Hírek

Két kiállítás és vereség

A Debrecen hazai pályán 1-0-ra kikapott az Egertől a Ligakupa hatodik fordulójában.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Varga József, Szakály Péter és Czvitkovics Péter is kisebb sérüléssel bajlódik, ezrét nem játszottak szerdán, az Eger elleni Ligakupa-mérkőzésen. Szintén kihagyta a találkozót Adamo Coulibaly, mivel megbetegedett. Hír még a sérültekkel kapcsolatban, hogy a németországi rehabilitáció után Nenad Novakovics visszatért Debrecenbe. A szezon elején kereszt- és oldalszalag-szakadást szenvedett szerb kapus elmondta, hogy a felépülése nagyon jó ütemben halad, és a téli szünetben is végig dolgozik majd a mielőbbi visszatérés érdekében – írja a DVSC honlapja.

A mérkőzést a havazás miatt az Oláh Gábor utcai műfüves pályán rendezték. A vendégek Németh Norbert révén rögtön az elején vezetést szereztek, amikor lecsaptak egy hátul eladott labdára. A debreceniek többet támadtak, de az Eger kontráiban is benne volt a gólveszély. A szünet előtt megfogyatkozott a DVSC, ugyanis a játékvezető szövegelésért kiállította Kucslár Tamást.

A második félidő elején több hatalmas helyzetet is kihagyott a hajdúsági együttes, előfordult, hogy az egri védők a gólvonalról mentettek. Nagyot küzdött az egyenlítésért a DVSC, de a lehetőségeket nem sikerült gólra váltani, ráadásul a 77. percben újabb kiállítás történt, ezúttal Pölöskey Péter mehetett idő előtt zuhanyozni, miután szövegelésért megkapta második sárga lapját.

Adódtak még lehetőségek a gólszerzése, de végül maradt az eredmény 0-1, ám a DVSC-TEVA 12 ponttal így is csoportgyőztesként jutott tovább a Ligakupában.

Ligakupa, E-csoport, 6. (utolsó) forduló

Debreceni VSC-TEVA – Egri FC 0-1 (0-1)

Gólszerző: Németh N. (2.)

Kiállítva: Kulcsár T. (42.), Pölöskey (77.)

Újpest FC – Diósgyőri VTK 3-2 (2-0)

Gólszerzők: Kovács D. (35.), Mihajlovics (37., 87.), illetve Nagy T. (59.), Tisza T. (92.)

Kiállítva: Hanek (13.)

A végeredmény: 1. Debrecen 12 pont (13-6), 2. Eger 12 pont (13-9), 3. Diósgyőr 6 pont (11-13), 4. Újpest 6 pont (9-18)

A-csoport

Győri ETO FC – Budapest Honvéd FC 2-2 (1-1)

Gólszerzők: Djordjevics (22.), Kronaveter (72.), illetve Odia (37.), Diaby (83.)

A végeredmény: 1. Győr 11 pont (18-8), 2. Honvéd 11 pont (13-9), 3. Haladás és Gyirmót 5 pont (11-18)

B-csoport

Pécsi MFC-Matias – MVM Paks 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Wittrédi (8.), Grumics (73.)

Kiállítva: Csernyánszki (5.)

Vasas SC – FGSZ Siófok 0-2 (0-0)

Gólszerzők: Egerszegi (53.), Horváth B. (70.)

Kiállítva: Fejes (59.)

A végeredmény: 1. Pécs 11 pont, 2. Paks 8 pont, 3. Vasas 7 pont, 4. Siófok 6 pont

D-csoport

Szolnoki MÁV FC – Kecskeméti TE 2-2 (1-0)

Gólszerzők: Kocsis D. (43.), Vári (84.), illetve Dosso (52.), Kiprich D. (öngól 92.)

Ferencvárosi TC – MTK 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Perics (1.), Máté J. (16.)

A végeredmény: 1. Ferencváros 16 pont, 2. Kecskemét 9 pont, 3. MTK 5 pont, 4. Szolnok 2 pont

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik