Hírek

Öt MFA-fiatal Európában

A Magyar Futball Akadémia első fecskéi a közelmúltban a határon túlra repültek.

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

A Magyar Futball Akadémián folyó kiváló szakmai munka bizonyítéka, hogy immár öt fiatal labdarúgó öregbíti a magyar és a kispesti labdarúgás hírnevét Európa különböző országaiban – áll a klub honlapján.

A Honvéd 2007-ben új alapokra helyezte az utánpótlás-nevelést, és megalapította a Magyar Futball Akadémiát. Az első évfolyam tehetségei közül már tavaly is többen lehetőséget kaptak a felnőttek között, idén pedig már az is előfordult, hogy egyszerre négy akadémista volt a pályán. Nem beszélve az NB II-es gárdáról, amely szinte teljes egészében az MFA növendékeire támaszkodik.

A Kispesten nevelkedett tehetségek nem csak az országon belül, hanem határainkon túl is jeleskednek. Mára öt kispesti labdarúgót találunk szerte Európában. Az első fecske Vida Krisztofer volt, akit az akkori holland bajnok Twente igazolt le. Az utánpótlás-válogatott csatárt Ihrig-Farkas Sebestyén követte, aki előbb kölcsönbe, majd nyártól végleg az olasz AC Parma játékosa lett. Szilvási Pétert a Bundesligába idén felkerült bajor Greuther Fürth szerződtette, Gyollai Dánielt pedig az angol Stoke City igazolta le. Czár Richárd – az ő nevéhez fűződik az első NB I-es akadémista gól – a patinás osztrák First Vienna együtteséhez került kölcsönbe a szezon végéig.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik