Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
– Szerencsére életem során még egyetlen napot sem kellett kórházban töltenem, így elmondhatom, hogy jól vagyok – nyilatkozta az MTI megkeresésére a Belgiumban élő Fazekas.
Az újpestiekkel kilenc bajnoki címet szerzett támadóról kevesen tudják, hogy csak a sors fintorának köszönhetően nem lett az ősi rivális Ferencváros játékosa, ugyanis édesapja – aki jó barátságot ápolt az FTC háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázójával, Kárpáti Györggyel – először a kilencedik kerületbe vitte le egy toborzóra.
– Mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem mindenre. Egy fehérhajú idősebb úr volt ott, aki azt mondta, hogy betelt a létszám, ezért most nem tudnak megnézni, majd menjek vissza jövőre – mondta Fazekas, aki akkor 11 éves volt, tehetségét pedig csak a grundokon mutathatta meg. Később egy barátja csábította Újpestre, s a kezdeti időszakra így emlékezett:
– A létra legalsó fokáról kellett kezdenem, minden nap másfél órát utaztam oda-vissza. A kölyökben Kozák Pali bácsi volt az edzőm, végigjárva minden korosztályt aztán egy olyan klubba csöppentem, amellyel hét bajnoki címet nyertünk zsinórban – mesélte Fazekas.
Elmondása szerint ennek az együttesnek a titka a legendás ötösfogat, azaz a Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai Antal, Zámbó Sándor csatársor volt.
– Mind az ötünkben megvolt valami, ami a másikban nem, ez egy olyan egészet alkotott, amire az ellenfél egyszerűen nem tudott felkészülni. Nemzetközi szinten is szép sikereket értünk el, legyőztük a Leeds Unitedet és a Valenciát, a Bayern Münchennel és a Juventusszal pedig döntetlent játszottunk – emlékezett vissza a Fazéknak és Kapának is becézett támadó.
Fazekas nem sokkal az 1968-as mexikói olimpiai előtt mutatkozott be a válogatottban, az ötkarikás játékokon pedig már aranyérmet szerzett.
– Ez pályafutásom egyik legszebb emléke, a mai napig a vitrinben őrzöm az olimpiai aranyérmet. Így utólag belegondolva nem is igazán fogtunk fel akkor, milyen csodálatos éveket élünk meg. Minden mai játékosnak azt üzenném, hogy ennél szebb élet nem is létezik, ezért becsüljék meg, mert ez a tíz-tizenkét év minden áldozatot megér – szögezte le a születésnapos.
Fazekas az 1978-as világbajnokságról elmondta, az nem volt meglepetés, hogy a későbbi győztes argentinok, a negyedik helyen végzett olaszok és a franciák mögött nem jutott tovább a válogatott, ugyanakkor az 1982-es spanyolországi vébén ez sikerülhetett volna az együttesnek. Főleg igaz ez annak tekintetében, hogy a belgák elleni sordöntő összecsapáson, 1-0-s magyar vezetésnél a kapus, Jean-Marie Pfaff utolsó emberként elütötte őt, azonban játékvezető le sem fújta az esetet.
– Ez is elég sorsszerű, ugyanis Pfaff-fal közel lakunk egymáshoz, és valahányszor találkozunk, elmondja, hogy rendes volt hozzám, amiért nem törte el a lábamat. Ő egyszerűen arra ment, hogy felrúgjon engem. Azt gondolom, ha a játékvezető akkor helyesen ítél, akkor a belgák nem egyenlítettek volna, és továbbjutunk – mondta Fazekas László. – Ugyanakkor érdekes, hogy az 1982-es kiesés után érkezett az MLSZ élére Szepesi György, és az ő ötlete volt akkor, hogy a legjobb játékosokat el kellene engedni nyugatra, így ennek köszönhetően Belgiumban folytathattam a pályafutásomat.
Fazekas elmondta, leginkább azért nem vállalt komoly feladatot a magyar labdarúgásban, mert eddig még senki nem kérte fel erre, de úgy érzi, hogy a régi játékosok alkalmazása – nyugati minta alapján – nagyon fontos lenne.
– Közel nyolcszáz tétmérkőzést játszottam karrierem során, de ha nincs szükség rám, elfogadom – mondta Fazekas László.
