Hírek

Malaga-Barcelona: már unják egymást…

A Király Kupában már az elődöntőbe jutás a tét, az angol negyedik vonalban pedig elmaradt meccset pótolnak...

Malaga-Barcelona +2,5! 2!

Kellő időben kapta a taslit a katalán sztárcsapat, azt viszont nehezen tudjuk elképzelni, hogy egymás után kétszer is vesztesen hagyják el a pályát Puyolék…
A Király Kupa negyeddöntőjének visszavágóját rendezik ma este a La Rosaledában: a felek 2-2-es döntetlenről várják a folytatást. A múlt heti “odavágón” fikarcnyi esélyt sem adtak a szakemberek és a bukik a déli együttesnek, ám Savioláék rácáfoltak a kétkedőkre: okos, taktikus játékkal mentették ikszre az összecsapást.
És most eljött a visszavágó ideje! Pellegrini mester a legjobb együttesét állítja csatasorba a ma esti találkozón, hiszen most tényleg felcsillant a továbbjutás reménye a kékek előtt. Persze, nem lesz egyszerű feladat megismételni a múlt heti produkciót, sőt, annál ugye még több kell, hiszen az iksz nem elegendő Joaquinéknak… Ám a remény hal meg utoljára!
A Malaga stabil élcsapatnak számít a bajnokságban, bár a 2013-as esztendő nem úgy kezdődött Demichelisék számára, mint ahogy azt eltervezték. A Deportól idegenben kaptak ki, a Barcától otthon, majd jött a Celta, amely ponttal távozott a La Rosalédából. Három fellépé, egy pont, így a gárda vissza is csúszott az 5. helyre, s így most már inkább hátrafelé kénytelen tekintgetni. Egyetlen sikerüket az idén a harmadik ligás Eibar ellen aratták Buonanottéék, igaz, akkor is alaposan ráijesztettek a drukkerekre a fiúk, hiszen a hajráig a vendégek vezettek…
A malagaiak nagyon bizakodnak, és igyekeznek a múlt heti meccsből táplálkozni, erőt meríteni. És igen, a barcelonaiból, nem a január 13-ai ütközetből, amikor is a katalánok játszi könnyedséggel vitték el a három pontot a városból (1-3)…
A Barcelona kikapott a bajnokságban! Ez volt a vezető hír a hétvége sportsajtójában. A katalánok 19. fordulón át őrizték veretlenségüket, előtte mind a 10 idegenbeli fellépésükön diadalmaskodtak, ám az Anoetában meggyűlt a bajuk a kék-fehér csíkosokkal. Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy annak vereség lehet a vége. Simán vezettek Messiék, ám a San Sebastian-i alakulat nem adta fel, szépített, emberelőnybe került, egyenlített, majd a hajrában bevitte a győztes találatot is!
Xaviéknak azonban így sem kell különösebben izgulniuk a bajnoki cím miazz, ugyanis utcahosszal vezetik a La Ligát. Az egyetlen vereség nem gondoljuk, hogy hullámvölgybe taszítaná Pedroékat, sőt, szerintünk jókor jött a tasli. A gránátvörös-kékek motiváltak lesznek ma este, erős kerettel utaztak el a találkozóra, így szerintünk nem is hibáznak, nem is hibázhatnak!
Az elmúlt öt alkalommal a Barca nyert Malagában, és négyszer sok gólt született. Ma is ezt a forgatókönyvet várjuk. Nyernek Iniestáék, és a találatok száma eléri a hármat!

Wimbledon-Port Vale +2,5!

Két, hihetetlenül motivált együttes csap össze a Kingsmeadow-ban. Bátor játékot és gólokat várunk a fiúktól!
A hazai együttes a bennmaradásért küzd veszettül a League II-ban, és jelen pillanatban nem állnak nyerésre a teniszezők. Bár, az összkép egy kicsit csalóka, mivel csak 26 fellépés van a hátuk mögött, kettővel kevesebb, mint a legtöbb riválisuknak. A gárda 26 egységig jutott, és a borzalmas teljesítmény (23., kieső hely) elsősorban a csapnivaló hazai mérlegüknek tudható be. A Kingsmeadow-ban 2-3-8-as a mutatójuk, ehhez 12-22-es gólarány párosul. Utolsó hazai sikerüket október közepén aratták, azóta nem ünnepelhetett három pontot a szurkolótábor.
Viszont az újévben valósággal megtáltosodtak Neal Ardley tanítványai: két idegenbeli sikert követően hazai pontszerzés következett – ez a remek sorozat is kellett ahhoz, hogy legalább a Bristol Roverst meg tudja előzni a brigád. A forma tehát biztató, kérdés már csak az: továbbra is csődöt mondanak-e a fiúk saját stadionjukban?
A tabella alsó harmada nagyon szoros, egy-két sikerrel simán felkúszhat a Wimbledon a nyugalmasabb zónába. Motivációs probléma nem lehet, hiszen ha megint kikapnak a gárda, akkor maradna a vonal alatt, amely valljuk be, igencsak nyomasztó érzés…
A Port Vale-re tavaly figyeltünk fel, no nem, nem elsősorban remek teljesítménye miatt. Hanem, mert a srácok nem igazán védekeztek, bátran rohamoztak, így fordulhatott elő, hogy az előző kiírásban 68-60-as gólarányt hoztak össze, rengeteg +2,5-ös meccsel.
A gárda a tavalyi középszerűség után most komoly célokra, nevezetesen a League I-ra tör! Vezetia tabellát, 52 pontja van, idegenben is erős (9-3-2). Október vége óta nem veszett a túráin, és bár az év első meccsét bebukták Micky Adams tanítványai, az elmúlt két játéknapon már nem hibáztak. Ráadásul legutóbb a Gillengham otthonából hozták el a három pontot – a győzelem a 2. helyett otthonában hatalmas fegyvertény, ráadásul így előzni is tudott a Port Vale…
Tavaly oda-vissza nyert a Wimbledon, és emiatt vagyunk egy kicsit óvatosak a fix 2-es tippel. Mindkétszer betalált mindkét fél, és jött a +2,5-ös opció is (3-2,1-2). Most is ebben látjuk a fantáziát, hajtanak majd a gárdák, hiszen mindkét alakulatnak életbevágóan fontos a pontszerzés. Maradunk a találatoknál, húzzuk be a +2,5-öt!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik