Hírek

Kék-fehérek csütörtöke

A Hertha a Düsseldorf ellen otthon lép pályára: az osztályozó első meccsén előnyt szereznek a fővárosiak! A Genk a Club Brugge együttesét egy győzelemmel megelőzheti. Miért ne tenné?

Hertha-Düsseldorf 1!

Előnyt szerez a visszavágóra a Bundesliga osztályozóján a berlini alakulat. Ottó király ha már az egyenes kieséstől megmentette a fővárosiakat, nem hagyja veszni a kékeket!
Néhány éve a Bundesligában is bevezették az osztályozó intézményét, amely valljuk be, kiváló ötletnek bizonyult. Azóta eddig mindkét alkalommal az első ligás alakulat jött ki győztesen a párosmeccsből. És most sem várunk meglepetést…

Elképesztő zaklatott szezonon van túl a Hertha Berlin: a kékek újoncként vágtak neki a bajnokságnak, és egy ideig úgy is tűnt, hogy nem lesz gond a bennmaradással. Aztán felgyorsultak az események, edzőváltás is történt a fővárosiaknál, és a sok közjátéknak az lett a vége, hogy Rafealék a kiesőhelyen találták magukat.
A klubvezetés ekkor felkereste Otto Renhagelt, a 73 esztendős szakembert, aki igent mondott az invitálásra, és leült a berlini kispadra.
És az eredmények nem jöttek… Bemutatkozó meccsén az egyik rivális, nevezetesen az Augsburg máért nagy verést Kraftékra. És később sem indult be a gárda, 11 mérkőzésen mindösszesen 11 pontot sikerült Ben-Hatiráéknak szerezniük, amely valljuk be, nem túl veretes produkció…
Hogy mégiscsak sikerült előzniük a fiúknak, az csak és kizárólag a Kölnnek volt köszönhető, ugyanis a kecskések ebben a periódusban mindössze 5 egységig jutottak.
De ne kalandozzunk el a Herthától! Az Olimpiai Stadionban csapnivalóan gyenge mérleget produkáltak Kobiashviliék (4-3-10), csak a Stuttgartot, a Kölnt, a Bremant és a Hoffenheimet sikerül elverniük.
Összességében tehát pocsék szezont óriási szerencsével zárt a gárda. Talán az egyetlen pozitívum az lehet a berliniek teljesítményében, hogy az utolsó fordulóban aratott sikerük hatására elkerülték a kiesést. Az osztályozót viszont nem…
Mivel pótvizsgára kényszerültek, így most a Fortuna Düsseldorffal kell páros mérkőzést vívniuk. Azzal a Düsseldorffal, amely hagyta kiénekelni a szájából a sajtot, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy simán odaérnek az első két hely valamelyikére, ám borzalmas hajrájuknak köszönhetően még a harmadik helyért is vért kellett izzadniuk…
Mert a piros-fehérek tényleg sokáig az élen tanyáztak, odahaza félelmetesen teljesítettek Norbert Meier tanítványai. A gárda aztán tavaszra “elfogyott”, sorra jöttek a kínos eredmények, a finisre meg egyszerűen teljesen lefagyott az alakulat. legutolsó 9 fellépésükön mindössze 11 egységet termeltek, így az utolsó játéknapon egy hazai iksz még kellett ahhoz, hogy egyáltalán az osztályozós helyet megcsípjék.
Ez végül sikerült, jobb gólarányának köszönhetően megelőzte a Fortuna a St. Paulit, így most Roslerék készülhetnek a párosmeccsre.
Amelyen nem lesz egyszerű dolguk, hiszen több mint ötvenezer fanatikus berlini drukker várja majd a csapatokat. és idegenbe nem nyerni jártak Bodzekék, igaz, egy ikszre sokszor jók voltak a fiúk (5-9-3). Bár szó se róla, vélhetően a vendégek kiegyeznének egy iksszel, ám most sajnos, ez nem jön nekik össze…
Nem, mivel leszálló ágban vannak a srácok, ezzel szemben a Hertha erőt meríthet a hajrában történt előzésből! Egy esztendővel ezelőtt még a második vonalban megütköztek a felek, akkor oda-vissza a kék-fehérek diadalmaskodtak.
Azt nem merjük garantálni, hogy ezúttal is kettős sikerrel lép tovább a berlini együttes, ám abban majdnem biztosak vagyunk, hogy Ottlék előnyt szereznek az odavágón. Ennek megfelelően a tippünk: 1-es!

Genk-Club Brugge 1! +2,5!

Saját kezébe veszi a sorsát a Genk! Ehhez pedig nyerniük kell Tőzséréknek, és szerintünk ezt is teszik a kékek!
Kezdjük a legfontosabbal: újra az Anderlecht lett a belga bajnok! Juhászék a múlt héten vitatott bírói ítéletnek (utolsó utáni percben kaptak egy tizit…) köszönhetően pontot szereztek Brugge-ben, így a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenük újra aranyérmesek lettek. Ám több fontos kérdésre még nem kaptuk meg a választ. Az egyik ezek közül, hogy ki indulhat a BL-selejtezőben, azaz kié lesz az ezüstérem. Szerintünk a Genké, ám ehhez Mario Been tanítványainak már nemigen szabad hibázniuk.
Kötelesék az eddig lejátszott 8 rájátszásbeli meccsükből 6-ot megnyertek, két vereség azonban becsúszott. Jelenleg 41 pont áll a nevük mellett. A zakókat épp a Brugge és az Anderlecht mérte rá. A gólokkal nem állnak hadilábon Bentekéék, az említett 8 ütközetben 17-14-es találati arányt hoztak össze a fiúk. A Cristal Arenában a rájátszásban eddig 3-0-1-es mérleget hozott össze a Genk, amely jó szériában van, hiszen két legutóbbi meccsén egyaránt nyert, ráadásul idegenben!
Az ellenfél ezúttal a Club Brugge lesz, amely gyenge szezonkezdés után edzőt váltott. Jött Christoph Daum, és összekapta a kék-feketéket. A brigád a jelenleg a 2. helyen áll 42 ponttal, tehát egyelőre őrzik Akpaláék a BL-selejtezőt érő pozíciójukat. A play off-ban 3-2-3-es mutatót hoztak össze, legutóbb ikszeltek az Anderlechttel, előtte pedig verték a Lieget. Idegenben a rájátszásban nem igazán megy a bruggeieknek (0-2-2), ám mellettük szól, hogy egy gólt mindig szereztek a túrákon a fiúk.
A mai meccsnek óriási a tétje, hiszen ha nem kapnak ki a kék-feketék, akkor szinte biztosan megtartják 2. helyüket (a zárónapon a Kortrijket fogadják, a Genk Gentbe utazik).
Ám azt gondoljuk, hogy a történelem ismétli majd önmagát: az elmúlt négy alkalommal mindig pont nélkül távoztak a látogatók a Cristal Arénából! Most is hazai sikert érzünk, no és gólokat, legalább hármat!

Olvasói sztorik