Hírek

Listavezetők csatája a kupafináléban

A Magyar Kupa keddi döntőjében az élvonalban listavezető Debrecen, valamint a másodosztályból már biztosan feljutó MTK találkozik.

Kapcsolódó cikkek

A hajdúságiak ötödik, a fővárosiak 13. alkalommal hódíthatják el a trófeát – áll az MTI előzetesében.

A debreceniek, akik legutóbb 2010-ben emelhették magasba a kupát, a Kazincbarcika, a Cegléd, a címvédő Kecskemét, a Kaposvár, végül pedig az Újpest búcsúztatásával jutottak be a döntőbe. Az MTK a Diósd, a REAC, a Balmazújváros, a Pécs, a Békéscsaba, valamint a Videoton együttesén keresztül verekedte be magát a fináléba.

A fővárosiak különösen a tavalyi döntős székesfehérváriak elleni elődöntőben okoztak hatalmas meglepetést, ugyanis az első mérkőzést hazai környezetben 3.2-re elveszítettek, a visszavágón azonban 2-0-ra nyertek a Sóstói Stadionban.

A Puskás Ferenc Stadionban 15 óra 30 perckor kezdődik a program a SportM Kupa (a Szabad Föld Kupa utódja) döntőjével, amelyben a Bólyi SE és Jánossomorjai SE játszik. Ezt követően 18 órakor kezdődik a Magyar Kupa-finálé.

Ez lesz a rangos hazai sorozat 72. döntője. A kupatörténet első győztese az MTK, amely a sorozat kiírásának első évében, 1910-ben szerezte első diadalát, míg a DVSC a Győri ETO-val holtversenyben a legeredményesebb vidéki klub.

Ha nem is gyakran, de avattak másodosztályú győztest, ilyen volt 1934-ben a Soroksár, és pontosan ötven évvel később a Siófoki Bányász (a következő bajnoki évben már mindkét csapat az NB I-ben szerepelt), és ilyen lehet most az MTK is, amely gyakorlatilag már ugyancsak bajnoknak tekinthető az NB II Nyugati-csoportjában.

A csapat szakvezetője, Garami József rekordot dönthet, ha együttese győz: ő lesz az első edző, aki öt alkalommal vezeti MK-sikerre csapatát. Korábban a Pécsi MFC-t, a Ferencvárost egy-egy alkalommal, az MTK-t pedig kétszer irányította a megnyert fináléig, és e teljesítmény értékéből az sem von le semmit, hogy az 1998-as döntőben már nem ő irányított.

Olvasói sztorik