Hírek

Kiemelkedő korosztály volt a bronzérmes csapat

Rangadó
Rangadó

2012. 05. 11. 14:31

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint nemzetközi mértékkel mérve is nagy dolog, hogy a 2009-ben világbajnoki bronzérmes U20-csapatból ma már többen is a felnőtt válogatottban szerepelnek.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

– Ez a korosztály a többi között az első Bozsik-program terméke. Nemcsak az utánpótlás-válogatottak között mutatták meg tehetségüket, hanem többen már a felnőtt nemzeti csapatnak is hasznos tagjai – nyilatkozta az MTI-nek Egervári Sándor, aki annak idején hat héttel az egyiptomi világbajnokság előtt vette át az U20-csapat irányítását. – Természetesen a jövő nem hozott mindenki számára A-válogatottságot, de ez a korosztály lényegesen több játékost tudott adni a felnőtt csapatnak, mint a korábbiak.
A szakember hozzátette, azóta Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt, és Németh Krisztián is bemutatkozott a felnőtt válogatottban, és ez nem csak magyar léptékben számít kimagaslónak. Akkor úgy gondolta, az U20-bronzérmes gárdából Gulácsi Péter, Debreceni András, valamint Gosztonyi András is odaérhet a nagy válogatotthoz. Jelezte, ez a lehetőség még bőven adott előttük.
– Tudtam, hogy egy nagyon tehetséges korosztály, mindössze hat hét állt a rendelkezésemre, hogy felkészítsem őket, és végül egy nagyszerű élménnyel lettem gazdagabb én is. Nagyon inspirált engem is ez a közösség, egy oda-vissza hatás eredménye lett az, hogy az előző évben bukdácsoló gárda ilyen jól szerepelt a világbajnokságon – elevenítette fel akkori élményeit a szövetségi kapitány.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

TALLINN, ESTONIA - AUGUST 15: Karim Benzema of Real Madrid jumps over a tackle from Stefan Savic of Atletico Madrid during the UEFA Super Cup between Real Madrid and Atletico Madrid at Lillekula Stadium on August 15, 2018 in Tallinn, Estonia.  (Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.