Hírek

Fiorentina, Roma: nyerő páros!

A lilák Montella mesterrel a kispadon kezdenek összeállni. Rómában a farkasokat Zdenek Zeman rakta össze, az Olimpiai Stadionban hazai siker és gólözön várható...

Fiorentina-Catania 1! +1,5! +2,5!

A violák sikerével számolunk a ma délutáni mérkőzésen!
A 3. fordulót rendezik a Seria A-ban. A hazai alakulat eddig felemásan kezdett: otthon elverte az Udinesét, majd idegenben kikapott Nápolyban. Összességében mindkét eredmény papírformának mondható, hiszen a lilák általában Stadio Artemio Franchi-ban gyűjtögetik pontjaik nagy részét.
Vincenzo Montella érkezése úgy tűnik, jót tett a Fiorentinának; igaz, a tavalyi teljesítményt – amikor sokáig a kiesés réme is fenyegette a brigádot – nem nehéz túlszárnyalni. A nyáron volt azért játékosmozgás is a klubnál: Montolivo, a lilák emblematikus figurája a Milanhoz igazolt, jött viszont – többek között – Aquilani, Pizzaro, Tomovic és El Hamdaoui. A csapat a korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt fektet a támadójátékra, és ezt mindenképpen respektálja a publikum.
A Catania remekül kezdte a szezont: pontot hoztak Rómából, majd elverték a Genoát otthon. És a két ütközetben hintett 5 gólt a gárda! Azért ez olasz szinten nem rossz produkció!
De mi lehet a szicíliaiak titka? Vélhetően az, hogy a keret zöme régóta együtt van, és Rolando Maran jól megtalálta a közös hangot a futballistákkal.
Ám ma Joveticék sikerét prognosztizáljuk. Meggyőződésünk, hogy lila-fehérek legyőzik a szigetlakókat. Emellett várunk gólokat is, legalább kettőt, de azt sem zárjuk ki, hogy háromig is eljutnak a felek.

Roma-Bologna 1! +2,5!

Gólgazdag meccsen gyűri le a Bolognát a Roma.
A fővárosiak két meccset követően 4 ponttal állnak a bajnokságban. Az első fellépésükön nem brillíroztak a farkasok, mindössze 2-2-es döntetlent játszottak a Cataniával a Stadio Olimpicoban. Aztán jött az Inter elleni idegenbeli túra, amelyen remek játékkal kaparintották meg a három pontot Zdenek Zeman fiai! Osvaldoék nagyszerűen futballoztak, tulajdonképpen esélyt sem hagytak a kék-feketéknek.
A cseh mester látványos futballt ígért, és eddig ehhez tartja is magát a szakember, aki valamennyi csapatánál három csatárral rohamoztatja az ellenfél kapuját. Ma is ez lesz az alapfelállás, ez tuti!
A Bologna eddig nem remekel, sőt, nagyon beragadt a rajtnál. Gilardinoék a Chievótól simán kikaptak 2-0-ra, majd otthon a Milan is nagy falatnak bizonyult a piros-kékek számára. A brigádtól a biztos bennmaradást várja el a szakvezetés, ám ha a csapat így folytatja, akkor nem lesz egyszerű megoldani a feladatot. Csak azért nem áll kieső helyen a Bologna, mert vannak együttesek, amelyeket büntetőpontokkal sújtott a szövetség, illetve a Pescarát eddig jobban elpüfölték az ellenfelek…
A Roma otthonában az elmúlt két alkalommal ponttal távozott a Bologna… Ám ma nem tud barvúrpontot szerezni a vendéggárda! Lesz találat rendesen, mondjuk úgy 3, és a végén a hazai publikum örülhet!

Olvasói sztorik