borzalmas szériában a Boston, és a mai meccsen sem néznek könnyű ellenféllel szembe, hiszen a Keleti Főcsoport éllovasa, a Miami Heat lesz a vendégük!

A Celtics 6 mérkőzés óta nem tudott nyerni, ezalatt két kiélezett meccsen is hosszabbítás után kaptak ki, legutóbb például az Atlanta Hawks otthonában kellett kétszeri hosszabbítást játszaniuk, ahol végül 111:123 arányban kaptak ki… 19 ponttal vezetett már a félidőben a Boston, és ezt sikerült elszórakozniuk, a második hosszabbításban pedig mindössze 4 pontra voltak képesek. Forgatta a csapatot rendesen Doc Rivers, hiszen az 58 perces meccsen a legtöbbet a Rondo-Pierce kettős játszott 40-45 perccel. Képtelen volt tartani a második játékrészben és a hosszabbításban a Boston a Korver-Horford kettőst, akik végül 51 pontot termeltek, ellenben a Boston-nál nem volt ilyen kiemelkedő teljesítmény.
A közelmúltban a Knicks, a Cavs, a Pistons, a Bulls és a Hornets is átgázolt a Celtics-en, és ennek köszönhetően már negatív mérlege van a zöldeknek: 20 győzelmükhöz immáron 23 vereség társul, ez pedig a Keleti Főcsoport 8. helyére elegendő, de nagyon kezd rájuk tapadni a 76ers. Ray Allen távoztával a nagy trióra még nagyobb szerep hárul, de Rondo, Pierce és Garnett eddig jól meg is oldották a feladatot, de mintha fáradnának, és nincsen minőségi padja a Bostonnak… A Hawks otthonában jól szedte a lepattanókat a csapat: Rondo és Garnett is 10-10 lepattanóig jutott a meccs során. Egyébként a büntetőket is kiválóan dobálta a Celtics: 20-ból 20 sikeres dobás volt. Ha jól tudom, a hazaiak oldalán nincs sérült, így teljes kerettel fogadják a Heat csapatát.
Azt a Miami-t, amely jelenleg simán vezeti a főcsoportot 28-12 mérlegével, ráadásul 4 meccse nem talált legyőzőre a gárda, most pedig egy Detroit ellen odahaza megnyert, sima meccsről jön a Wade vezette alakulat, ahol 110:88-ra nyertek különösebb megerőltetés nélkül. Idegenben viszont nagyonis sebezhető ez a csapat: eddig 10-9 mérleget hoztak össze utazásai során, de legutóbbi két idegenbeli derbijüket sikerrel vették és nem is könnyű ellenfelek otthonában: a Golden State és a Lakers pályáján tudtak nyerni.

A LeBron James – Dwayne Wade párosra alapuló csapat fergetegesen teljesít az elmúlt meccseken, és az egész szezonban is, szinte biztosan állítható, hogy bajnokesélyes csapatról beszélhetünk! James és Wade is 20 pont felett termel átlagban meccsenként, de Bosh, Allen és Chalmers is szépen odateszi magát idén! Mindössze James küzd egy kis megfázással a csapatból, de szinte kizártnak tartom, hogy emiatt ne lépjen pályára a Boston elleni meccsen!
A két gárda október 31-én találkozott egymással, akkor Miamiban nagyon simán, 120-107 arányban nyerni tudott a Heat. A mai meccsen kérdés, hogy a Bostonból mennyit vett ki az Atlanta otthonában játszott meccs a két hosszabbítással és a kiélezett küzdelemmel. Ezzel szemben a Miami otthon játszhatott és egy sima meccsen tudott nyerni. Négy meccse várom már a csodát a Boston meccsein, de sajnos egyszer sem tudtak nyerni. Ezúttal ellenük teszek, a Miami-ra adott 1,55 körüli odds vonzó. Emellett szerintem érdemes a pontokra is rámenni: 185-187 pontig tutira eljut majd a két fél. Emellett azt is érdemes megfontolni, hogy a Boston nem fog sok ponttal kikapni (ha kikap egyáltalán), így 8-9 pontos támogatással megéri a hazai tipp!

