Roma-Torino 1!
Elszenvedi első idegenbeli vereségét a Torino. A farkasok ma szerintünk a szebbik arcukat mutatják, és kiengesztelik drukkereiket.
Két középcsapat találkozik hétfőn este az Olimpiai Stadionban. A hazai együttes áll jobban, hiszen 12 meccs után 17 ponttal a 7. helyet foglalja el. A bordó-sárgák saját közönségük előtt (is) szeszélyesek: 2-2-2 a mutatójuk. Két vereségük meglehetősen érdekes körülmények között született: az Udinese és a Bologna ellen is vezettek Lameláék, ám a kiscsapatok fordítani tudtak. Az Atalanta és a Palermo szaladt bele a késbe, a Catania és a Sampdoria ponttal tért haza a fővárosból.
Zdenek Zeman alakulata teljesen kiszámíthatatlan az idén. A cseh tréner a támadófutball híve, ám e hitvallás általában a védekezés rovására megy. A bajnokságban a második legtöbb gólt rúgták Tottiék, ugyanakkor a legtöbbször a farkasok hátsó alakzata kapitulált leggyakrabban. A 4-3-3-as felállás olykor remekül működik, ám gyakran a csatárok nem tudnak elég gólt kapni a védelmi kilengések miatt. Az elmúlt hetekben is teljesen szeszélyesek voltak Osvaldoék, hiszen a Palermo leiskolázása után kikaptak a rangadón a Laziótól.
Sérülés és eltiltás miatt lesz bőven hiányzója a fővárosiaknak: Osvaldo, De Rossi, Totti, Taddei, Burdisso, Tachtsidis, Lobont és Stekelenburg ilyen-olyan probléma miatt nem valószínű, hogy bevethető.
A Torino újoncként vágott neki a bajnokságnak, célja pedig a biztos bennmaradás kivívása. Ventura mester kapta e feladatot, és nála jobb szakembert aligha találtak volna. A bikák eddig 14 egységig jutottak, érdekesség, hogy a kirándulásaikon még nem találtak legyőzőre. Mutatójuk 1-5-0, az Atalantánál nyertek (nagyon, 1-5), és pontot hoztak például Nápolyból és a Laziótól.
Az elmúlt hetekben megőrizte veretlenségét a gárda, Bianchiék a múlt vasárnap fontos három ponttal gazdagodtak: a Bolognát verték D’Ambrosióék.
Sansonéék eddig hat idegenbeli meccsük közül mindössze kétszer nem találtak be az ellenfelek kapujába. Ismerve a Róma védelmét, várhatóan ma is eredményesek lesznek a bikák…
A Torinóban Ogbonna és Meggiorini szereplése kérdéses.
A bikák 2007-ben nyerni tudtak a farkasoknál, ám utána csak vereségek következtek. Azt gondoljuk, hogy ma Bradley-ék megint jobb napot fognak ki, és otthon tartják a három pontot!
Real Sociedad-Rayo Vallecano 1! Mindkét fél betalál: IGEN!
Két középcsapat küzd meg a pontokért San Sebastianban: a baszkok visszatérnek a helyes útra, és három ponttal gazdagodnak!
A forduló előtt a 13. helyen állt a csíkos alakulat, 11 fellépésen 13 pontot gyűjtve. A baszkok otthon 3-0-2-es sort tudnak felmutatni: félelmetes stadion volt sokáig az Anoeta, az első három meccsen nem jutott pont a vendégeknek. Aztán jött az Atletico Madrid, és megtörte a remek szériát. Aztán a következő vendég is illetlenek bizonyult: a hajrában szerzett góllal győzött az Espanyol.
Idegenben nem nagyon ment sokáig Veláéknak: vereség vereség hátán, ám a legutóbbi vizitet sikerrel zárták Philippe Montanier tanítványai: a kiváló erőkből álló Malaga otthonából sikerült három ponttal távozni! Ez a siker nagyon kellett Xabi Prietóéknak, hiszen veszélyesen közeledtek a kiesőzóna felé. Ezzel a győzelemmel elkaphatja ismételten a fonalat a kék-fehér együttes!
A Rayo kellemes meglepetéssel szolgál az idén: a darazsak a középmezőny első felében állomásoznak, 16 pontjuk van, ebből hatot szereztek a túrákon (2-0-3). A keresztcsíkosak mostanában szenzációsan teljesítenek: előbb Malagában nyertek ők is, majd otthon, 0-2-es hátrányból fordítva diadalmaskodtak a Celta ellenében.
A gólokkal sem áll hadilábon idegenben Paco Jemez alakulata: 10-15 a találati mutatójuk a túrákon. Egyszer rúgtak 1 gólt, háromszor kettőt, egyszer pedig hármat. Viszont azt is el kell árulnunk, hogy mindannyiszor megzördült a hálójuk a fiúknak.
Az elmúlt évben 4-0 lett mindkét meccs, előtte jobbára a második vonalban randiztak a csapatok, és San Sebastianban nem mostanában győzött a Rayo.
Most sem jön össze a siker a vendégeknek, szerintünk a hazaiak behúzhatják a három pontot. Otthon erős a Sociedad, idegenben pedig rendre eredményes a Vallecano. Gólos tippünket pedig erre alapozzuk… Könnyen előfordulhat, hogy mindkét fél betalál…