Hírek

Svéd-angol háború, sok áldozattal…

A franciák megfékezhetik a házigazdát, a svédek rugdosódnak egy jót az angolokkal...

Ukrajna-Franciaország 2(x)!

A gallok nem kapnak ki a házigazdáktól, sőt, jó eséllyel három ponttal gyarapodnak a D-csoport délutáni mérkőzésén.
A D-jelű kvartettben eddig tulajdonképpen nem borult a papírforma, hiszen a házigazdák nagy csatában legyűrték a svédeket, a rangadón pedig az Eb eddigi legrosszabb meccsét produkálva ikszeltek a nagyok. Sevcsenko elnyűhetetlen, ezt bizonyította az északiak ellen is, hiszen két fejesével 2-1-re fordított Oleg Blohin alakulata. A sárga-kékek nagyon fegyelmezetten futballoztak az első fellépésükön, megbecsülték a labdát Timoscsukék, így nem is csoda, hogy a háromkoronások alig-alig tudtak helyzetet kialakítani az ukrán kapu előtt.
A hazai alakulat tehát megtette, amit megkövetelt a haza, hozta azt a mérkőzést, amellyel adott esetben kalkulálni lehetett. Igen ám, de ma nehezebb feladat vár Nazarenkóékra: a francia válogatott ugyanis lényegesen nagyobb játékerőt képvisel szerintünk, mint Ibráék.

Laurent Blanc együttese nagy reményekkel érkezett a kontinensviadalra, és bár nem tragédia az angolok elleni iksz, a mutatott játék sokkal inkább lehetett aggasztó a gall drukkereknek… Mert bizony Nasriék semmi extrával nem rukkoltak elő, unalmas kilencven percet produkáltak Donyeckben.
A világklasszisokkal teletűzdelt nemzeti gárda ugyanis nagyon unalmas futballal rukkolt elő. Miután Lescott révén megszerezték a vezetést a britek, egy kicsit felpörögtek Benzemáék. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Nasri egy jól célzott lövéssel egyenlített még a szünet előtt, ám a fordulást követően már-már unalomba fulladt a meccs.
Egyfelől érthető volt a franciák óvatossága, hiszen az első mérkőzésen nyilván egyik gárda sem akart fejjel menni a falnak. De elnézve az angolok játékerejét, azért egy kicsit bátrabb taktikával akár a győzelmet is kicsikarhatta volna a francia együttes.
Ami késik, nevezetesen az első francia győzelem, nem múlik. Mert erőteljesen az az érzésünk, hogy Ramiék most már nem hibáznak. A Rybery-Benzema-Nasri támadóformáció szerintünk összekuszálja majd a hazaiak védelmét. Az ukrán együttes lelkes játéka ezen a délutánon maximum csak egy pontot érhet. Vagy inkább egyet sem… Tippünk tehát 2(x)!

Svédország-Anglia A sárga lapok száma +4,5 fölött lesz: IGEN!

Kőkemény meccset vív majd egymással a két brigád, és a kilencven perc alatt legalább annyit rúgják majd egymást, mint a labdát… 🙂
A svédek beleszaladtak egy vereségbe mindjárt az első meccsen, amelyen ráadásul vezettek! A háromkoronások meglehetősen unalmasan futballoztak, és bár Ibrahomovic betalált, végül mégis fordítottak a Sevcsenko vezette ukránok. Elm és Kallström kapott sárgát az északiaktól, akik meglehetősen keményen futballoztak: rúgtak rendesen, nem kímélték az ellenfelet.
Az angolok ikszet játszottak a franciákkal, tehát elméletileg a csoport legnehezebb meccsén túljutottak Defoe-ék. A hátralévő két mérkőzésen már nem nagyon hibázhatnak a Rooney-t még mindig nélkülöző britek… A svédek ellen akár nyerhetnek is, ám szerintünk ez a találkozó kevésbé a játékról, sokkal inkább a keménységről lesz majd híres…
Oxlade-Chamberlain és Ashley Young kapott sárgát a találkozón. A franciák elleni ütközetben is olykor keménykedtek egy kicsit a fehér-kékek, ám ez ne is meglepő: Lescotték a Premie League-ben hozzászoktak a kemény futballhoz, és ezt nem mindig tolerálják a játékvezetők távol a szigettől.
Kőkemény srácok feszülnek egymásnak ma este, és ennek nyilvánvalóan egy mészárszék lesz a vége. Húzzuk be bátran a +4,5-ös opciót a sárga lapokra vonatkozóan!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.