Hírek

Balkáni válság…

A BL-főtáblájáért a Maribor a Dinamo Zagrebbel küzd meg. A Norwich-Scunthorpe United összecsapáson biztosan lesz három gól...

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB/I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Norwich-Scunthorpe United +2,5!

Gólos meccset vív a két együttes a Capital One Cup 2. fordulójában.
A Norwich City nem kezdte jól a bajnokságot: két meccs után mindössze egy pont figyel a kanárik neve mellett. Az első fellépésen egy ötösbe szaladtak bele a fiúk a Fulham vendégeként, majd hazai közönség előtt nem bírtak a QPR-ral (1-1). Holték ennél azért jobb szezonnyitánnyal kalkuláltak, az már egyszer biztos.
Chris Hughton menedzser egyébként nagyon szimpatikus alakulatot rakott össze: tavaly, mint újonc, felvállalta a brigád a nyílt támadójátékot. Ennek aztán olykor meg is lett az eredménye. Mindenesetre nem volt az együttesnek kiesési gondja, és szerintünk az idén sem kell ettől tartania Jacksonéknak.
A Scunthorpe két osztállyal lejjebb küzd. A League I-ban tavaly a hátsó régióban végzett az alakulat, és az idén sem a feljutást tűzte ki célul a menedzsment. Legalább is eddig igazi kiesőjelöltként vitézkedik a társulat. Három meccs, nulla pont, 1-9-es gólarány… Rendesen bekezdett Alan Knill legénysége…
Az elmúlt néhány esztendőben négyszer meccseltek egymással a felek, egy iksz mellett háromszor a kanárik diadalmaskodtak. Legutóbb például 6-0-ra… Ha egy hatost nem is rajzolnak ma este Holték, azért abban majdnem biztosak vagyunk, hogy a találatok száma eléri a hármat. Húzzuk be a +2,5-ös opciót!

Maribor-Dinamo Zagreb x2!

A horvát alakulatot várjuk a főtáblára: szerintünk megőrzik egy hete megszerzett előnyüket a kék-fehérek, sőt, akár kettős sikerrel juthatnak be az elitmezőnybe.
Pikáns kis párharc jött össze a BL-főtáblára jutásért: a szlovén a horvát bajnokkal került szembe, és az első mérkőzésen 2-1-re a Dinamo Zagreb győzött. Érdekes eredmény, hiszen az előny a horvátoknál van, ugyanakkor a szlovének értékes gólt szereztek vendégségben…
Most a Ljudski VRT-ben randevúznak a felek. Tavaresék eddig hibátlanul meneteltek a BL-ben: az FK Zeljeznicar és a Dudelange sem tudta feltartóztatni a lilákat. A bajnokságban is veretlen még a társulat: 5-2-0-ás mérleggel, immár három pontos előnnyel vezet a brigád.
A horvát bajnok a Ludogorets Razgrad ellen nehezen, az FC Sheriff Tiraspol ellen könnyen lépett túl. Ante Cacic legénysége a bajnokságban is brillírozik: 5-1-0-ás mutatójából arra lehet következtetni, hogy bár még sok van hátra a pontvadászatból, vélhetően újra a fővárosba kerülnek a bajnoki aranyérmek.
Két jó formában lévő alakulat feszül egymásnak ma este Mariborban. A hazaiaknak kell előre menniük, hiszen hátrányban vannak. Ugyanakkor nem tehetik ezt ész nélkül, hiszen a horvát kontrákra ügyelniük kell. Érdekes kis csörte lesz, az már egyszer biztos…
Azt gondoljuk, hogy a Dinamo nem kap ki Mariborban. Iksz körüli eredménnyel számolunk, de könnyen előfordulhat, hogy az idő múlásával a kinyíló hazai védelmet lekontrázza a kék-fehér együttes. Tippünk tehát 2x!

Olvasói sztorik