Hírek

Albert-relikviákból nyílt kiállítás

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A tavaly októberben elhunyt Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás futballista személyes tárgyaiból, relikviáiból nyílt emlékkiállítás vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban – írja az MTI.

A tárlatnak otthont adó kulturális központ aulájában több mint száz érdeklődő és sportbarát előtt Kubatov Gábor, az FTC elnöke méltatásában arról beszélt: a kiemelkedő sportteljesítményt elérő Albert Flórián mindenki számára például szolgálhat.

Számára mégis az egyik legfontosabb dolog a hűség volt, olyannyira, hogy egy asszony mellett, egy hazában élte le az életét és pályafutása során egyetlenegy klubcsapatnak volt tagja – fogalmazott a klubelnök. Hozzátette: bár a bajnokot nem lehet utánozni, egy dolgot azonban el lehet tőle lesni, azt, hogyan legyünk jó emberek.

Sipos Jenő, az Albert Flórián Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta: az érdeklődők nemcsak a Nemzet Sportolóját ismerhetik meg, hanem a férj, az apa és a nagyapa is bemutatkozik a közönségnek.

Az áprilisban Szegeden debütált vándorkiállítás kronológiai sorrendben, gazdagon és színesen mutatja be Albert életútját a hercegszántói szülői háztól egészen az óbudai temetőig. A tablókon látható fényképeken megelevenedik az egyetlen magyar aranylabdás élete, a közönség címlapfotókon keresztül ismerheti meg a bajnok sportpályafutását, pillanthat bele családi életébe, munkájába.

A tárlaton Albert Flórián személyes tárgyait is megtekintheti a nagyérdemű: kupák, érmek, mezek, melegítők és cipők tanúskodnak az elért eredményeiről, az egyik vitrinben az 1967-ben neki ítélt Aranylabda is látható. A kiállítás szeptember 23. és október 7. között ingyenesen tekinthető meg a nyírbátori kulturális központban.

A Császár becenevű Albert Flórián 1952-tól 1974-ig tartó játékos pályafutása alatt végig a Ferencváros labdarúgója volt. A Fradi felnőtt csapatánál 537 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 383 gólt szerzett. Háromszor lett gólkirály, négyszer nyert magyar bajnokságot, 1965-ben csapatával megnyerte az UEFA-kupa elődjének számító Vásárvárosok Kupáját (VVK). Albert 75-ször ölthette magára a címes mezt, emellett többszörös világválogatott, valamint az 1962-as labdarúgó-világbajnokság gólkirálya volt.

Az ünnepélyes megnyitót követően a Nyírbátor–Ferencváros öregfiúk barátságos labdarúgó mérkőzést rendezték meg a szabolcsi kisváros sportpályáján.

Olvasói sztorik