A kisalföldiek első vereségüket szenvedték a március elején kinevezett Pintér Attila vezetőedző irányításával, ugyanis legutóbb november közepén a 16. fordulóban a Budapest Honvédtól kaptak ki. Így öt pontra nőtt a hátrányuk a listavezető, és a mezőnyben egyedüliként veretlen Debrecennel szemben.
A Kecskemét a 23. percben a győri születésű és nevelésű Lencse László buktatásáért tizenegyeshez jutott, amit a sértett biztosan értékesített, később pedig megduplázta csapata előnyét. A második félidőben a Győr többet támadott, de a Kecskemét ellentámadásai mindig gólveszélyt jelentettek.
A hetvenedik percében a játékvezető megállította a játékot, mert a pálya locsoló-berendezése elkezdett működni. A frissítő után Lencse és Tököli is biztosíthatta volna a hazaiak győzelmét, de kimaradtak a gólhelyzetek. A Győr küzdött a szépítésért, de Antal Botond, a hazaiak kitűnően védő kapusa minden lövést hárított. A Kecskemét jelentősen megfiatalított csapata – amelyben ezúttal hat saját nevelésű játékos kapott szerepet – megérdemelten győzött a bajnoki címért küzdő vendégek ellen.
– Lencse László nagyon jól játszott, de az egész csapat kiválóan teljesített. Külön örülök, hogy Antal Botond ragyogóan mutatkozott be a kapuban. Teljesen értett az NB I-re – vélekedett a Rangadó.hu szakértője, Czéh László, a Kecskemét, a Fehérvár és a Ferencváros korábbi játékosa. – A mai meccsen Tölgyesi, Patvaros és Forró Gyula is szerepet kapott, tehát ismét fiatal csapattal álltunk fel, Csukics pedig 32 évesen hetek, hónapok óta a csapat motorja. De mondom, az egész csapat dicsérhető. Nekünk voltak nagyobb helyzetink, a győriek a hátrány után próbáltak kezdeményezni, de ők olyanok, ha vezetéshez tudnak jutni, szeretnek kontrázni, de felállt védelem ellen nem igazán képesek eredményes játékra.