Hírek

Kassai Viktor is ott lehet a vébén

Kassai Viktor is helyet kapott a 2014-es brazíliai világbajnokság bő játékvezetői keretében.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A nemzetközi szövetség (FIFA) kedden, a játékvezetőknek tartott zürichi szeminárium keretében jelölte ki azt az 52 bírót, akik szerephez juthatnak a két év múlva sorra kerülő eseményen.

A 37 éves magyar játékvezetőnek ez lehet a második világbajnoksága a 2010-es után, amelyen két csoportmérkőzésen, továbbá egy-egy nyolcad- és elődöntőben fújta a sípot.

Massimo Busacca, a FIFA játékvezető bizottságának vezetője azt hangsúlyozta, hogy ez egy nyílt lista. Hozzátette, a most kiválasztott bírók mindegyike szerepet kap majd különböző, a FIFA égisze alatt zajló eseményen, s így folyamatosan figyelni fogják a teljesítményüket. A 46 nemzetből érkezett 52 játékvezető közül 19 európai, 10 dél-amerikai, 7-7 ázsiai, afrikai, illetve észak- és közép-amerikai, 2 pedig óceániai.

A 2011-ben Bajnokok Ligája-döntőt dirigáló, s abban az évben az év legjobb bírójának választott Kassai legutóbb a nyári Európa-bajnokságon szerepelt nagy nemzetközi tornán segítőivel. A csoportkörben nem adta meg a társrendező ukránok találatát az angolok ellen, pedig a labda áthaladt a gólvonalon, s az eset után már nem kapott több feladatot társaival a tornán – írja az MTI.

Olvasói sztorik