Hírek

Magára talál az Orebro?!

Az Orebro megnehezítheti a Hacken életét. Bergenben gólokat várunk...

Brann Bergen-Odd Grenland +2,5!

Az Eliteserienben immár a bajnokság feléhez értek a gárdák: ma két középcsapat feszül egymásnak a Brann Stadionban, és szerintünk a felek meg sem állnak három találatig!
Akár kiesési rangadónak is aposztrofálhatnánk az általunk választott ütközetet, hiszen a veszélyes zónától mindössze egy egység választja el a brigádokat. A Brann Bergen a 11. helyen tanyázik, az Odd a 12., mindketten 16 egységig jutottak 14 mérkőzés alatt, ami nem túl fényes teljesítmény…
A Brann odahaza erős, Bergenben 4-1-2-es a mérlegük, ehhez pedig impozáns, 14-6-os gólarány párosul. Két vereségük a Stormgodset és a Valarenga nevéhez fűződik, ám mellettük szól, hogy április vége óta nem sikerült senkinek sem három ponttal távozni a Brann Stadionból. Sőt, a legutóbbi három hazai fellépésén nem hibáztak Ojoék!
Viszont idegenben rendre elpáholják a piros-fehéreket, az elmúlt három kirándulás kudarccal végződött. Éppen ezért kiegyensúlyozott formáról nem beszélhetünk a Brann esetében…
Az Odd Grenland is a veszélyes zóna tagja… A csapat 4-4-6-os mutatóval rendelkezik, idegenben pedig 2-1-4-es sort hozott össze. A fehér-feketék nincsenek jó passzban: bár egy hete elverték otthon a Haugesundot, előtte és utána jobbára kudarcok érték a fiúkat. Ha nem kapják össze magukat, valóban könnyen bajba kerülhetnek!
A gólgyártással egyik együttes sem áll hadilábon: a bergeniek 22-szer, az Odd 19-szer volt eddig eredményes. Ugyanakkor a védelmek nem állnak a helyzet magaslatán: a hazaiak eddig 22-szer, a vendégek pedig 21-szer kapituláltak…
Az egymás elleni meccseik között szép számmal akad olyan, amelyen született 3 találat. És azt gondoljuk, hogy ezúttal sem kímélik majd egymást a felek. Húzzuk be a +2,5-ös opciót!

Orebro-Hacken 1x!

Az edzőváltás óta megtáltosodott hazai együttes elkaphatja a hullámvölgyben lévő Hackent. Szerintünk legalább egy pont a Behrn Arénában marad…
Az utolsó helyezett fogadja a 7. helyen tanyázót, tehát elméletileg könnyen odahasíthatnánk egy 2-est a tippnek. De nem, mi nem ezt javasoljuk kedves blogtársainknak!
Nem bizony, ugyanis az Orebro megkezdte nyári hadjáratát, és az új vezetőedzővel, Per Ola Junggal megtáltosodott a csapat. A borzalmas kezdet után az együttes a legutóbbi két fellépésén nem hibázott: előbb kiesési rangadón, idegenben nyert a GAIS-nál, majd otthon, hatalmas meglepetésre elverte a 2. Malmőt. Jelenleg 14 meccs után így 10 pont áll a neve mellett, ebből a Behrn Arénában 5-öt zsebelt be (1-2-4).
A GAIS-sal és a Geflével vív külön versenyt egyelőre a társulat. Szerintünk az új vezetőedző okozta lendület még eltart egy darabig… Tehát van még remény!
A Hacken a 7., 14 ütközetben 20 egységig jutva. A hisingeni együttes remekül kezdett, aztán a folytatásban már kicsit szeszélyesebben teljesített, mígnem május közepétől mély gödörbe került. A legutóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni, az utolsó hármat pedig bebukta. Az Elfsborg és az AIK otthonában még bele is fér a vereség, no de odahaza az újonc Sundsvalltól nem illett sittelni…
Vendégségben amúgy sem túl acélos a csapat: 2-1-4 a mérlege, az Atvidabergsnél és a Syrianskánál tudott sikert aratni.
Tavaly oda-vissza nyert az Orebro, de két éve is simán otthon tartotta a házigazda a három pontot. Sőt, a Hacken a legutóbbi két vendégjátékán még csak gólt sem szerzett!
Azt nem merjük garantálni, hogy a Hacken ismételten impotens marad, viszont azt sokkal jobban érezzük, hogy a hazaiak nem maradnak pont nélkül. Tippünk ennek megfelelően 1x!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik