Hírek

Bergamóban az Inter

Döntetlennel zárulhat a kék-fekete együttesek csatája... Az Üllői úton nem kap ki a Loki, sőt!

Atalanta-Inter x(2)!

Két, parádés formában lévő együttes találkozik ma délután Bergamóban: a kék-feketék küzdelme parázs csatát hoz, és a végén elképzelhető, hogy mindkét tábor örül majd…
A 12. fordulót rendezik a Seria A-ban: a 9. helyezett Atalanta a 2. Intert látja vendégül. A bergamoi brigád a gyenge rajtot követően alaposan összekapta magát, jelenleg immár 15 pontja van, ám 17 is állhatna a neve mellett, ha a szövetség nem -2-ről engedi útjára a csapatot. Denisék igencsak elkapták tehát a fonalat, legutóbbi négy mérkőzésükön veretlenek maradtak, és ebből hármat meg is nyertek! Legutóbb Genoában, a Sampnál diadalmaskodtak, előtte pedig a Napolit leckéztették meg a Atleti Azzurri d’Italia-ban. A következő két játéknap vízválasztó lehet Carmonáék számára, hiszen az Inter vizitje után a kék-feketék Firenzébe látogatnak.
Saját közönsége előtt 3-0-2 a mérlegük, gólarányuk 5-7; itt sokat számít, hogy a Torino 5-1-re tudott nyerni Bergamóban. Ezt leszámítva kevés gólos meccseket vívtak Stefano Colantuono tanítványai, akik csak egyszer, a Lazio elleni nyitófordulóban maradtak impotensek (0-1).
Az Inter szokás szerint nyögvenyelősen kezdte a szezont, hazai pályán botladoztak rendesen Zanettiék (a Romától és a Sienától is sikerült kikapniuk…), ám Andrea Stramaccioni rendezte a sorokat, és szeptember vége óta győztes szériába fogtak Militóék! Idegenben addig sem volt probléma: minden meccsüket behúzták a milánóiak (6-0-0), ám az elmúlt három San Siro-beli fellépésen is győzedelmeskedtek Palacioék!
A parádés széria hatására fel is kúszott a második helyre az Inter, ráadásul hátránya a listavezető Juvéval szemben már csak egy egység! A múlt hétvégén Torinóban vendégeskedtek Cambiassoék, és a látogatás olyan jól sikerült, hogy a kék-feketék megszakították a Juve több mint egy esztendeje tartó veretlenségi sorozatát (1-3)!
Az Inter az EL-ben is vitézkedik, csütörtökön a Partizánnál arattak magabiztos sikert Juanék (1-3). A továbbjutás már zsebben van, tehát nyugodtan koncentrálhat a bajnokságra a szakmai stáb.
Azzal nyilvánvalóan tisztában vagyunk, hogy az Inter valamikor elveszíti majd idegenbeli veretlenségét, ám ez nem most következik be. Aztán az is furcsa, hogy a bergamóiak nem ikszeltek még hazai környezetben – ismerve a Serie A-t, ez mindenképpen “tarthatatlan” dolognak számít.
És akkor nézzük, hogy az elmúlt esztendőkben milyen eredmények születtek a Atleti Azzurri d’Italia-ban: egy Atalanta-siker, egy Inter-győzelem, no és három iksz, mindannyiszor 1-1-es végeredménnyel… Nos, kedves blogtársak, a döntetlen felé hajlunk, jöhet a mindkét fél betalál opció is, ám a biztonság kedvéért egy 2-est is odavarázsolhatunk az alapelképzelésünk mellé…

Ferencváros-Debrecen 2x!

A 14. forduló egyik rangadóját az Albert Stadionban rendezik: a bajnok győzelmi kényszerben lép pályára, és szerintünk nem is botlanak a hajdúságiak.
A Fradi a középmezőnyben tanyázott a játéknap előtt: a 9. helyen álltak Moniz mester tanítványai, nevük mellett 18 ponttal. Hazai környezetben erősebbek Ionescuék (3-3-1, csak a Kispest tudott nyerni az Üllői úton). Gólarányuk 12-8, 5-szor mindkét fél betalált, és a hét ütközet közül csak egyszer nem tudott eredményes lenni a hazai támadószekció.
Bödéék formája annak ellenére határozottan biztató, hogy a múlt héten kikaptak az MTK-tól. A fővárosiak Détári Lajossal vágtak neki a pontvadászatnak, és bizony rendesen besültek Döme vezetésével. A klubnál augusztus végére elfogyott a türelem, és a kispadra Ricardo Munizt igazolták. A holland szakember össze is kapta a társulatot, új focistákat szerződtetett, és lassan elkezdtek jönni az eredmények is. Somaliáék futottak egy hét mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot, igaz, közben több iksz is becsúszott. Aztán elékezett a múlt szombaton az örökrangadó, és a kék-fehérek fiataljai 4-2-re verték az FTC-t.
A Loki tavaly vereség nélkül lett bajnok, ehhez képest most még a féltávnál sem vagyunk, és már négy zakó áll a piros-fehérek neve mellett. Sidibéékkel valami nem stimmel, és ezt nem csak a vereségek mondatják velünk. Mert amikor győzött is a címvédő, akkor sem volt igazán meggyőző a társulat. Bernáthék idegenben 2-1-3-as sort tudnak mindössze felvonultatni, sikereiket Pécsett és Siófokon aratták. 13 ütközet után tehát 25 pontja van Kondás Elemér együttesének, 6 egység hátrányban a 2. a brigád a Győr mögött.
A hullámzó forma miatt egyelőre nemcsak előre, hanem hátrafelé is kell tekintgetnie Mészároséknak. Az MTK ugyan kikapott, de szintén 25 pontja van, de a Vidi is 21-gyel lohol a nyakukban.
Két vereségből érkezik tehát az Üllői útra a piros-fehér társulat: a Vidi ellen idegenben még belefért a sitt, ám otthon, a Pakstól azért nem illett volna kikapni…
Tavaly nyert a Loki a Fradinál, előtte viszont sokszor ikszeltek a felek. Ma is esélyes a pontosztozkodás, ám azért a Debrecen lehet, hogy odapirít a fővárosiaknak, és a hajdúságiak kilábalnak a hullámvölgyből…

Olvasói sztorik