Hírek

A Debrecen veretlensége a tét

Történelmi tettre készül a már bajnok Debrecen az OTP Bank Liga hétvégi záró fordulójában.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ha a DVSC hazai pályán nem kap ki a Haladástól, akkor 46 év után az első olyan csapat lesz Magyarországon, amely veretlenül zárja a pontvadászatot. Ez a bravúr legutóbb 1966-ban, a Vasas legendás gárdájának sikerült, az angyalföldiek 17 győzelemmel és 9 döntetlennel végeztek az első helyen.

Érdekesség, hogy a Debrecen legutóbbi vereségét szinte napra pontosan egy éve, a 2010–2011-es idény utolsó fordulójába éppen a Haladástól szenvedte el, hazai környezetben – áll az MTI előzetesében.

A záró forduló nagy kérdése, hogy melyik csapat szerzi meg a negyedik helyet, amely Európa Liga-indulást ér, mivel a bronzérmes Győrt az európai szövetség (UEFA) két évre kizárta a kontinentális kupákból. Az EL-indulásért folyó harcban jelenleg a Budapest Honvéd van a legkedvezőbb helyzetben, ugyanis ha győz a Pécs vendégeként, akkor ott lehet a második számú kupasorozat következő kiírásában. A kispestieket egy pont lemaradással követő Kecskemét a Siófok vendége lesz, míg az ugyanígy – de kevesebb győzelemmel – álló Paks a Ferencvárost fogadja. Matematikailag még az első osztálytól búcsúzó Vasast fogadó Diósgyőr is odaérhet a negyedik helyre.

A második Videoton az Újpest, míg a bronzérmes Győr a Pápa otthonában zárja a szezont.

A tabella
1. Debrecen 71 pont (bajnok)
2. Videoton 63 pont
3. Győr 60 pont
4. Honvéd 43 pont
5. Kecskemét 42 pont (12 győzelem)
6. Paks 42 pont (11 győzelem)
7. Diósgyőr 40 pont
8. Haladás 38 pont
9. Siófok 36 pont
10. Ferencváros 34 pont (9 győzelem)
11. Pécs 34 pont (8 győzelem)
12. Újpest 32 pont (8 győzelem)
13. Kaposvár 32 pont (6 győzelem)
14. Pápa 30 pont
15. Vasas 22 pont (2 pont levonva, kiesett)
16. Zalaegerszeg 13 pont (kiesett)

A 30. (utolsó) forduló programja

Május 26. szombat

Diósgyőri VTK – Vasas SC, 15 óra

FGSZ Siófok – Kecskeméti TE, 15 óra

MVM Paks – Ferencvárosi TC, 15 óra

Pécsi MFC-Matias – Budapest Honvéd FC, 15 óra

Debreceni VSC-TEVA – Haladás Sopron Bank, 18:30

Május 27. vasárnap

Újpest FC – Videoton FC, 15:30

Lombard Pápa Termál FC – Győri ETO FC, 15:30

Kaposvári Rákóczi FC – Zalaegerszegi TE FC, 18 óra

A góllövőlista állása
19 gólos: Coulibaly (Debrecen), N. Nikolics (Videoton)
14 gólos: Danilo (Honvéd), Lencse (Kecskemét)
12 gólos: Alves (Videoton)
11 gólos: Perics (Kaposvár, Videoton)
10 gólos: Bajzát (Pécs)
9 gólos: Ahjupera (Győr), Böde (Paks), Luque (Diósgyőr)
8 gólos: Bódi (Debrecen), Melczer (Siófok), Rajczi (Újpest), Trajkovics (Győr)
7 gólos: Dudás (Győr), Hrepka (Paks), Kabát (Újpest), Kenesei K. (Haladás), Lovrencsics (Pápa), Sándor Gy. (Videoton), Simon A. (Siófok), Seydi (Diósgyőr), Tisza T. (Diósgyőr)
6 gólos: Horváth Zs. (Pécs), Ivancsics (Honvéd), Koltai (Győr), Kulcsár T. (Debrecen), Marics (Pápa), Pátkai (Győr), Vasziljevics (Videoton, Újpest), Vujovics (Haladás)
5 gólos: Bartha (Paks), Budovinszky (Diósgyőr), Foxi (Kecskemét), Grumics (Kaposvár), Halmosi (Haladás), Haraszti (Siófok), Kamber (Győr), Litsingi (Kecskemét), Máté I P. (Zalaegerszeg), Ndiaye (Kaposvár), S. Nikolics (Debrecen), Pölöskey (Ferencváros), Simics (Vasas, Ferencváros), Szakály P. (Debrecen), Tököli (Zalaegerszeg, Kecskemét), Vayer (Paks)
4 gólos: Andorka (Pécs), Bouadla (Debrecen), Dajics (Vasas), Ferenczi (Pápa), Gyurcsó (Videoton), Kulcsár D. (Vasas, Ferencváros), Meyé (Zalaegerszeg, Debrecen), Nagy O. (Pécs), Szavics (Kecskemét), Somalia (Ferencváros), Torghelle (Honvéd, Videoton)
3 gólos: Aleksidze (Győr), Balázs B. (Kaposvár), Balogh B. (Újpest), Bárányos (Vasas), Délczeg (Honvéd), Éger (Paks), Hakola (Ferencváros), Kiss T. (Paks), Kocsárdi (Zalaegerszeg), Kovács I G. (Vasas), Nagy I G. (Haladás), Németh N. (Honvéd), Szatmári (Paks), Vinicius (Videoton), Völgyi (Győr)
Olvasói sztorik