Hírek

Mallorca, Udinese, a nyerő páros

A Mallorca a Rayot, az Udinese a Cesenát verheti el...

Mallorca-Rayo Vallecano 1! +2,5!

Nem kerül könnyebb helyzetbe a hétközi fordulót követően sem a Rayo: a Barca elleni kiütéses vereséget követően újabb zakóba szaladhatnak bele a madridiak…
A 36. fordulónak futnak neki a csapatok a La Ligában, és valójában mindkét főszereplőnek fontos a három pont megszerzése. Mert bármily furcsa, Caparros mester alakulata akár még az EL-t érő 6. helyre is odaérhet. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy mivel hispán házidöntő lesz a második számú kupasorozatban, így vélhetően a 7. pozíció is nemzetközi porondot ér majd.
Tehát 35 ütközetben 46 pontig jutottak el a szigetlakók, akik a 10. helyen állnak. Odahaza, az Iberostar Estadio-ban 7-5-5-ös mérleggel rendelkeznek. Meglehetősen szeszélyesen teljesítettek tehát a piros-feketék, hiszen leverték az Atleticot, megszorongatták a Realt, ugyanakkor például kikaptak a Gijontól… Ki érti ezt? Joaquin Caparros biztosan nem, hiszen többször fakadt már ki a szezonban épp gárdája kiegyensúlyozatlan produkciója miatt.
Mindenesetre mostanság épp szebbik arcát mutatják Casadesusék: elmúlt négy mérkőzésük közül hármat behúztak, csak baszkföldön kaptak ki. Legutóbb a Getafe vendégeként hintettek egy hármast, és távoztak győzelemmel Madridból. Valóban nagyon hektikus a Mallorca idei teljesítménye, ugyanakkor ha a hátralévő meccsein jól szerepelnek Castroék, akkor még odaérhetnek a 6-7. helyre (még a Levantét fogadják, majd elutaznak a Realhoz, ez utóbbi mérkőzésnek már vélhetően nem lesz tétje, tehát akár még pontot is szerezhetnek a vendégek…)
Tissone, Jimenez és Nunes sérült, ők kihagyják a ma esti meccset.
A Rayo lassan tényleg a veszélyes zóna közvetlen közelébe sodródik: a darazsak 40 pontosak, a forduló előtt 6 egységgel előzték meg a Gijon-Zaragoza párost. És a gárda gyenge formában van, négy vereségen vannak túl, ebben a periódusban pedig 2-14-es gólarányt hoztak össze… Michuéknak tehát javítaniuk kellene, hiszen a kiesőjelöltek nagyon finiselnek, a hátralévő három fordulóban legalább két, de inkább három egységet kellene szerezniük a teljes megnyugváshoz (A mai vizit után Sevillába hivatalosak a madridiak, majd a Granadát fogadják…).
Idegenben 5-3-9 a mutatójuk, ehhez 22-41-es gólarányt produkáltak. Elmondható, hogy Jose Ramon Sandoval Huerta mester a támadófutball híve, ugyanakkor Movilláék védekezése olykor tragikus… Ezt legutóbb vasárnap a Barca ellen bizonyították…
A piros-fehéreknél Fuego, Piti és Armenteros sérült, így nélkülük áll csatába a Rayo.
És bizony a Vallecanonak nincsen sok kellemes emléke a mallorcai kirándulásokról… Bár a bajnokságban régen találkoztak már a felek, a 2000-es évek elején csúnya zakókba szaladtak bele a darazsak a szigeten. Tavaly a Király Kupában is a piros-feketék bizonyultak jobbnak, és ősszel Madridban is Martiék diadalmaskodtak.
Nos, kedves sporttársak, a Rayo pont nélkül marad ma este, a Mallorca pedig tesz egy lépést Európa felé…

Cesena-Udinese 2!

A már kiesett Cesena nem tudja feltartóztatni a BL-re ácsingózó udinei legényeket. Nyer a látogató!
Kezdjük a meccs legfontosabb paramétereivel: a hazaiak már kiestek, a vendégek még a BL-re is odaérhetnek. A Cesena 35 forduló alatt 22 pontig jutott, hazai környezetben sem villogtak Mario Beretta tanítványai: 2-7-8-as mérlege legalább is erre enged következtetni. Január 15-e óta nem nyertek a fekete-fehérek, azóta néhány iksz, és sok-sok zakó. Érdekes, hogy az elmúlt hónapban futottak egy négymeccses veretlenségi sorozatot, ám a négy döntetlent követően két vereség zárta a sort. Mentségükre legyen mondva, hogy az Inter és a Juve volt az ellenfél.
A télen megerősített együttes tehát könnyűnek találtatott. Bár Mutu nyolc gólig jutott, Iaquinta nem tudott felnőni a feladathoz. A gárda tehát búcsúzott a Seria A-tól, ám célja nyilvánvalóan a szép búcsú. A gárdában sok a sérült, nem lehet ott a ma esti mérkőzésen Mutu, Iaquinta, Pudil, Lauro és Martinez.
Az Udinese jelenleg a 4. helyen áll, 35 ütközetben 55 pontig jutottak a friuliaiak. A forduló előtt négyen is 55 egységgel álltak, tehát még bármi előfordulhat. A cesenai túra után a Genoa érkezik a zebrákhoz, majd Cataniában fejezi be a szezont Francesco Guidolin alakulata.
Az Udinese nagyszerűen kezdte a szezont, ám a télen kissé megtorpantak Di Nataléék. Le is csúsztak a dobogóról, ám Bastáék visszajöttek a bajnokságba, és továbbra is jó esélyük van a BL-szereplés megcsípésére.
Ám idegenben nem nagyon brillíroztak eddig Pinziék, hiszen mindössze 3-6-8-as sort tudnak felmutatni a túrákon. A Lecce, az Inter és a Bologna pályáján tudtak diadalmaskodni az udineiek. Az elmúlt hetekben kicsit megint szeszélyesen teljesítenek Isláék, ám a Lazio elleni vasárnapi siker nagyon jót tett a gárda önbizalmának!
Sérülések nehezítik Guidolin mester munkáját, a tréner nem vetheti be Codát, Agyemangot, Islát és Ferronettit.
Az Udinese eddig mindig megverte a Cesenát: tavaly oda-vissza úgy gyűrték le a Cesenát, hogy még gólt sem kapott a csíkos együttes. Ősszel, fordított felállásban 4-1-re nyertek Asamoahék.
Szerintünk a motivációs tényezők miatt a pontok Udinébe vándorolnak! Húzzuk be bátran a 2-est!

Olvasói sztorik