Hírek

Gólzáporor a szarkafészekben?

Ma elszabadul a pokol...

Newcastle-WBA Mindkét fél betalál: IGEN! +2,5!

Nem bír egymással e két csapat, ha egymással találkozik! Rendre gólgazdag meccseket vívnak, és általában mindkét védelem legalább egyszer kapitulálni szokott…
Középcsapatok feszülnek egymással szembe ma délután Newcastle-ben: a 11. hazaiak a 6. vendégeket fogadják. A szarkák 8 meccsen 10 pontig jutottak, a St James’ Parkban 2-1-1 a mérlegük. A Tottenhamet és a Norwich Cityt elverték, az Aston Villával megosztoztak a pontokon, a Manchester United viszont nyerni tudott nála. A hazai gólaránya 4-5, tehát eddig nem igazén hintette a gólokat Alan Pardew legénysége.
Demba Baák formája nem az igazi: három fellépést tudtak le győzelem nélkül a bajnokságban, az elmúlt hetekben sikerek csak a nemzetközi porondon érték a szarkákat. Az EL-ben viszont remekül metelenke Tiotéék: három játéknap után veretlenül, továbbjutó helyen várják a folytatást.
A West Bromwich Albion nagyszerűen kezdte a szezont, Steve Clarke együttese 8 csatában 14 egységet zsebelt be. Hazai környezetben nagyon veszélyes ellenfél a birminghami: 4-0-1 a mérlege, legutóbb a bajnok csak a hajrában tudta a maga javára fordítani az eredményt.
Idegenben eddig háromszor szerepeltek Geráék: a Fulhamtől csúnyán kikaptak, ikszeltek a White Hart Lane-en és a Villa Parkban. Gólarányuk a túrákon 2-5. A múlt héten elveszítette a gárda hazai veretlenségét (ManCity 1-2), előtte viszont jól nyomták Lukakuék.
Nézzük akkor, hogy mire is alapozzuk a tippünket. Egyrészt a hazaiaknak menniük kell előre rendesen, hiszen azért a 11. helynél többet várnak el a klub elöljárói és szurkolói a csapattól. Cisse, Ameobi, Ba, Ben Afra, hogy csak néhány nevet említsünk a támadószekcióból. Azért nem rossz névsor. A vendégek nyilván nem akarják elveszíteni jelenlegi pozíciójukat, és vélhetően nem adják fel a támadások lehetőségét.
És nézzük, milyen eredményekkel zárultak a közelmúltban a csatáik! Nos, az elmúlt 10 mérkőzésből kilencszer jött a +2,5-ös opció, és ugyancsak 9-szer ült a mindkét fél betalál verzió. Sőt, hogy fokozzuk az izgalmakat: három gól is csak kétszer volt a kilencből, a többin legalább négy, de volt, hogy hatig is eljutottak a felek.
Angliáról lévén szó hiszünk a tradíciókban! A hazaiakat érezzük esélyesebbnek, de ezúttal a gólokkal támadunk. Húzzuk be a +2,5-öt és a mindkét fél betalál tippet!

Levante-Granada 1(x)!

A valenciai kiscsapat sikert sikerre halmoz mostanság. A déliek sem tudják feltartóztatni őket!
Egy évvel ezelőtt a futballtársadalom nem győzött hozsannázni a Levante produkciója láttán. A piros-kékek sokáig a dobogón tanyáztak, igaz, tavaszra kicsit elfogyott a szufla, ám végül így is sikerült megcsípni egy EL-t érő pozíciót. Az idén sem lehet panasz a bordó-kékekre, hiszen a 7. helyen tanyáznak a fiúk, 8 mérkőzésen 13 egységig jutva. Odahaza, a Ciudad de Valenciában eddig remekelnek Martinsék: 3-1-0 a mutatójuk, csak az Atletico Madrid tudott pontot szerezni náluk, az Espanyol, a Valencia és a Real Sociedad is pont nélkül kullogott haza.
Az Európa Ligában is kellemes élménnyel gazdagodott Juan Ignacio Martinez alakulata: csütörtökön a Twentével mosták fel a padlót (3-0), így reális esélyük maradt a továbbjutásra. Előtte két nyertes bajnoki szerepel a lajstromban, és e három mérkőzésen még csak gólt sem kaptak David Navarroék! Összességében tehát nagyszerűen passzban várja a folytatást a valenciai egység!
A Granada tavaly nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy bennmaradt az élvonalban. AZ idén sem dédelgethet merészebb álmokat a déli együttes. Jelenleg 8 pontja van (2-2-4), idegenben 1-0-3-as sorral; meglepetésre Mallorcán tudtak nyerni a csíkosak.
Juan Antonio Albacete Anquela alakulata egészen elkapta a fonalat az elmúlt időszakban (két nyertes meccs), épp ezért jött némiképp váratlanul a Zaragoza elleni, múlt heti váratlan hazai vereség. Torjéék idegenben eddig a vereségek alkalmával még gólt sem tudtak szerezni, Mallorcán egyből kettőt is bevertek, nyertek is… Ám gól nélkül nehéz lesz pontot szerezni Valenciában…
Irineyt kiállították a Zaragoza ellen, így ő biztosan nem lehet ott a mai találkozón.
Tavaly mindig az aktuális pályaválasztó szerezte meg a három pontot, ebben a felállásban április végén 3-1 lett a végeredmény.
És ezúttal is a hazaiak esélyeit látjuk biztosabbnak. Szerintünk a Levante lendülete még kitart, szerintünk a pontot Valenciában maradnak!

Olvasói sztorik