Hírek

Francia,spanyol és olasz az étlapon

Rózsa Dániel

Rózsa Dániel Szombathelyen született, 1984. november 24-én. Futballozni a Haladásban kezdett és azóta is csak a zöld-fehér mezt viseli. 2004-ben mutatkozhatott be az NB II-ben, 2008-ban pedig az első osztályban. 116 egymást követő NB I-es találkozón védett egy percet sem hiányozva – ezzel, az egymást követően mérkőzésék játszását tekintve a Szombathelyi Haladás örökranglistáján a második helyen áll, a legendás kapus, Hegedűs Péter mögött. Idén 17 találkozón 18 gólt kapott és a sportnapilap osztályzatai alapján a második legjobb kapus lett a mezőnyben.

A www.rangado.hu legújabb rovatában ismert emberek, sportolók, zenészek, celebek segítenek a sportfogadóknak azzal, hogy tippjeikkel közelebb viszik a tuti szelvény kitöltéséhez.

Ezúttal Rózsa Dániel a Haladás kapusa tippel.

Lyon-Nancy – Tipp:(0-1) 1!

– A listavezető sima sikerével ér véget a találkozón. A 2000-es évek elejének sztárcsapata most megint nagyon egyben van, a vendégek pedig gyengén muzsikálnak az idén. Kettő lesz legalább a különbség! Sima hazai győzelmet várok.

Athletic-Bilbao- Eibar – Tipp:1!

– A baszkok az idén meg sem közelítik tavalyi teljesítményüket. Búcsúztak a nemzetközi porondtól, ráadásul a bajnokságban is gyengélkednek. A hétvégén azonban fontos meccset nyertek meg, és e siker lendületet adhat a bilbaóiaknak. Előnyt szereznek a kupamérkőzés első felvonásán!

Juventus-Cagliari Tipp:x!

– Az olasz kupában sok-sok meglepetés volt már eddig is, és ezen a meccsen is elképzelhetőnek tartom, hogy borul a papírforma. A Cagliari nem rossz együttes, a szárdok idegenben sem csak védekeznek, pontot szereztek például az Internél. A Juventusnak fontosabb a bajnokság, úgyhogy szerintem a rendes játékidő döntetlennel zárul.

Ha tetszettek a tippek kérjük nyomj egy like-ot, hogy a Facebookon barátaid is kitudják tölteni a tutit. További sportfogadási tippeket a Rangadó főoldaláról tudsz elérni.

Atletico Madrid-Getafe – Tipp:x!

– Bombaformában van a Madrid, Falcao egy ötöst hintett a hétvégén a Depornak. Ennek ellenére úgy érzem, a fővárosi csata első felvonásában nem dől el a továbbjutást. A Getafe stabil középcsapat, ennek megfelelően elérhet egy döntetlent a Vicente Calderonban. A továbbjutás majd a kékeknél dől el.

Bordeaux-St. Etienne – Tipp: 2x!

– A zöld-fehér csapatok közel állnak a szívemhez, ám itt nem csak érzelmi alapon várom a vendégek sikerét. A St. Etienne okozott már korábban is több meglepetést, és szerintem ezúttal sem térnek haza pont nélkül a Bordeaux-i túráról.

Milan-Reggina – Tipp:2x!

– Ha olasz kupa, akkor ugye meglepetés. A piros-feketék egyre jobb formában vannak, ám meggyőződésem, hogy Allegri tartalékos összeállításban küldi pályára együttesét. Ez pedig megbosszulhatja magát. A Serie B-ben szereplő déliek kihúzhatják döntetlenre a kilencven percet, de azt sem tartom kizártnak, hogy megnyerik az összecsapást.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik