Hírek

Délről Északra!

Rangadó
Rangadó

2012. 08. 20. 08:56

A spanyol és az izlandi bajnokságban is hazai esélyekre bukkantunk...

Zaragoza-Valladolid 1(x)!

Az újonc bemutatkozása nem sikerül jól, Aragóniában biztosan nem nyernek, sőt, vélhetően kikapnak.
Az első fordulóban a Zaragoza a Valladolidot látja vendégül, és szerintünk a kék-fehérek behúzhatják a három pontot. A tavalyi kiírásban a legjobb finist produkálta a gárda, ennek köszönheti, hogy az idén ismét a La Ligában kezdheti meg a pontok gyűjtögetését. Nem erősítettek rosszul az aragóniaiak, hiszen náluk folytatja pályafutását például Romaric, Lucas Porcar, Apono (immár végleg), Loovens és Javi Allamo is. A távozásim oldalon a nagyobb nevek között Lius Garcia és Ruben Micael szerepel.
Az elmúlt szezonban a La Romaredában pozitív mérleggel zárt Manolo Jimenez együttese, és azt gondoljuk, hogy az idén is pontjaik zömét otthon gyűjtik majd be a kékek. Erre pedig jó alkalom nyílik mindjárt az első ütközetben az egyik újonc ellenében…
A Valladolid osztályozókon vívta ki a feljutást, és a lila-fehérek számára nem is lehet más a cél, mint a bennmaradás kiharcolása. Ami nem lesz egyszerű feladat, ugyanis a gárda nem igazán erősített a nyáron… A felkészülési meccseken sem nyújtottak maradandót a fiúk, portugál kiscsapatokkal sem bírtak el a valladolidi legények…
Az elmúlt években vegyes eredményeket hoztak a meccseik, ám most szerintünk a hazaiak diadalmaskodnak. A rutin és a hazai környezet miatt egyértelműen zaragozai sikert várunk. Tippünk ennek megfelelően: 1(x)!

IBV Vestmannaeyjar – Keflavik IF 1! +2,5!

A 16. fordulóra készülnek a csapatok az izlandi élvonalban. Mi egy tuti hazai esélyre hívjuk fel a figyelmet…
A hazai együttes remek formában várja a találkozót, a 3. helyen tanyáznak, 14 mérkőzésen 26 pontig jutva. Otthon félelmetes a gárda: 5-2-0-ás sora legjobb a ligában! E hét találkozón mindössze 4 gólt kapott! Azért ez figyelemre méltó teljesítmény…
Az elmúlt 9 bajnokijából nyolcat megnyert a brigád, tehát nem sok jó vár az aktuális ellenfelére. Az IBV Vestmannaeyjar motivált lesz, hiszen a második helyezettől mindössze egy egység a lemaradása.
Az ellenfél a középcsapatnak számító Keflavik lesz: 15 ütközetben 21 pontot gyűjtöttek, és érdekesség, hogy idegenben eredményesebb az alakulat (4-1-2). A formája azonban szeszélyes: a három legutóbbi kirándulásán száz százalékos maradt, otthon viszont rendre botlott.
Az elmúlt esztendőkben ebben a felállásban rendre a hazai együttes jött ki győztesen, és minden alkalommal jött a +2,5-ös opció. Most sem lesz ez másként, tehát a pontok otthon maradnak, gólzáporral megspékelve!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fans during the 2018 FIFA World Cup Russia group D match between Argentina and Croatia at Nizhny Novgorod Stadium on June 21, 2018 in Nizhny Novgorod, Russia. (Photo by Tomek Jastrzebowski/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.