Hírek

Leandro jövőre visszatérhet Debrecenbe

A Cipruson légióskodó korábbi DVSC-játékos nem zárja ki a visszatérés lehetőségét.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A debreceni szurkolók egyik legnagyobb kedvence volt a kiemelkedő játékintelligenciával és kivételes rúgótechnikával megáldott brazil középpályás, a 2010 januárjában a ciprusi Omonia Nicosiába szerződő Leandro de Almeida. A Bajnokok Ligájába is bejutó DVSC egyik kulcsembere a szigetországban is remek teljesítményt nyújt.

– Nagyon szerettem Debrecenben élni, csak jó emlékeim vannak a klubról és a városról is – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak a harmincéves Leandro, akit nicosiai otthonában értek el. – Azonban az itteni körülményekre sem panaszkodhatom, a családtagjaim is kitűnően érzik magukat. Ami a futballt illeti, két és fél évvel ezelőtti érkezésem után hamar sikerült beilleszkednem a csapatba, úgy vélem, elfogadtak a drukkerek is. A mostani szezon is jól indult, elhódítottuk a Szuperkupát, az AEL Limassol ellen öt-háromra megnyert fináléban gólt is lőttem, de a bajnokság nem úgy indult, ahogyan elterveztük. Három meccs után csupán négy pontunk van, ez pedig annak fényében kevés, hogy az Omoniának idén is harcban kell lennie a bajnoki címért.

Mostanság nem lehet megkerülni a válogatottság kérdését, hiszen a közvélemény egy része jó ideje követeli a nemzeti csapatba a magyar állampolgársággal is rendelkező Leandrót.

– Egervári Sándor szövetségi kapitánynak megvan a kialakult kerete, amelybe azért időnként, sérülés vagy formahanyatlás miatt bekerülhetnek új emberek – magyarázta a brazil játékos. – Nem tisztem a kapitány válogatási elveit megítélni, az én feladatom az, hogy jól teljesítsek a klubomban és akkor eljöhet az én időm. Figyelem az otthoni híreket, ha csak tehetem, a meccseket is megnézem és nagyon szurkolok a válogatottnak. Reménykedem benne, hogy egyszer én is meghívót kapok a csapatba.

Az elmúlt napokban több külföldön játszó játékos, köztük Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland is megpendítette a hazatérés lehetőségét.

– Ez az utolsó évem a jövő nyárig élő szerződésemből és egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy visszatérek Debrecenbe – szögezte le Leandro. – Annak idején is úgy távoztam Magyarországról, hogy fogok én még a Lokiban futballozni, de ez persze nem csupán rajtam múlik. Nem tudni, miként gondolkodnak a jövőmről az Omoniánál, és persze a debreceni vezetők, valamint az edző akaratán is múlik a dolog. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Olvasói sztorik