Hírek

Norvég-svéd-francia csemege!

Lesz itt ma minden: svéd gólok hazaival, norvég találatok vendéggel, mindez gall papírformával megspékelve...

Mjondalen-Start 2! +2,5!

Az élvonalba vágyó vendégek gólzáporos meccsen gyűjtik be a pontokat!
A norvég második vonalban immár a nyolcadik fordulót rendezik ma délután, és a választásunk egy élcsapat mérkőzésére esett. Mert a Startnak komoly céljai vannak az idei bajnokságra vonatkozóan: konkrétan vissza akarnak jutni az első ligába!
No, de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen elsőként a hazai alakulatot illik kivesézni. A Mjondalent 1910-ben alapították, hazai meccseiket a 2600 néző befogadásra alkalmas Nedre Eiker Stadion-ban rendezik. Színük barna-fehér, és háromszor nyerték meg a Norvég Kupát még a 30-as években.
A közszolgálati közlemények után térjünk a lényegre 🙂 A gárda jelenleg a 12. helyen áll, 6 fellépést követően 7 ponttal. Otthon kétszer meccseltek, és még veretlenek (1-1-0). Idegenben azonban szerényebben teljesítenek a barna-fehérek, egy siker mellett immár háromszor megégtek.
A brigád tavaly is a középmezőnyben végzett (10.), nem voltak kiesési gondjaik. Talán az idén sem lesznek, ám ehhez mindenképpen javítaniuk kellene túramérlegükön. Ami a formájukat illeti: nem igazán kiszámítható a Mjondalen. Legutóbb kirándultak, és ennek megfelelően ki is kaptak.
A Start tavaly búcsúzott az élvonaltól, és a gárda természetesen vissza akar jutni az első ligába. Erre meg is van az esélye, hiszen jól kezdte a szezont a kristiansandi alakulat. Hét ütközetet követően veretlenül állnak az élen 15 ponttal (4-3-0), ám idegenben eddig csak egy sikert könyvelhettek el (1-3-0).
Tveiték három győztes meccsből érkeznek a Mjondalen elleni meccsre. Az elmúlt hétvégén különösen brillíroztak a fiúk: egy hetest rajzoltak a gyengécske Nottoden hálójába.
A két alakulatnak tehát alapvetően más a célkitűzése. Azt gondoljuk, hogy a vendégek ezúttal is sikerrel veszik az akadályt, és ismerve a Start támadóalakzatát (20 találat 7 mérkőzésen…), várunk legalább 3 gólt is a kilencven perc során!

Brommapojkarna-Jönköping Sodra +2,5! 1!

A svéd második vonalban ezúttal gólokat vadászunk: a BP megkapja első gólját saját közönsége előtt, ám azért a hazaiak sem maradnak impotensek! Mindkét fél betalál, és eljutnak a gárdák 3 találatig!
A Brommapojkarna Idrottsföreningen (:) ) – mivel ez a teljes, becsületes neve a gárdának – egyelőre a középmezőnynek a tagja: a 6. helyen állnak 7 találkozót követően 12 egységgel. Otthon, a Grimsta IP-ben eddig még nem hibáztak a piros-feketék: 3-0-0 a mérlegük, és még gólt sem kaptak a srácok (4-0).
A brigád – amely tavaly a 6. helyen zárt – igencsak szeszélyesen teljesít: az elmúlt hat hétben háromszor győzött odahaza, háromszor pedig kikapott a kirándulásain. Most ugye otthon lépnek fel, és akkor a díszítősor szerint három ponttal gazdagodnak Roberth Bjorkensjo tanítványai…
A Jönköping Sodra egészen jól kezdte a bajnokságot, 12 pontja van neki is, 3-3-1-es mérleggel. Idegenben kettőt nyertek, egyet vesztettek. Gólarányul 18-13, tehát eseménydús mérkőzéseket játszanak rendszeresen!
Az elmúlt négy héten viszont nem nyertek a srácok, három iksz mellett Halmstadban kikapott az alakulat. Tehát a kezdeti lendület tovaszállni látszik…
Az elmúlt hat meccsük közül ötször jött a +2,5-ös opció, a fennmaradó ütközetben a mindkét fél betalál verzió érvényesült. A BP mind a három ütközetet behúzta, várhatóan ma is ezt teszi majd, ám gólokkal is kalkulálunk, legalább hárommal!

Rennes – Dijon 1!

A francia bajnokság is a végéhez közeledik. Az este, 21 órakor kezdődő találkozók közül a Rennes – Dijon találkozót választottuk ki.

A két francia csapat számára még semmi sem dőlt el a bajnokságban. A Rennes odaérhet az EL-t érő 5. helyre, míg a Dijon azért küzd, hogy továbbra is az első liga tagja lehessen.

A Rennes hazai pályán felemás szezont futott, többször játszottak döntetlent (8 alkalommal), mint ahányszor győztek (7 meccs). Emellett 3 vereséget szenvedtek el, ezek közül az egyiket pont a legutóbbi találkozójukon.
A Dijon „vendégformája” hűen tükrözi a csapat gyenge teljesítményét, 3 győzelem mellett 5 döntetlen és 10 vereség a mérlegük.

A hazaiak legutóbbi három találkozójukat elbukták, igaz, mindhárom ellenfél a bajnokság élmezőnyéhez tartozik (PSG, Montpellier, Bordeaux). Emiatt a csapat jelenleg a 7. helyen áll, a St. Etienne és a Bordeux mögött. Őket még adott esetben megelőzhetik, mellyel a csapat kivívhatná az EL indulás jogát.
A Dijon ezzel szemben a mezőny hátsó felében csatázik, a még bent maradást érő 17. helyért. Győzelem esetén akár a 15–16. helyet is megszerezheti a csapat.

A fenti tényeket figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy mind a Dijonnak, mind a Rennes-nek nyílt támadófocit kell játszania. Utóbbi csapatnak már az első perctől fel kell vállalnia ezt a játékot, amit a türelmes Rennes kihasznál majd. Tippünk: hazai (1,75).

Olvasói sztorik