Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Küzdelmes mérkőzést vívott a szlovák első liga kilencedik helyén álló FK Dukla Banska Bystrica ellen a Győri ETO FC. Mindkét csapatból voltak hiányzók a válogatott mérkőzések miatt, a kisalföldiektől a remek szereplés és a sérülések miatt kilencen nem állhattak Pintér Attila vezetőedző rendelkezésére – írja a klub honlapja.
A kilencven percben jórészt az ETO akarata érvényesült, a besztercebányaiak a harmincadik és az ötvenedik perc között tudták ráerőltetni akaratukat a győriekre, igaz, ez az időszak egy gólt és egy lesgólt is hozott számukra. Az utolsó félórában egymás után alakította ki az ETO a helyzeteket, Djordjevics előretörései mindig veszélyt hordoztak, percről percre azt érezhették a nézők, eljön az egyenlítés pillanata. Egy szép szögletkombináció ugyan még csak kapufát hozott – Strestik akárcsak a Gyirmót ellen, most is hasonló helyzetből lőtt – majd a hajrában Varga Roland egyenlített tizenegyesből.