Hírek

Szombaton családi nap lesz Diósgyőrben

A diósgyőri labdarúgóklub a Sport Televízióval karöltve családi napot rendez szombaton, a Honvéd elleni meccs előtt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Dudás Hunor ügyvezető igazgató szerint kuriózum számba menő eseményt szervez szombaton a miskolci egyesület – írja az MTI.

– A DVTK több mint egy futballcsapat. Egy közösség, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak egymással – mondta a sportvezető a hétfői sajtótájékoztatón. – Hagyományt akarunk teremteni, mostantól minden évben egy alkalommal lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy a játékosok, a szurkolók, a szponzorok, a szakemberek, az érdeklődők találkozhassanak és kötetlen formában cseréljenek véleményt.

Körmöndi Zoltán marketingigazgató elmondta, hogy a műfüves kispályán bajnokságot szerveznek, és ugyanott rendezik meg a kisorsolt szurkolóknak a DVTK-menedzsment és a Sport TV munkatársai elleni mérkőzését. Hozzátette, lesz főzőverseny, és a DVTK road show miskolci állomása is sok érdekességet ígér. A T-Dance táncosok bemutatója után a Grand Up produkciója következik, a kora esti órákban pedig három együttes is koncertet ad.

A szurkolók 10 és 12 óra között találkozhatnak a játékosokkal, de az eseményen részt vesz Szentes Lázár szakmai igazgató is, aki jelenleg ellátja az NB I-es alakulat megbízott vezetőedzői feladatait.

A szervezők gondolnak az idősebbekre, és a nagyon fiatalokra is, ugyanis sort kerítenek vöröskeresztes szűrővizsgálatokra, lesz bőranalízis, tanácsadás, wellness-italkóstolás, óriáscsúszda, ugrálóvár, és foglalkoztató sátrat is felállítanak. A programok délelőtt 9 órakor kezdődnek, a zárásra este fél tíztől kerül sor tűzijátékkal.

Olvasói sztorik