Los Angeles Lakers – Oklahoma City Thunder

Végre újra nyert a Lakers! Ám ezúttal egy komolyabb ellenfél látogat a Staples Center-be, hiszen az Oklahoma lesz a vendég!

Mike D’Antoni együttese a Utah elleni meccsen megtörte vesztes szériáját, mely 4 meccsen át tartott, már csak az a kérdés, hogy meddig tudja fenntartani a Jazz ellen mutatott játékot a Lakers? Pedig Bryant nem is játszott olyan jól, mint amennyire azt a szezont során megszokhattuk, még a 20 pontos határ közelébe sem jutott, igaz egyik Los Angeles játékos sem érte el a 20 pontot. World Peace, Howard és Gasol volt a legeredményesebb a Utah ellen, de egyértelmű, hogy az ott mutatott játék nem lesz majd elég a mai meccsen, bár nagy valószínűséggel nem hajtott ki magából mindent a Lakers, hiszen tudják jól hogy ma este egy sokkal nehezebb ellenfél érkezik hozzájuk.
Bryant-ék viszont így is fényévekre vannak a playoff-t érő helyektől, hiszen 18-25 mérlegük meg sem közelíti a jelenleg 8. helyezett Houston statisztikáját (23-22). Otthon viszont pozitív mérleget tud felmutatni a bajszos úriember csapata: 13 győzelem mellett eddig 10 vereség szerepel. Nagyon nem megy idén a Lakers-nek, pedig a keret adott hozzá: a Gasol-Nash-Bryant-Howard-World Peace ötöst bármelyik csapat szó nélkül elfogadná… Hiába teljesít idén is kiemelkedőt Kobe, az ő teljesítménye nem elegendő a Lakers sikereihez. Pedig Nash is jól osztogat, és Howard is kifog 1-2 jó meccset, de valahogy mégsem áll össze a csapat… Ami viszont nem túl jó hír, hogy Howard kisebb vállsérüléssel küzd, így nem lesz 100%-os állapotban az OKC elleni meccsen. Mellette még Steve Blake sérült, ő várhatóan a jövő hét során térhet majd vissza a csapatba.

A vendég pedig ezúttal a Nyugati Főcsoport első helyén álló Oklahoma együttese, amely 34-10 mérleggel áll jelenleg, és biztosan az alapszakasz megnyerése mellett a bajnoki trófeáért folytatott harc az elsődleges cél, illetve annak elhódítása. Erre minden esélyük meg is van, hiszen nem csupán a Durant-Westbrook páros tud kiemelkedőt nyújtani meccsenként, hanem Martin és Ibaka is remekel idén!
A gárda mostanság mintha 1-2 meccsen lazábbra venné a dolgot, ami a nagy hajtásban érthető is… Legutóbbi 5 meccsükből hármat nyertek meg, a Golden State és a Denver otthonában rendezett találkozón alulmaradtak. Idegenben eddig 15 sikerük mellett 7 vereséget szenvedtek el, ám ezzel is messze a legjobb csapat idegenben az OKC!
A Sacramento Kings elleni idegenbeli találkozóról érkezik Los Angelesbe a Thunder, ahol 105:95 arányban viszonylag könnyedén nyert a gárda. A Durant-Martin-Westbrook trió remeklésével nyert ott is a Thunder, és várhatóan a Lakers ellen is az ő teljesítményük lesz a döntő!
A két gárda az idei szezonban már ebben a felállásban is játszott egymással: akkor nagyon simán, 116:101 arányban nyert az Oklahoma együttese. Oklahomában pedig 6 ponttal, 114:108 arányban bizonyult jobbnak a Thunder! Kemény meccs elé nézünk, biztosan nem lesz sok a két csapat közt a különbség a végén, hiszen mostanság az OKC nem meggyőző idegenben, a Lakers-t pedig feldobhatta a Utah elleni siker. Így szerintem 8-9 ponttal megtámogatva a Lakers jó tipp lehet!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik