Hírek

Csúcsra jár a Grödig!

Sedanban gólzáporral kalkulálunk, a Grödig pedig három pontért utazik Hartbergbe.

Sedan-Lens Mindkét fél betalál: IGEN! +2,5!

A francia második vonalban nem a gólesőről híresek a mérkőzések, ám ma szerintünk Sedanban elszabadul a pokol: nem a védelmekről szól majd ez a kilencven perc!
Nagy a baj Sedanban! Az egykor szebb napokat látott gárda jelenleg mindössze a 20., utolsó helyen tanáyzik, 12 fellépésen 9 pontot gyűjtve. Ilyen teljesítménnyel nem is nagyon lehet jobb pozíciót elfoglalni…
Odahaza, a Stade Louis Dugauguez-ben is botrányosan gyengén szerepelnek Dialloék, hiszen mutatójuk 1-2-3, gólarányuk pedig 10-13. A gyenge kezdés után némiképp visszaestek Laurent Guyot tanítványai. Az elmúlt héten idegenben kaptak ki, igaz, előtte saját pályájukon nyerni tudtak 4-2-re, méghozzá a kiscsapatnak számító Arles ellenében. Nagyon tömör az alsóház a ligában, így egy sikerrel felkapaszkodhat valamelyest a sedani brigád.
Az ellenfél jelenleg a középmezőnyben állomásozik, a 12. 15 egységet gyűjtve. Rengeteg ikszet játszik (3-6-3), ám ezzel nem sokra megy. Vendégségben csak egyszer kapott ki (1-3-1), Nantes-ben, ott viszont nagyon (4-0).
Mostanság, legalább is az elmúlt három összecsapáson egészen jól ment a piros-sárgáknak: három meccs óta veretlenek, és szereztek 7 pontot. Hétfőn a Clermont Foot vendégeskedett nála, és fordulatos ütközetben végül 2-2-re végeztek a felek.
Az elmúlt 8 összecsapásukon a Sedan és a Lens is mindig betalált. És gyakran jött a 3 találat is. Nos, kedves blogtársak, ezúttal is abban gondolkodunk, hogy könnyen meglehet a +2,5-ös opció, nagyon jó szorzóért! És javasoljuk még a mindkét fél betalál opciót is!

Hartberg-Grödig 2!

A feljutásért küzdő vendégek nem botlanak meg Hartbergben!
Néhány hete még úgy tűnt, igencsak unalmas lesz az osztrák másodosztályú pontvadászat. Az Austria Lustenau nagyon meglépett e mezőnytől, ám egyszer csak a Grödig begyújtotta a rakétákat! No de ne szaladjunk ennyire előre…
Hiszen a hazaiakról is illik szót ejteni. A keletiek jelenleg a 7. helyen állnak, 14 mérkőzésen 15 pontig jutva, meglehetősen gyenge hazai mutatót felvonultatva (2-1-4). Egy négy meccsből álló vesztes szériát tört meg legutóbb a brigád a Superfund idegenbeli legyőzésével. Kiesési gondja vélhetően nem lesz a Hartbergnek, a linziek vélhetően megoldják ezt a problémát. Az osztályozótól ugyan még nincsenek megnyugtató távolságban, ám nem féltjük a hartbergieket a pótvizsgától sem.
De nézzük akkor a Grödiget, amely már a második 30 ponttal, és az Austria Lustenauval szemben már csak 3 egység a hátránya a zöldeknek! A csapat nem kezdett rosszul, ám ezt még jobb folytatást követte! Az elmúlt hat fordulóban nem kaptak ki a srácok, és ebben a szériában 16 pontot húztak be (5-1-0)!
Idegenben pedig valósággal szárnyal a Grödig! 5-2-0-űs sora a legjobb a ligában, 16-5-ös gólaránya pedig önmagáért beszél. Csak a két Lustenau tudott ikszelni vele a túrákon.
Egy felettébb motivált alakulattal találkozik ma este a Hartberg, és szerintünk a vendégek – csak úgy, mint az előző két alkalommal – elviszik a három pontot. Tippünk tehát masszív 2-es!

Olvasói sztorik