Hírek

Apa, kezdődik!

A lengyelek és az oroszok kerülhetnek lépéselőnybe az A-csoportban...

Lengyelország-Görögország 1!

“Apa, kezdődik!” – mondja a kisfiú a reklámban. De mondjuk ezt mi is, csak lehet, hogy nem apunak, hanem a szomszédnak vagy a barátoknak, egy hideg sörrel a kezünkben… indul az európai futball ünnepe, az Európa-bajnokság!

Ahogy az már megszokott, a házigazda nyitja meg a kicsivel több, mint három hétig tartó eseményt. Mivel ismét két ország közös rendezésében zajlik majd a kontinensviadal, ezért illik pontosítanunk: az A-csoportba sorolt Lengyelország mérkőzésével kezdődik a torna.

Az ellenfél a nyolc évvel ezelőtti bajnok görög válogatott lesz. Mindkét csapat meggyőzően hangolt a nyitómérkőzésre, a felkészülési találkozók eredményeiből kitűnik, hogy egyikük sem szeretne sok gólt kapni a torna alatt. Látható, hogy a két csapat védelme stabil lábakon áll majd a mérkőzések során.

Kezdjük a lengyelekkel: rendezőként megúszták a selejtezőket, így a csapat barátságos mérkőzéseken készült a nyári megmérettetésre. Kérdéses, hogy az időközben tétmeccseken edződő aktuális ellenfelek mennyire vették komolyan ezeket a találkozókat. Ha hihetünk az eredményeknek, akkor igazán erős csapatként számolhatunk Lewandowskiékkal. Az elmúlt 10 találkozójukon egyetlen vereséget szenvedtek (Olaszország 0-2), és további egy meccsen sikerült csak “lenullázni” a csapatot (Portugália 0-0). Ezen két “belefér”-kategóriába tartozó fiaskó mellett további két döntetlen ékeskedik a csapat neve mellett (az említett 10 találkozóból), a Németország és Dél-Korea elleni egyaránt 2-2. A többi mérkőzését megnyerte a csapat, 6 meccsen 11-1-es gólaránnyal (legutóbb tavaly novemberben kaptak gólt a lengyelek, tőlünk… 2-1). Néhány napja Andorrát fogadták, és simán, 4-0-ra hozták a meccset. 10 meccses összesített mérlegük: 6 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség, 15-7-es gólarány.

A játékoskeret igazán imponáló, elég, ha csak a Bundesliga idei év játékosának választott Lewandowskit, a szintén dortmundi asszisztfelelőst, Blaszczykowskit vagy harmadik, Bundesliga-bajnoki címmel rendelkező csapattársukat, Piszceket említjük. A keret nagy része külföldi bajnokságokban edződik (17 légiós, 6 hazai). A csapatot 20 és 31 év közötti játékosok alkotják, Kaminski (20 éves) a legfiatalabb, Wasilewski (31) a legidősebb játékos a válogatottban.

A görögöknek sincs szégyenkeznivalójuk, a hellén nemzeti tizenegy meggyőző játékkal jutott ki az Eb-re. Csoportjukban egyetlen komolyabb ellenféllel, Horvátországgal kellett megküzdeniük a továbbjutásért, és ez sikerült is a csapatnak. Veretlenül, 24 szerzett ponttal nyerték meg csoportjukat. A felkészülési időszakban egy visszafogott válogatottat láthatott a közönség: öt meccsükből egy győzelem (Örményország 1-0), egy vereség (Románia 1-3) és három döntetlen (Oroszország, Belgium, Szlovénia; mindhárom ellen 1-1) a mérlegük. Előtte négy selejtezőn három győzelemmel (Izrael 1-0, Horvátország 2-0, Grúzia 2-1) és egy döntetlennel (Lettország 1-1) szerepelt a csapat, és hogy meglegyen a tíz áttekintett mérkőzés, még egy barátságos meccsről is meg kell emlékeznünk, ahol szintén döntetlennel zárt a gárda (Bosznia és Hercegovina 0-0). Összesítve: 4 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség. Gólarányuk 9 10.
A görögök 23-as kerete inkább a hazai bajnokságban edződő játékosokra támaszkodik, 15 labdarúgót nevezett Fernando Santos szövetségi kapitány. Idősebb és fiatalabb játékosok egyaránt megtalálhatóak a csapatban: a legidősebb játékos a PAOK kapusa, Kosztasz Halkiasz, a legfiatalabb a Kaiserslautern fiatal középpályása, a 19 éves Kosztasz Fortunisz.

