Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Idehaza sem pihen a többi között a Ferencvárosnál, a Hearts-nál vagy éppen a Charleroi-nál is megforduló, jelenleg a litván válogatott szövetségi kapitányi posztját betöltő László Csaba. A szakember rövid itthoni tartózkodása alatt is rendszeresen látogatja a mérkőzéseket, figyelemmel követi a hazai csapatok szereplését is.
Dolgozott Magyarországon, volt szövetségi kapitány Ugandában, az év edzője Skóciában, de megjárta Belgiumot is. Rengeteg tapasztalatot gyűjtött ez idő alatt, a litván labdarúgást mégsem tudná egyik korábbi állomásához sem hasonlítani.
– Minden ország más-más sajátságokkal rendelkezik, így nehéz, és nem is igen lehet összehasonlítani a különböző nemzetek futballjait – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére László Csaba. – Ha mégis össze kellene hasonlítanom valamely korábbi munkahelyemmel, azt mondanám, leginkább a skót bajnokságra hasonlít a litván foci. A létszámot tekintve hasonló a helyzet a két bajnokságban, ott is kevés csapat alkotja az első osztályt, csakúgy, mint Litvániában. De vonásaiban egyik korábbi országgal sem tudnám összehasonlítani. A játék képe leginkább az északi, illetve az orosz foci vonásait hordozza magában, de emellett megvan a maga sajátossága is ennek az érdekes futballkultúrának. A kosárlabda mellett a labdarúgás is nagyon népszerű sportág, komoly múlttal – például emlékezhetünk a szovjet bajnokságban is nagy népszerűségnek örvendő Zalgiris csapatára – rendelkezik itt, Litvániában. A körülményekről elmondható, hogy itt is észrevehető a gazdasági hanyatlás okozta minőségi romlás, lepusztulás. A stadionok rossz állapotban vannak, szinte kivétel nélkül. Viszont pont most kezdődött el egy stadionfejlesztési program, a válogatott is kap majd egy új létesítményt.
– Az a válogatott, amelynek most ön a kapitánya. Hogyan tudná jellemezni a litván nemzeti csapatot?
– A válogatottról elmondhatom, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen egy kis ország nemzeti tizenegyéről beszélünk, ahol kevés jelöltből tudunk válogatni a csapat számára. Körülbelül ötven labdarúgónk játszik külföldön, ők vannak leginkább képben a nemzeti csapatnál, de igyekszünk a hazai bajnokságból is kiszűrni a megfelelő jelölteket. Az előző litván nemzeti együttesekről elmondható, hogy javarészt túlkoros játékosok alkották a csapatot, sok volt az idős futballista, és ez egy idő után visszaütött a játékban is. A mi dolgunk most az, hogy ezen a tendencián változtassunk. Megpróbálunk minél több fiatalt beépíteni az U21-es és U18-as csapatból is.
– Négy mérkőzésen ült eddig a kispadon. Milyen benyomást tettek önre a jelöltjei?
– Felemás érzések vannak bennem a négy meccs miatt. Nem tudtunk minden játékost kipróbálni, pedig az volt a célunk, hogy minél több jelöltet megnézzünk, és felmérjük, kik alkothatják majd a világbajnoki selejtezőkben a csapatot. Az eredményekről is ezt tudom mondani. Az oroszok és a fehéroroszok ellen már az a válogatott lépett pályára, amelyre várhatóan a következő időszakban alapozhatunk. Ez a csapat nagyon jó benyomást tett rám, míg a Balti Kupán, ahol gyengébb teljesítményt nyújtottunk, inkább a hazai bajnokság és az U21-csapat játékosait néztük meg. A négy mérkőzés alapján kialakult bennem egy kép a selejtezőkön bevethető csapatról. Az már biztos, hogy az augusztusi, macedónok elleni meccsen már az a csapat lép pályára, amelyre később is alapozhatunk.
– Milyen reményekkel vágnak neki az őszi világbajnoki selejtezőnek?
– Szeretnénk egy olyan csapatot kialakítani, amely jobb eredményt ér el a selejtezőkön, mint az ezelőtti Európa-bajnoki kvalifikáción. A legutóbbi sorozatban nagyon gyenge teljesítményt nyújtott a csapat, még Liechtensteint sem tudta legyőzni. Ezen javítanunk kell, azért dolgozunk, hogy egy eredményekben jobb, játékban is élvezhetőbb csapatot építsünk. Hosszabb távú tervként a 2016-os Európa-bajnoki szereplést tűztük ki célként, de addig még sokat kell dolgoznunk.
– Litván szövetségi kapitányként mennyire kötöttek a hétköznapjai? Más ez, mintha például egy topcsapat kispadján ülne?
