Hírek

Ha péntek, irány Írország!

A zöld szigeten nem állt meg az élet: zajlik a bajnokság az első és a második vonalban is. Mi pedig jól kiszúrtunk mindkét osztályból egy-egy meccset...

Shelbourne-Dundalk 1! +2,5!

Pontot tud-e rabolni a kiesés ellen küzdő gárda a középcsapat otthonában? nem tartjuk valószínűnek…
A 16. fordulóban randevúzik egymással a két együttes. A Shelbourne a középcsapatok békén mindennapjait éli: a 8., 15 fellépésen 18 pontig jutva. Kiesési gondjai aligha lesznek, ugyanakkor előbbre sem nagyon tudnak lépni a tabellán, ugyanis az éllovasokkal szemben tetemes a hátrányuk. Összességében 5-3-7-es a mérlegük, hazai környezetben, a Tolka Parkban pedig 2-2-3-as sorral rendelkeznek.
A piros-fehérek a bajnokságban nem brillíroznak mostanság, öt meccsükből négy zakó, és csak egy siker. A kupában viszont vigasztalódhatnak a fiúk: a Bray ellen megismételt mérkőzésen vívták ki a továbbjutást.
A Dundalk nagyon gyengén kezdett, és nem is nagyon javult a formája. A kieséssel lehetnek még gondjai, ám a Monoghan United kizárását nem bántás a Dundalk drukkerei. Így most a 10., 14 ütközetben 12 pontot gyűjtve. Csak az UCD áll mögötte, az egyetemisták eddig 10 egységig jutottak. A kizárt Monoghan mellett még egy gárda kényszerül majd osztályozóra; ennek elkerülése a cél a Dundalknál. A gólaránya botrányos: 11-26, messze a legkevesebb találatot jegyezte a gárda.
A júniusi szünet után két mérkőzést vívott a csapat: egy idegenbeli iksz az UCD-nél, majd egy borítékolható zakó a listavezető Sligo Roverstől. Nincsen tehát kirobbanó formában az egység…
Az elmúlt években nem nagyon találkoztak a felek, ugyanis a Shelbourne a második ligában senyvedett. Májusban, fordított felállásban egy hangulatos 0-0-lal zárult kettejük ütközete.
A mai mérkőzésen azonban szerintünk lesznek találatok, és a hazai együttes több gólt szerez majd a gyengécske Dundalk-nál. Meglepődnénk a vendégek pontszerzésekor, és akkor is, ha nem esne legalább 3 gól…

Waterford United-Limerick 2(x)!

Rangadót rendeznek az ír második vonalban: a feljutásra hajtó csapatok csatájából szerintünk a vendégek keverednek ki jobban.
A 16. játéknapnak feszülnek neki az együttesek a bajnokságban. A hazaiak teljesítményére eddig nem lehet panasz, ugyanis az előkelő 3. helyről várják a folytatást. 29 pontja van, 9-2-4-es sorral. Odahaza, a Waterford Regional Sports Centre-ben eddig 4-1-2-es mutatót hozott össze az együttes (a Finn Harps és a Longford tréfálta meg őket).
Mostanság viszont nagyon megy a szekér: 8 csatából 7 siker, tehát minden ellenfélnek nagyon komolyan kell vennie a Waterfordot!
Ha elismeréssel szóltunk a Waterfordról, akkor ugyanígy kell tennünk a Limerick-kel kapcsolatban is. A gárda 15 mérkőzést követően 36 ponttal a második, egy egység a hátránya a Longforddal szemben. Idegenben remekelnek a fiúk! 6-0-1-es mutatóval bírnak (épp aktuális ellenfelüknél kaptak ki még március elején). Összességében 12-0-3-as mérleget hoztak össze, és ami érdekesség, hogy a Waterforddal szemben kétszer is megégtek, ezen kívül a listavezető babrált ki velük.
Az elmúlt hetekben nem talált legyőzőre az együttes! Hat siker, 18-3-as gólaránnyal! Szóval, kivégzőosztaghoz hasonlítható a Limerick, amely az említett eredménysorral a legjobb formában lévő gárda az ír másodosztályban!
Bár az idei bajnokságban eddig már kétszer megfázott a vendég alakulat a Waterforddal szemben, előtte azért inkább a Limerick dominált. És most is ők jönnek ki jobban a párharcból! Szerintünk inkább a 2-es tipp adható, esetleg egy iksszel megtámogatva…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik