Hírek

FA-kupa: Dávidok és Góliátok

Angliában kupafordulót rendeznek a hétvégén...

Peterborough-Norwich +2,5! 2x!

Nem feltétlenül a védekezésről szól majd e találkozó: mennek előre majd a csapatok, és nem kizárt, hogy hamarosan újra randevúznak egymással a felek…
Az FA-kupa a legrangosabb kupasorozat szerte a világon, és ennek megfelelően valamennyi együttes totálisan komolyan veszi a megmérettetés-sorozatot. Az élvonalbeli gárdák eddig pihenhettek, ám január első hétvégéjén, a 3. fordulóban már a nagyok is bekapcsolódnak a küzdelembe.
Az általunk választott találkozón 28 pozíció választja el egymástól a két gárdát. A hazaiak a Championshipben vitézkednek: hétközi sikerükkel elmozdultak a kiesőhelyről, ám nagyon rázós második félév elé tekinthetnek Darren Ferguson tanítványai. Elsősorban a védelmet kellene gatyába rázni, ugyanis a brigád 26 bajnokin 49-szer kapitulált… Otthon még tragikusabb a helyzet, hiszen a pocsék 4-0-9-es mérleghez 28 kapott gól társul… Ha ezen nem tud változtatni a társulat, úgy hiába az elfogadható támadójáték (37 találat), könnyedén búcsúzhat a ligától a Peterborough United.
A csapat formája egyébként biztató, hiszen legutóbbi öt meccséből négyet megnyert az alakulat – ennek is volt köszönhető, hogy a vonal fölé kúsztak a fiúk. Nagy kérdés persze, hogy a lendület kitart-e a kupameccsre, amelyen egy Premier League-ás együttessel kell megküzdeniük Tomlinéknak…
Ha a Peterboroughról elismerően szóltunk a formája miatt, akkor a kanárikat el kell marasztalnunk az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményük végett. A zöld-sárgáknál december közepén megszakadt valami: kiestek a Ligakupában hazai pályán a gyengécske Aston Villával szemben, majd ugyan elverték a Wigant, de az ünnepi őrületben négyszer is kikaptak. Foxék le is csúsztak a táblázaton, kész szerencse, hogy előtte valósággal parádéztak. Helyzetük még nem reménytelen, bár januárban még kemény ütközetek várnak Foxékra…
Holték idegenben mindössze egy sikert arattak a 11 túrájukon (1-5-5), ám egy gólra azért az esetek döntő többségében jó voltak (8-szor). Kijöttek-e Hoolahanék a gödörből? Jó kérdés… Talán épp a mai FA-kupa meccs lesz erre a legmegfelelőbb alkalom.
Emberemlékezet óta nem találkoztak tétmeccsen a felek, egy barátságos mérkőzést vívtak tavaly, akkor ebben a felállásban a Norwich nyert. Ma is ők az esélyesebbek, hiszen a Peterborough védelme botrányosan rossz, ezt pedig a kanárik támadói kihasználhatják. Ugyanakkor várhatunk egy hazai találatot is, mivel a United szívesen megy bele az adok-kapokba. Mi sül ki ebből?
Szerintünk három találat mindenképpen!

Wigan Athletic-Bournemouth 1!

Az élvonalbeli együttes lemossa magáról az elmúlt hetek gyalázatát, és továbblép a kupában!
Hogy miért éppen erre a meccsre esett a választásunk? Talán épp a presztízs miatt… Ugyanis nehezen tudjuk elképzelni, hogy a Premier League-ban eső-kelő hazaiak saját stadionjukban ne köszörülnék ki azt a sok csorbát, amelyet az elmúlt hetekben elszenvedtek… Mert összességében a Wigan futballistáinak van mit törleszteniük lelkes drukkereiknek.
De ne legyünk igazságtalanok, hiszen amióta feljutott az Athletic az élvonalba, azóta szinte mindig a tuti kiesők közé sorolják a szakértők a kékeket, akik eddig erre rendre rácáfoltak. Roberto Martinez évről-évre teljesíti a szinte teljesíthetetlent: alacsony büdzséből sikerül olyan alakulatot kialakítania, amely ugyan nem játszik élvezhető futballt, ám a végelszámolásnál három brigádot mégis képes megelőzni. Így volt ez az előző kiírásban is, amikor már mindenki tetette a csíkosakat, a Wigan parádés hajrát futva meghosszabbította első ligás tagságát. Rápillantva a tabella jelenlegi állására, ismételten remek finisre lesz szükségük Konééknak…
Di Santoék ugyanis megint hullámvölgybe keveredtek, ám az év végi kiesési rangadót idegenben sikeresen zárták (Villa 0-3). A 2013-as esztendő papírforma vereséggel kezdődött (MU 0-4), Beausejourék helyzete nem reménytelen. A soron következő hónapban kivétel nélkül közvetlen riválisokkal találkoznak, és ha Martinez mester ismételten megtalálja “varázsreceptjét”, a Wigan újabb egy évre a premier League tagja maradhat.
Az ellenfél a bombaformában lévő Bournemouth alakulata lesz. Eddie Howe együttese a League I-ban küzd a play off-os helyek megszerzéséért, ám hiába az elmúlt hónapok briliáns szereplése, még mindig csak a 7. pozícióban áll a társulat. Október 27-én kapott ki legutóbb a csapat, azóta 10 fellépéséből hetet megnyert! Az első három ligában csak a Manchester United és a Cardiff mutatott ennél jobb formát az említett periódusban!
A mindössze 36 esztendős menedzser munkájára tehát nem lehet panasz, és nem mellékesen a támadófutball híve: legénysége immár 43 gólt rúgott a bajnokságban, 25 meccsen azért ez nem olyan rossz mutató.
Megállítja-e a Wigan a szárnyaló Bournemouthot a DW Stadium-ban? Nos, szerintünk a válasz: IGEN! Az élvonalbeli együttes kiengeszteli szurkolóit, a 3. ligás brigád pedig a Dag & Red és a Carlsile búcsúztatása után elköszön a sorozattól. Tippünk tehát: 1-es!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik