Hírek

Kétszer többet költ idén focira a kormány

A tavalyi 7,8 milliárd forint után idén 15,9 milliárd forint kiadás szerepel a labdarúgással összefüggésben a költségvetésben – írja az mfor.hu.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Idén 1,71 milliárd forintot szán a kormány az MLSZ utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatainak támogatására, emellett jelentős összeg jut még a debreceni stadion rekonstrukciójára is. A teljes 12,5 milliárd forintos projektköltségből idén összesen 9,187 milliárd forint van elkülönítve a költségvetésből. Mindez Balog Zoltán, emberi erőforrások miniszterének a parlament honlapján megjelent írásbeli válaszából derül ki.

Oláh József országgyűlési képviselő érdeklődött az összegről, amivel az Orbán-kormány az idei évben támogatja a labdarúgást, illetve amit rá és stadionokra költött fejlesztésekre fordít. Balog Zoltán az fentebb már említett két összeg mellett megemlítette a Stadionbiztonsági Projektet is, amelynek keretében az MLSZ versenyrendszerében szervezett mérkőzéseknek helyt adó sportlétesítmények műszaki, infrastrukturális és biztonságtechnikai fejlesztése zajlik. Erre a célra a kormány idén 864 millió forintot szán, melyből a miniszter szerint az NB II-es stadionok biztonságtechnikai fejlesztése valósul meg.

Emellett jelentős tételt jelenthet még a budapesti Istvánmező rekonstrukciós programja, melynek keretén belül 2012–2012 között egy új, 65 ezer férőhelyes, az UEFA minősítési rendszerében legmagasabb kategóriájú stadion és a hozzá tartozó parkok épülnek, illetve a mostani Puskás Ferenc Stadion felújítása történik majd meg. Balog Zoltán válasza szerint az ehhez szükséges összeg a Nemzeti Sportközpontok rendelkezésére áll, bár a válaszában nem nevesít összeget. A 2013. évi végleges költségvetésből viszont kiderül, hogy az intézmény beruházásokra idén 4,82 milliárd forintot költhet. 2012-ben egyébként ennek csupán a harmada állt rendelkezésre.

Ha már elmélyültünk az idei költségvetésben, akkor összeadtuk a sporttevékenységekkel összefüggésben álló kiadásokat. Ez összesen 29,1 milliárd forint, ami a 2012. évinél közel 13 milliárddal magasabb összeg.

A teljes cikk ide kattintva elolvasható!

Olvasói sztorik