– Ugyanazt csinálom, mint más szövetségi kapitányok. Nem vagyok az a típus, aki otthon ül, három-négy nappal a meccsek előtt gépre száll, kihirdeti a keretet, levezényli a meccset, aztán hazamegy. Két segítőmmel folyamatosan figyelem mind a hazai bajnokságban, mind a külföldi ligákban játszó labdarúgókat. Játékosokkal, edzőkkel, vezetőkkel találkozom. Folyamatosan egyeztetek velük, napi szinten informálódom a keret tagjairól, jelöltjeiről. Szeretem, ha magam látom, vagy legalábbis biztosan tudom, hogy a legjobb formában lévő játékosokból állítom össze a csapatomat. Emellett fontos, hogy a játékosok is érezzék, törődnek velük, számítanak rájuk, hiszen ez is pluszmotivációt ad nekik. Heti szinten tartom a kapcsolatot személyesen vagy telefonon a kerettagokkal. Ezen felül a litván szövetség utánpótlás akadémiájánál is dolgozom, a játékrendszer megszervezésében, az utánpótlásrendszer kialakításában segédkezem.
– Most itthon tartózkodik. Ilyenkor a pihenésé a főszerep, vagy a munka itt sem kerüli el?
– Igen, nemrég jöttem haza. Meglátogatom a családomat, a barátaimat. A futballt viszont itthon sem hanyagolom, láttam például a Debrecen–Videoton Szuperkupa-mérkőzést, illetve a Honvéd hazai Európa Liga-selejtezőjén is kint voltam. A válogatott körüli munkát sem mellőzöm, a győri Pilibaitiszról szóló híreket folyamatosan követem, hiszen csapatom egyik kerettagjáról van szó, az ő esetleges átigazolása a válogatott szempontjából sem mindegy.
– Mennyire volt megelégedve a Szuperkupa-mérkőzésen látottakkal?
– A Debrecen–Videoton meccsen egyszerűen nem volt vége a csapatok játékának. Úgy értem, hogy a támadásokat egyszerűen nem tudták befejezni a játékosok. Nagyrészt a középpályán, a két tizenhatos között zajlott a játék. Kissé csalódott voltam, hiszen rengeteg légióst láthattunk ezen a találkozón, amivel nincs baj, hiszen én is sok külföldit építettem be a klubcsapataimba, de mégis, egyszerűen nem volt köztük olyan egyéniség, aki valamivel is kiemelkedett volna a mezőnyből. Egyszerűen mindenki egyforma volt, ami probléma, hiszen így nem értem, hogy miért nem a hazai játékosok kerülnek előtérbe. Amikor én például a Ferencvárosnál, vagy akármelyik másik csapatomnál voltam, úgy gondolom, olyan légiósok érkeztek a klubokhoz, akik minőségi javulást hoztak a csapatba. Olyan játékosok futottak ki a gyepre, akik pluszt vittek a meccsbe, ami sokszor a javunkra fordította a találkozókat. Ezen a döntőn nem láttam ilyet, nem volt olyan légiós, aki az átlagnál több fejpárbajt, több párharcot nyert volna. Nem igazán értem azt, amivel ezt a helyzetet magyarázzák.
– Mire gondol pontosan?
– Arra, hogy miért drágább egy magyar játékos, mint egy külföldi. Miért éri meg jobban egy légióst alkalmazni, mikor ugyanarra egy magyar is képes lenne? Azt megértem, hogy hazahozni Gerát, Buzsákyt vagy Bogdánt nem lenne kis feladat egy magyar klub számára, de az, hogy – mindenféle személyeskedés nélkül – Pápáról, Siófokról igazolni miért drágább, mint idehozni egy középszerű légióst? Ezt nem tudom megérteni.
– Említette, hogy a nemzetközi meccseket is figyelemmel követi. Ön szerint milyen esélyekkel szállnak harcba a magyar csapatok?
– Igen, a nemzetközi szerepléseket is követem. A Honvédnak nagyon nehéz dolga lesz, és szerintem a Videotonnak és a Debrecennek is. Utóbbi szereplése számomra nem volt túlságosan meglepő, úgy érzem, a sajtó lebecsülte az ellenfelet. Követem a legtöbb európai bajnokságot, így némileg az albán első osztállyal is tisztában vagyok. Már az is sokat mond a bajnokcsapatukról, hogy tapasztalt, ha jól tudom, Bundesligát is megjárt edző dolgozik a klubnál. Az albán focit sok futás, agresszív hozzáállás jellemzi, ami sok kellemetlenséget okozott már a válogatottunknak is. Egy ilyen csapat ellen hátrányban kezdeni nagyon nehéz lesz, de reméljük, hogy a visszavágón sikerül a debreceni fordítás. Ez jól jellemzi egyébként a mai magyar foci helyzetét is: a labdarúgásunk jó irányba tart, őszintén mondom, hogy nagyon sok kiváló szakember dolgozik most a magyar futballban, de még idő kell ahhoz, hogy az elmaradásainkat behozzuk a többi nemzettel szemben. Néha túlzóak az elvárásaink nemzetközi szinten.
