Hírek

Északról Keletre

Ma a Rosenborg-Rapid és az Anzsi-Udinese meccsek kerültek terítékre...

Rosenborg-Rapid Wien +2,5!

Az esélyesség terhe nem nyomasztja már e két együttest. Ennek megfelelően futballoznak majd egy jót a zord Északon, és gólokból nem is lesz hiány!
Az EL K-jelű csoportjában tulajdonképpen eldőltek a legfontosabb dolgok. A Karkhiv és a Leverkusen továbblépett, 4 meccs után 10 ponttal állnak, a Rosenborg 3-at zsebelt be, a bécsieknek viszont még egy sem jött össze. A találkozónak nincs igazi tétje, legfeljebb a hazaiakat a szép búcsú motiválhatja (no és némi lóvé, ami a pontok után jár az európai szövetségtől).
A Rosenborg valóban búcsúzik, hiszen befejeződött már a norvég pontvadászat. És a trondheimi drukkereknek csalódottan kellett tudomásul venniük, hogy ezúttal is csak a 3. helyen sikerült végezniük kedvenceiknek. Pedig, még néhány héttel ezelőtt a bajnoki arany megszerzése sem tűnt lehetetlennek… Csak az a fránya finis nem sikerült. A fehér-feketék október vége és november közepe között elbuktak három meccset. Két rangadót, majd a kiesés ellen küzdő Fredrikstad is nyert a Lerkendal-ban. Így hiába sikerült az utolsó játéknapon idegenben diadalmaskodniuk Pricáéknak, ez már csak a bronzéremhez volt elegendő.
Jan Jonsson együttese a bajnokságban 30 fellépésen 53-szor volt eredményes, így a második legtermékenyebb alakulat volt a pontvadászatban. Az EL-ben eddig 4-7-es gólarányt produkáltak, csak a Leverkusennek nem tudtak beköszönni Elyounoussiék.
A Rapid csúnyán leégett a csoportkörben, nincs ezen mit szépíteni. Négy ütközetben nulla pont, 1-11-es gólaránnyal. Azért ez több, mint ciki. A komplett mezőnyben a zöld-fehérek mérlege a legrosszabb, csak ők nem szereztek 360 perc alatt pontot…
Az Európa Ligában tehát eddig mindenki agyba-főbe verte a bécsieket, a Leverkusen két mérkőzésen egy hetest rámolt be a Rapidnak. A súlyos lebőgést már nem ússza meg Peter Schottel legénysége, bár, ha a hátralévő két játéknapon még pontokat gyűjtögetnének Gersonék, akkor azért sikerülne egy kicsit kozmetikázni a jelenlegi szörnyű képet.
A társulat formája teljesen szeszélyes: jelenleg a 3. helyen állnak a bajnokságban, hátrányuk azonban már tetemes a listavezető bécsi lila-fehérekkel szemben. Rossz sorozatot zártak le a hétvégén Boydék a Mattersburg legyőzésével. 16 bajnoki közül már ötöt elveszítettek, ez pedig sok egy bajnoki címre törő alakulattól.
Felszabadult csapatok feszülhetnek egymásnak ma este Trondheimben: a hazaiaknak adunk nagyobb esélyt a győzelemre, ám abban biztosabbak vagyunk, hogy gólból lesz legalább három a kilencven perc során. Tippünk ennek megfelelően: +2,5!

Anzsi Mahacskala-Udinese 1!

Győzelmével szinte biztos, hogy továbbjut a csoportból az orosz brigád, ezt a sanszot pedig nem hagyják ki Eto’oék.
Az A-csoportban még elméletileg mind a négy csapat odaérhet a továbbjutást jelentő első két pozíció valamelyikére. Vezet az Anzsi (7), a Liverpoolnak és a Young Boysnak egyaránt hat pontja van, míg az Udinese négyig jutott az első négy játéknapon. Ma az első fogadja az utolsót, és szerintünk papírforma eredmény születik Oroszországban.
Guus Hiddink hihetetlen erős kerettel dolgozhat, és a sok jó futballistából sikerült is egységes csapatot kovácsolnia. A gárda a hazai bajnokságban jelenleg a 2. helyen tanyázik, a visszaesés az elmúlt négy fordulóban begyűjtött 5 egységnek köszönhető… A Zenittel szemben immár csak egy pontos az előnyük, a CSKA viszont meglógott tőlük 5-tel. Két hét múlva épp a moszkvai sztárcsapat látogat Traoréékhez, az a mérkőzés sok mindenről dönt majd.
De vissza az EL-re. A sárgák Udinében ikszeltek, majd elverték otthon a svájciakat, a Liverpoollal szemben pedig két mérkőzésen 3 pontot húztak be: mindkét találkozó 1-0-ás végeredménnyel zárult. Ha ma nyernek Zsirkovék, úgy szinte biztos, hogy továbbléptek. Meggyőződésünk, hogy nincs kedvük a fiúknak három nappal a Zenit elleni, idegenbeli rangadó előtt ki-ki meccset vívniuk a Young Boys-zal.
A motivációval tehát nem lehet gond, szerintünk az Anzsi ma dűlőre akarja vinni a dolgot.
Az Udinese az idén is elbukta a BL-szereplést, ezúttal a Braga babrált ki a csíkosokkal. Jött az Európa Liga, amelyet egészen komolyan is vesz Guidolin mester: általában erős kerettel szerepel a nemzetközi ütközetekben az Udinese. A sorozat első meccsén ikszeltek otthon az Anzsival, majd nyertek az Anfield Roadon! Viszont ezt követően jött a feketeleves: kettős vereség a helvét gárdától szemben – így a továbbjutási esélyük minimálisra csökkent. Bár, ha ma nyernének Di Nataléék, és a zárónapon a Liverpool ellen is sikert aratnának, akkor 10 ponttal ott lehetnének az egyenes kieséses szakaszban.
A Serie A-ban a 10. helyen állomásoznak Maicosuelék. Hat forduló óta veretlenek, viszont négy játéknap óta nem tudtak nyerni! Az egy pontokkal pedig a jelenlegi rendszerben nehezen lehet előrelépni. Az EL-es pozícióktól hét egység a lemaradásuk. Persze, egy jó sorozattal ez ledolgozható, ám valahogy az az érzésünk, hogy a szimpatikus északi együttes az idén nem ér oda az élmezőnybe…
És szerintünk az EL-ben is véget ér az Udinese sorozata: az orosz brigád nem botlik, szerintünk nyer, és így tulajdonképpen továbblép a csoportból. Tippünk tehát masszív 1-es!

Olvasói sztorik