Hírek

Remek formában a Hannover!

A szászok a Freiburgot fogadják, és szerintünk a pontok otthon maradnak. Az Emirates-be a Tottenham látogat, a londoni rangadón gólokkal számolunk.

Hannover-Freiburg 1!

Remek formában vannak Husztiék, és nem szakad meg a széria a Freiburg ellen sem. Szerintünk a pontok az AWD-Arenában maradnak!
A Bundesliga 12. fordulójára hangolnak a csapatok. A hazaiak 11 meccsen 17 pontot gyűjtöttek (5-2-4), hazai környezetben pedig 3-2-1-es sort tudnak felmutatni. A 14-9-es gólarány arról árulkodik, hogy eseménydús meccseket vívnak általában a hannoveriek. Ya Konanék a Dortmunddal és a Schalkével ikszeltek, meglepetésre a Gladbachtól kaptak ki. A Nürnberg, a Bréma és az Augsburg kapitulált Abdellaouék ellenében.
A gárda a bajnokságban két győztes meccsen van túl: az Augsburg két vállra fektetése után Stuttgartba volt hivatalos a legénység. Szörnyen indult a találkozó hannoveri szempontból, hiszen a svábok az első játékrészben kétgólos előnyre tettek szert. Aztán Slomka mester vélhetően alapos fejmosásban részesítette tanítványait, aminek meg is lett az eredménye: a vendégek négy gólt rúgtak, és elhozták a három pontot Stuttgartból!
Az EL-ben is menetelnek Husztiák, legutóbb épp a magyar légiós rúgta a győztes gólt a Helsingborg ellen, bebiztosítva így a továbbjutást a kvartettből.
Otthon különösen erős a Hannover, a szászok remek formában várhatják a soron következő megmérettetést.
A Freiburg a 11. helyről várja a folytatást, 11 csatában 13 egységet szereztek a piros-feketék. Idegenben 1-2-2-es mérleggel rendelkezik Christian Streich brigádja: Wolfsburgban nyertek, Frankfurtban és Leverkusenben kikaptak, ponttal tértek haza Gladbachból és Düsseldorfból.
A győzelem ízét viszont viszonylag régen érezték már Caligiuriék. Az elmúlt három játéknapon csak két ikszre futotta erejükből: a Dortmundtól ki lehet kapni még otthon is, a Mönchengladbach vendégekét értékes az iksz, viszont hazai környezetben, több mint 50 percet emberelőnyben futballozva azért illett volna elverni a szeszélyes Hamburgot…
Az elmúlt évek eredményei erőteljes hannoveri fölényt mutatnak. A szászok a legutóbbi öt meccsük közül 3-at három góllal nyertek meg, kettő pedig döntetlennel végződött.
Az a határozott érzésünk, hogy ma megint pórul járnak a derék frankfurtiak. Jó formában van a Hannover, így a pontok otthon maradnak! Tippünk tehát 1-es!

Arsenal-Tottenham Mindkét fel betalál: IGEN! +2,5!

Nem lesz gólokból hiány a londoni rangadón: az ágyúsok és a sarkantyúsok hármat tuti, hogy összehoznak!
A 12. fordulót rendezik a hétvégén a Premier League-ben. A londoni rangadó előtt egy hely és egy pont választja el egymástól a két csapatot. A hazaiak jelenleg csak a 8. helyen szerénykednek 16 egységgel, 2-2-1-es, nem túl veretes hazai mutatót összehozva. Az Emirates sokáig félelmetes stadionnal számított az angol élvonalban, ám mára úgy tűnik, már nem igazi oroszlánbarlang Podoskiék hazai pályája. A piros-fehérek egyébként a BL-ben is botladoznak, az utolsó két mérkőzésen kell kivívniuk Walcottéknak a továbbjutást.
De nézzük a gólokat! Cazorláék 11-szer voltak eredményesek az Emirates-ben, és csak egyszer, még a nyitófordulóban, a Sunderland ellen nem tudtak eredményesek lenni az ágyúsok. A hazai pontvadászat mellett a BL-ben és a Ligakupában is szépen termelték a gólokat Giroudék, tehát Arsene Wenger alakulata ugyan évről-vére változik, a futballról alkotott filozófia azonban marad a francia mester nyomán a klubnál.
A Tottenham furcsa szezont fut. Jelenleg a 7. helyen áll 17 ponttal, a White Hart Lane-től eltávolodva 3-0-2-es szeszélyes sort produkálva. Valóban kissé kiszámíthatatlanok a sarkantyúsok, hiszen idegenben elverték például a Manchester United-et, viszont kikaptak Newcastle-ben. Közben otthon is szállították a meglepetéseket, hiszen nem bírtak például a Norwich-csal (1-1), a Wigan pedig teljesen kibabrált velük (0-1).
Andre Villas-Boas erős kerettel dolgozhat, ám valamiért csak nem akar kijönni a lépés Sandroéknak. Lennon és Adebayor adós elsősorban elől a gólokkal, a hátsó alakzat pedig rendre összehoz egy-egy gólt az aktuális ellenfélnek.
A formája sem az igazi a fehér-kékeknek: két bajnoki vereségből érkeznek az Emirates-be. A múlt héten hiába vezettek Dempsey-ék a City otthonában, a végén csak fordított a bajnok. Az EL-ben a sok iksz után végre győzelmet ünnepelhettek Vertonghenék, így vélhetően továbblépnek majd a csoportból a londoniak.
A bajnokságban az eddigi öt kirándulásán 10 gólt szerzett a Tottenham, ami azért nem rossz mutató.
És akkor eddig arról még nem is szóltunk, hogy ez a két csapat teljesen megőrül, ha ebben a felállásban egymással találkozik. Tavaly 5-2 lett a vége, előtte 2-3, egy évvel korábban 3-0, míg 2008-ban 4-4 állt lefújáskor az eredményjelzőn.
A mai találkozón is várunk legalább három találatot, és abban is biztosak vagyunk, hogy mindkét fél legalább egyszer kapitulál majd!

Olvasói sztorik