Hírek

Kanárik a sasfészekben!

Rangadó
Rangadó

2012. 05. 03. 04:56

A Fener három ponttal távozhat az Inönüből. A svéd második vonalban gólokra vadásztunk ezúttal...

Besiktas-Fenerbahce 2!

A Fener a bajnoki címre tör, tetemes hátrányának zömét már ledolgozta a Galatával szemben. A fekete sasokon az edzőváltás sem segített, megint lecsúsznak a dobogóról…
A török bajnokságban már javában “rájátszanak” a csapatok. Az első négy a bajnoki címért küzd, és jelen pillanatban még nem dőlt el semmi. Vesztett pontok tekintetében ugyanis a játéknap előtt a Galata előnye két pontra csökkent a Fenerrel szemben, a 3. pozíciót őrzi a Trabzon, míg a 4. pozícióban a Besiktas szerénykedik.
Carlos Carvanhal nagy reményekkel érkezett a fekete sasokhoz, de nem tudta teljesíteni küldetését, hiszen a két nagyot nem tudta beérni. Távozott is a luzitán szakember, de a helyére érkező Tayfur Havutcu sem váltotta meg a világot: amióta a török mester irányítja Quaresmáékat, nyeretlenek a fiúk. Jelenleg a 4. helyen tanyáznak, a play offban eddig mind a három mérkőzésüket elbukták. Legutóbb épp a Fenernél, a Sükrü Saracoglu-ban vizitáltak, és parázs meccsen (nyolc sárgát gyűjtöttek be a vendégek) maradtak alul a hajrában.
A Trabzont ugyan még beérhetik Almeidáék, hiszen csak három pont a lemaradásuk, ám ahhoz alapos formajavulásra lenne szükség. Ebben pedig nem bízunk, nagyon nem…
Főleg azért, mert az ellenfél a szárnyaló Fenerbahce lesz! A sárgák Aykut Kocamannal a kispadon nagyon belelendültek, a rájátszásba nem hibáztak, legértékesebb győzelmüket kétségkívül a Galata otthonában aratták (1-2). Zieglerék tehát elkapták a fonalat, a forduló előtt feljöttek két pontra az ősi rivális mögé.
Alexék egyébként a Besiktas után a Trabzon vendégei lesznek, majd a zárónapon a Galatasarayt fogadják saját közönségük előtt. Nyilván Sowék azt szeretnék elérni, hogy az aranyérem azon a derbin dőljön el.
Stochék az alapszakaszban idegenben nem teljesítettek jól (6-5-6), igencsak arcpirító vereségekbe szaladtak bele Topuzék, főleg tavasszal. Ennek aztán meg is lett az eredménye: tetemes hátrányból fordult a gárda a rájátszásra.
Az elmúlt években az Inönüben mindössze egyszer diadalmaskodtak a hazaiak, háromszor is a Fener győzött, emellett egy rangadó végződött ikszre. Most azt gondoljuk, hogy a bajnoki címre hajtó vendégek három ponttal távoznak. A 2-es feletti odds nagyon csábító, húzzuk be azt a vendéget!

Landskrona-Assyriska Mindkét fél betalál? IGEN! +2,5!

Laza gólváltással számolunk a svéd második vonal ma esti mérkőzésén!
A svéd második vonalban az 5. fordulót rendezik. A hazaiak borzalmasan kezdték a pontvadászatot, négy fellépés után mindössze négy egység áll a nevük mellett. Otthon, a Landskrona IP-ben Henrik Larsson alakulata egyet nyert, egyet bukott, idegenben eddig egy iksz mellé egy zakó csúszott be. Viszont a gólokkal nem fukarkodnak Molderék: eddig minden ütközetükben eredményesek voltak a fiúk!
Jó hír a drukkereknek, hogy a két vereség után jött a feltámadás: egy hazai győzelem után idegenben is pontot szerzett az alakulat.
Az ellenfél 9 pontot zsebelt be eddig, otthon nem hibázott, vendégségben 1-0-1 a mérlegük. Érdekesség, hogy a az Assyriska épp a legutóbbi fellépésüket bukta el az Angelholms otthonában. Az alakulat sem fogja vissza magát, a támadószekció rendben van az Assyriskánál is. Eddig 9 gólt rúgtak, és minden alkalommal legalább egyszer bevették az ellenfél hálóját.
És akkor lássuk az évkönyveket! Az elmúlt 10 meccsükön mindig esett legalább 3 találat, és 8 alkalommal mindkét háló megzördült. Szerintünk nem szakítanak hagyományokkal a csapatok, és ezúttal is gólparádét csapnak! No meg azért a hazaiak sikerében bízunk…

Andrew barátunk pedig a román alsóházi derbin várja a gólokat szép szorzóért!

Mioveni – Concordia, over 2.5 gól @ 2.25

Labdarúgás: Liga I (Románia)

Dátum: 2012-05-03 18:00 CET

Fogadóiroda: Bet365
Őszintén szólva nem szeretem a román bajnokságot, rengeteg meglepő eredmény születik és a végkimeneteleket még a biztos meccseknél is szinte lehetetlen eltalálni. Ezért inkább a gólokra hajtok és a 29. fordulóban két alsóházi csapat meccsét szemeltem ki.
Amit a vendég Concordia az elmúlt néhány idegenbeli meccsén produkált, az bámulatos: négyet lőttek a CFR-nek, hármat a Brassónak és szintén négyet a Petrolul csapatának. Ezt a három meccset behúzta a gárda, igaz egyik sem volt sima hiszen a védelem nem a legstabilabb, ezen a három meccsen 7 gólt kaptak. De a három pont a lényeg!
A hazai Mioveni kilátástalan helyzetben, biztosan búcsúznak az első osztálytól idén, hiszen 12 pontot kapirgáltak eddig össze, hátrányuk pedig 6 meccsel a vége előtt 19 pont. Tehát már a matematikai esély sincs meg… Nem maradt más, mint a becsület: a hátralévő fordulókban gólokat kell lőni, legalább a szerény számú közönség hadd szórakozzon ezeken a meccseken. A védelmük gyalázat: 59 gólt kaptak a 28 meccsen és mindössze 17-t lőttek… Siralmas a formájuk is: legutóbbi 5 meccsen egy pontot sikerült elcsípniük (az utolsó előtti Studentesc elleni 0:0-al idegenben). Eddigi két győzelmüket otthon aratták, idegenben eddig összesen 4 döntetlenre voltak jók.
A két csapat őszi meccse 3:1-es Concordia sikerrel zárult. Meglepne, ha ezen a meccsen nem nyerne a kieső zónától menekülő vendég csapat a botrányos formát mutató Mioveni ellen. Ehhez viszont produkálni kellene azt a támadójátékot, melyet a legutóbbi 3 meccsen is összehoztak. Jó szorzóért mindenképp érdemes erre a tippre lecsapni, ugyanis a hazaiaknak semmi veszíteni valójuk nincs, a vendégeknek pedig menni kell előre a pontokért!
Tipp: over 2.5 gól

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.