Hírek

Csak lépésről lépésre…

Pető Tamás edzőként is olyan sokra vinné, mint játékosként.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonalban 1992-ben mutatkozott be a Glázer Róbert által irányított Veszprémben, de később megfordult Győrben, a Videotonban, az Újpestben, a Vasasban és Pápán is, a fővárosi lila-fehérekkel ráadásul 1998-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Rövid belga kitérő mellett hat évet a holland NAC Breda együttesénél töltött, ahol sokáig alapembernek számított. A magyar válogatott mezét tizennégyszer ölthette magára Pető Tamás. Sikeres játékoskarrierjét 2009-ben zárta le, azóta az edzői pályán igyekszik helytállni.

Az NB III Bakony-csoportban listavezető Balatonfüred együttesét dirigáló 38 éves szakember a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy edzőként is igyekszik azt a habitust átadni játékosainak, amit ő korábban képviselt.

– Eddig öt meccsből öt győzelemmel állnak a bajnokságban. Közel a bajnoki cím?
– Nagyon sok van még hátra, korai lenne a nyakunkba akasztani az aranyérmet. Dolgozunk szépen, aztán majd meglátjuk. Az első két hely valamelyikét azért jó lenne megcsípnünk, és akkor osztályozót játszhatnánk – árulta el a Rangadó.hu megkeresésére Pető Tamás.

– Milyen csapat a Balatonfüred? Mennyire adottak a lehetőségek arra, hogy a magasabb osztályban szerepeljenek?
– A körülményeink nagyon jók, a létesítményünk, a vezetők hozzáállása is remek, nyugodtan mondhatom, hogy nem NB III-as szintű, hanem többre hivatott. Még egy edzőpálya esetleg nem lenne rossz, de ez már tényleg csak apróság.

– Milyen edző Pető Tamás?
– Mindenképpen játékospárti. Aktív futballistaként is jellemző volt rám az, hogy soha nem adtam fel, ezt a küzdőszellemet próbálom átplántálni a csapatomra is, talán ennek is köszönhető, hogy jelenleg ott állunk, ahol. A kölcsönös tisztelet persze megvan a játékosok és köztem, de ha úgy adódik, akkor el tudunk viccelődni egymással, hiszen a jó közösség kialakítása is fontos. Mindenesetre edzésen és a mérkőzéseken teljes fegyelmet és koncentrációt várok el.

– A későbbiekben szeretne magasabb osztályban, akár az élvonalban dolgozni?
– Tervez az ember, persze itt is – akárcsak játékosként – meg kell tartani a helyes utat, a jó irányt. Lépésről lépésre akarok haladni, még csak most tanulgatom pár éve ezt a szakmát, kár lenne kapkodnom. Természetesen később majd szeretnék felsőbb osztályban is edzősködni, de most a Balatonfüred az én csapatom, így azért dolgozom, hogy itt legyek minél eredményesebb.

Szinte biztosan megnyerik

Tavasszal még a korábbi szövetségi kapitány, Glázer Róbert irányította a Balatonfüredet, nyáron azonban átadta a stafétabotot korábbi játékosának. Érdeklődésünkre elmondta, remek kezekbe került a szakvezetés.
– Tamásról csak a legjobbakat tudom mondani. Veszprémben az én edzőségem idején mutatkozott be az élvonalban, és onnan indulva nőtte ki magát egészen a válogatottságig, és nagyon sikeres pályafutást tudhat maga mögött. Bízom benne, hogy edzőként is ilyen sokra viszi! Jó kezekbe került a Balatonfüred, szinte biztos vagyok abban, hogy megnyerik a bajnokságot – mondta Glázer Róbert a Rangadónak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik