Hírek

Saját bőrükön tapasztalták

Tévéközvetítés miatt negyedórával később kezdődik csütörtökön az MTK meccse.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A tervezettnél negyedórával később, azaz csütörtökön 20:15-kor kezdődik az MTK hazai mérkőzése a szlovák FK Senica ellen az Európa Liga-selejtező első fordulójában. A változtatás a találkozót közvetítő m2 kérésére történt – írja az MTI.

A Magyar Kupa ezüstérmese, az MTK számára szokatlanul rövid volt a nyári szünet, az NB I újonca június elején még bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a hónap közepén pedig már első felkészülési meccsét játszotta. Garami József együttese a szlovák Senicát fogadja csütörtökön, a két csapat viszonylag jól ismeri egymást, az elmúlt években többször is játszott edzőmeccset egymással, néhány hete, az Európa Liga-sorsolás előtt is rendeztek egy MTK–Senica találkozót, amelyen a vendégek 3-2-re nyerni tudtak.

A feljutást kiharcoló csapatból a korábbi korosztályos válogatott Szekeres Adrián a Videotonba igazolt, visszatért azonban a Hungária körútra három egykori MTK-játékos, Hrepka Ádám, Hidvégi Sándor és Lázok János, valamint a klub szerződtette Kozármislenyből Rácz Ferencet.

A szlovákok az ottani liga negyedik helyén végeztek az előző idényben, mindössze három hazai mérkőzésüket elveszítve. A legjobb játékosuk a nyitrai születésű Tomás Kóna, aki öt éven keresztül volt a prágai Sparta játékosa, de a cseh alakulat többször is kölcsönadta. A védő egyébként háromszoros szlovák válogatott. Ugyancsak válogatott játékos a két közép-amerikai légiós, a Costa Ricai Pedro Leal és a panamai Rolando Blackburn. Korábban szerepelt a szlovák válogatottban a pályafutása zenitjén már túljutott Martin Durica és Matej Krajcík, valamint a csehben a 33 éves Jaroslav Cerny és a 35 éves Erich Brabec.

– A felkészülési időszakban találkozott egymással a két csapat – mondta Garami József, az MTK vezetőedzője az első mérkőzést felvezető szerdai sajtótájékoztatón. – Elleneztem a meccset, mert éreztem, hogy a Senicát kapjuk majd riválisnak. De végül is örülök, hogy találkoztunk, mert így saját bőrünkön tapasztalhattuk, milyen csapattal állunk szemben, illetve az összecsapás felvételét elemezve várhatjuk a párharcot.

A mester úgy vélekedett, hogy a Senica erényei közé a nagyszerű csapatjáték tartozik, az egész gárda együtt mozog támadásban és védekezésben is, továbbá szerinte a szlovák együttesnek nagyon erős a középpályája. Kollégája, a cseh Zdenek Psotka arról beszélt, nagy előny számukra, hogy a 3-2-re megnyert felkészülési meccsen megismerték a stadiont, a közeget és az ellenfelet is, ugyanakkor jelezte, ezúttal más jellegű találkozóra számít.

Kanta József, az MTK csapatkapitánya kiegyenlített párharcot vár, s úgy gondolja, mindkét csapat támadó, sok passzra épülő futballt játszik. Hozzátette: jól felkészültek a riválisból, s bár tisztelik a Senicát, megvannak a fegyvereik ahhoz, hogy továbbjussanak. A két edző egyetértett abban, hogy a két csapatnak egyenlő esélye van a továbbjutásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.