Utoljára 1986-ban fordult elő, hogy a két csapat találkozóján mindkét gárda gólt szerzett (Lengyelország-Görögország 2-1), azóta két lengyel siker (2004-ben 1-0; 2009-ben 2-0), egy görög győzelem (1987-ben 1-0) és egy 0-0-ra (2011) végződött találkozó a két csapat egymás elleni mérlege.

Az előzetes várakozások alapján a lengyelek tűnnek az esélyesebbnek. Hatékonyabbak támadásban és védekezésben is, ráadásul a keret nagy része nívósabb bajnokságokban edződik. Egy-egy mérkőzésre azonban a rutinos görögök is fel tudják szívni magukat.

Minket Lewandowskiék meggyőztek szezon közben mutatott formájukkal, mind válogatott, mind klubcsapat szinten. Győznek a lengyelek, akik, ha kihasználják a viszonylag fiatal keret adta lehetőségeket, akár komoly meglepetést is okozhatnak saját közönségük előtt…

Oroszország-Csehország 1!

A csoport esti meccsén a szbornaja három pontot szerez, így téve egy nagy lépést a továbbjutás felé…
Az orosz alakulat magabiztos teljesítménnyel lépett tovább a csoportjából, mindössze egy vereséget szenvedtek el a selejtezők során (Szlovákia, 0-1). Dick Adocaat vegyesen válogatott a keret összeállításakor, hiszen vannak szép számmal légiósok és hazájukban szereplő futballisták is a 22 nevezett játékos között.

Tavaly novembertől öt barátságos mérkőzést játszottak Arshavinék, és ebben a periódusban veretlenek maradtak. Legyőzték a dánokat és az olaszokat (0-3!), ikszeltek Uruguay-jal, Litvániával és Görögországgal. A brigád stabil védelemmel rendelkezik, 10 csoportmeccsén mindössze négyszer kapitulált a hátsó alakzat. Az előrejátékért Pvljucsenko, Arshavin, Kerzsakov és Pogrebnyak felelős, és ők bizony képesek egy-egy mozdulattal is eldönteni a három pont sorsát.
A csehek kicsit belealudtak a selejtezők első szakaszába, ám később már jobban szerepeltek Bilek mester tanítványai. A záráskor a 2. helyen álltak, így pótvizsgára kényszerültek: Montenegró ellen kettős győzelemmel léptek tovább Rosickyék!
A selejtezőkben a spanyolokkal nem tudták tartani a lépést Cechék, ugyanakkor a skótokkal vívott különversenyből jobban keveredtek ki Plasilék. Az Eb előtt februárban az írekkel döntetlent játszott a gárda, másfél hete legyőzte Izraelt, hét nappal viszont a magyarok fricskázták meg őket Prágában.
Kemény védelme van a cseh nemzeti tizenegynek, amitől tartunk, az a támadószekció… Baros ugyan rutinos center, de már nem mai gyerek, mellette pedig Pekhart, Lafata és Necid nem jelent feltétlenül életveszélyt az ellenfelek kapujára…
Nos, kedves sporttársak, azt gondoljuk, hogy az oroszok csak behúzzák majd a három pontot. Két, viszonylag stabil védelem vonul majd fel a kapuk elé, ám a nagytestvér támadóalakzatában vannak olyan játékosok, amelyek képesek lesznek feltörni cseh reteszt!
Nagyon nem szeretünk gólok ellen fogadni, ám most mégis hajlunk a -2,5-ös opcióra. No meg egyértelműen az orosz sikerre!

Olvasói sztorik